Július 19,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Vendégírás: Viktor főszakács, te a néped ellensége vagy

Bár minden tiszteletem Fésűs Éva írónőé, csodálatos mesék, történetek szerzőjéé, most mégis azt kell mondanom – igaz, gyerekként (sőt felnőttként is!) jómagam is imádtam (imádom) -, „A palacsintás király” c. mesefilmet nem kellett volna megírnia, és főleg nem filmre vinni.

A jóhiszemű írónő nem tudhatta, hogy él kishazánkban egy Orbán (Orsós?) Viktorka nevű kisgyerek, aki látva a remek mesejátékot úgy dönt, ha majd nagy lesz, létrehozza saját birodalmát, megvalósítja az álmot (mert merjünk nagyot álmodni!), ő lesz Magyarország uralkodója.

Elkezdte hát szépen elemezni a mesét. Mi kell terve megvalósításához? Először is kell egy jámbor, jóindulatú, de hiszékeny, könnyen megvezethető, befolyásolható nép (a filmben egyszemélyben testesíti meg ezt a szerepet maga a palacsintás király) – ez adott Magyarország szelíd népe révén.

Aztán kell kapzsi, telhetetlen rokonság, haverok, barátok, akiknek segítségével majd irányíthatja az országot, cserében busásan megjutalmazza a sógort, komát, gyermeket, vőt, ángyot , nénét, bátyát, öcsét.

Nem elég azonban álmodni! Cselekedni kell, ha célt akarunk érni! Fogta hát Viktorka a kis tarisznyáját, benne a hamuba sült pogácsát, és elindult világgá, hogy tudást szívjon magába, barátokat szerezzen, akik majd segítik őt álmai valóra váltásában. Sajnos, a kis pogácsa hamar elfogyott, így Viktorka korgó gyomorral, szomorú szemekkel üldögélt a jogi egyetem lépcsőjén, piszkálgatta körmét, tűnődött a kegyetlen sors igazságtalanságán.

Ekkor arra jött Soros manó, s látva Viktorka mérhetetlen szomorúságát, felajánlott neki ösztöndíjat Oxfordba, sőt, hogy ne érezze magát nagyon egyedül, a ködös Angliában barátainak is fizette a tanulmányait, segítette őket, támogatta, hogy egyszer majd népüknek dicsőségére váljanak. Ám a mi Viktorunknak hamar elege lett a tanulásból, nem örült már annak sem, hogy ehet-ihat kedvére, világot láthat, fizet neki mindent Soros manó. Neki már csak az járt fejében, hogy minél előbb ő uralkodhasson, neki hódoljon az ország, majd később Európa népe.

Így hát fél év sem telt el, hazatért Magyarországra és kezdte maga köré gyűjteni azokat, akikkel megvalósíthatja nagyratörő terveit, a palacsintás király meséjét. Évek teltek el, s az álom kezdett megvalósulni. A nép, az istenadta nép itta Viktorunk szavait, ahogy a mesében a király hitte a főszakács álnok hízelgését.

Főszakács Viktor pedig szépen elkezdte kifosztani, felosztani az országot. Először a hivatalok élére ültette saját embereit, majd törvényt módosított visszamenőleg, elvette az emberek spórolt pénzét, s közben elhitette a néppel, hogy mindez az ő érdekében történik. A jóhiszemű emberek bár zúgolódtak olykor-olykor, de Viktorunknak vágott az esze, mint a borotva, s mindig talált valakit, akire ráfoghatta: miatta sanyarú a köznép sorsa. Ő mindent megtesz imádott népéért: luxusstadionokat építtet, kisvasutat ad a munkában megfáradt embereknek.

Ám a hálátlan nép egyre elégedetlenebb lett, kezdte már látni, hogy csak Viktorka rokonsága, barátai és azok barátai híznak, gyarapodnak. Minden adót, külföldi támogatást elnyel egy feneketlen zsák, amelynek végén a sógorok, komák állnak, talicskával fogják fel a lehulló forint milliárdokat, s tolják haza boldog örömmel a gumi módra táguló lakásokba, offshore cégekbe, helikopterkbe, médiavállalatokba, kaszinókba.

A nép egyszerű fiainak egy része fogta a cókmókját, és elindult új hazát keresni magának, ahol biztosítva látták maguk és családjuk megélhetését. A többiek pedig szótlanul tűrték Viktor főszakács és társai ámokfutását, akik ezen a tétlenségen felbuzdulva vérszemet kaptak, és egyre durvább, egyre pofátlanabb döntésekkel tették még nyomorultabbá a nemzetet. Egymás ellen uszították az embereket, kreáltak ellenséget, hogy arra haragudjanak, s ne figyeljenek a háttérben zajló országpusztításra.

Ám, néhány ember rájött a csalafintaságra, s hangos szóval mondták: Viktor, hazug vagy, tolvaj vagy! Viktor főszakács, te a néped ellensége vagy. Persze, Viktor és rokonai megpróbálták elhallgattatni ezeket az udvari bolondokat, akik életüket tették rá, hogy felnyissák a még mindig hinni, bízni akaró nép szemét. Tudta Viktor, hogy a mesében mindig győz a jó, ezért bebiztosította magát, hogy a valóságban ez ne így legyen. Szervezett magának hadsereget, lepusztította az egészségügyet, hogy az embereknek ereje se legyen lázadni, gondoskodott róla, hogy az iskolákban csak azt tanulhassák a gyerekek, amit Viktor és társai jónak látnak, elvetették a szólás szabadságát, gyűlöletet, félelmet keltettek az emberi szívekben és porig rombolták a demokráciát.

Egy valamivel azonban nem számolt a magát már királynak képzelő főszakács: az udvari bolondokat nem lehet elhallgattatni. Mert egy helyébe száz lép, és nem adják fel, mert ők valóban a nép fiai, mert már nincs veszíteni valójuk, mert azt akarják, hogy gyermekeik, unokáik egy szabad, boldog országban élhessenek, ami nem vív harcot a szomszédokkal, hanem kéz a kézben, egymást erősítve menetel egy boldog, szebb világ felé.

VÉGE… Vége???

Kertészné Kormos Noémi

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.