Vendégírás: Viktor főszakács, te a néped ellensége vagy

Facebook/Orbán Viktor Facebook/Orbán Viktor

Bár minden tiszteletem Fésűs Éva írónőé, csodálatos mesék, történetek szerzőjéé, most mégis azt kell mondanom – igaz, gyerekként (sőt felnőttként is!) jómagam is imádtam (imádom) -, „A palacsintás király” c. mesefilmet nem kellett volna megírnia, és főleg nem filmre vinni.

A jóhiszemű írónő nem tudhatta, hogy él kishazánkban egy Orbán (Orsós?) Viktorka nevű kisgyerek, aki látva a remek mesejátékot úgy dönt, ha majd nagy lesz, létrehozza saját birodalmát, megvalósítja az álmot (mert merjünk nagyot álmodni!), ő lesz Magyarország uralkodója.

Elkezdte hát szépen elemezni a mesét. Mi kell terve megvalósításához? Először is kell egy jámbor, jóindulatú, de hiszékeny, könnyen megvezethető, befolyásolható nép (a filmben egyszemélyben testesíti meg ezt a szerepet maga a palacsintás király) – ez adott Magyarország szelíd népe révén.

Aztán kell kapzsi, telhetetlen rokonság, haverok, barátok, akiknek segítségével majd irányíthatja az országot, cserében busásan megjutalmazza a sógort, komát, gyermeket, vőt, ángyot , nénét, bátyát, öcsét.

Nem elég azonban álmodni! Cselekedni kell, ha célt akarunk érni! Fogta hát Viktorka a kis tarisznyáját, benne a hamuba sült pogácsát, és elindult világgá, hogy tudást szívjon magába, barátokat szerezzen, akik majd segítik őt álmai valóra váltásában. Sajnos, a kis pogácsa hamar elfogyott, így Viktorka korgó gyomorral, szomorú szemekkel üldögélt a jogi egyetem lépcsőjén, piszkálgatta körmét, tűnődött a kegyetlen sors igazságtalanságán.

Ekkor arra jött Soros manó, s látva Viktorka mérhetetlen szomorúságát, felajánlott neki ösztöndíjat Oxfordba, sőt, hogy ne érezze magát nagyon egyedül, a ködös Angliában barátainak is fizette a tanulmányait, segítette őket, támogatta, hogy egyszer majd népüknek dicsőségére váljanak. Ám a mi Viktorunknak hamar elege lett a tanulásból, nem örült már annak sem, hogy ehet-ihat kedvére, világot láthat, fizet neki mindent Soros manó. Neki már csak az járt fejében, hogy minél előbb ő uralkodhasson, neki hódoljon az ország, majd később Európa népe.

Így hát fél év sem telt el, hazatért Magyarországra és kezdte maga köré gyűjteni azokat, akikkel megvalósíthatja nagyratörő terveit, a palacsintás király meséjét. Évek teltek el, s az álom kezdett megvalósulni. A nép, az istenadta nép itta Viktorunk szavait, ahogy a mesében a király hitte a főszakács álnok hízelgését.

Főszakács Viktor pedig szépen elkezdte kifosztani, felosztani az országot. Először a hivatalok élére ültette saját embereit, majd törvényt módosított visszamenőleg, elvette az emberek spórolt pénzét, s közben elhitette a néppel, hogy mindez az ő érdekében történik. A jóhiszemű emberek bár zúgolódtak olykor-olykor, de Viktorunknak vágott az esze, mint a borotva, s mindig talált valakit, akire ráfoghatta: miatta sanyarú a köznép sorsa. Ő mindent megtesz imádott népéért: luxusstadionokat építtet, kisvasutat ad a munkában megfáradt embereknek.

Ám a hálátlan nép egyre elégedetlenebb lett, kezdte már látni, hogy csak Viktorka rokonsága, barátai és azok barátai híznak, gyarapodnak. Minden adót, külföldi támogatást elnyel egy feneketlen zsák, amelynek végén a sógorok, komák állnak, talicskával fogják fel a lehulló forint milliárdokat, s tolják haza boldog örömmel a gumi módra táguló lakásokba, offshore cégekbe, helikopterkbe, médiavállalatokba, kaszinókba.

A nép egyszerű fiainak egy része fogta a cókmókját, és elindult új hazát keresni magának, ahol biztosítva látták maguk és családjuk megélhetését. A többiek pedig szótlanul tűrték Viktor főszakács és társai ámokfutását, akik ezen a tétlenségen felbuzdulva vérszemet kaptak, és egyre durvább, egyre pofátlanabb döntésekkel tették még nyomorultabbá a nemzetet. Egymás ellen uszították az embereket, kreáltak ellenséget, hogy arra haragudjanak, s ne figyeljenek a háttérben zajló országpusztításra.

Ám, néhány ember rájött a csalafintaságra, s hangos szóval mondták: Viktor, hazug vagy, tolvaj vagy! Viktor főszakács, te a néped ellensége vagy. Persze, Viktor és rokonai megpróbálták elhallgattatni ezeket az udvari bolondokat, akik életüket tették rá, hogy felnyissák a még mindig hinni, bízni akaró nép szemét. Tudta Viktor, hogy a mesében mindig győz a jó, ezért bebiztosította magát, hogy a valóságban ez ne így legyen. Szervezett magának hadsereget, lepusztította az egészségügyet, hogy az embereknek ereje se legyen lázadni, gondoskodott róla, hogy az iskolákban csak azt tanulhassák a gyerekek, amit Viktor és társai jónak látnak, elvetették a szólás szabadságát, gyűlöletet, félelmet keltettek az emberi szívekben és porig rombolták a demokráciát.

Egy valamivel azonban nem számolt a magát már királynak képzelő főszakács: az udvari bolondokat nem lehet elhallgattatni. Mert egy helyébe száz lép, és nem adják fel, mert ők valóban a nép fiai, mert már nincs veszíteni valójuk, mert azt akarják, hogy gyermekeik, unokáik egy szabad, boldog országban élhessenek, ami nem vív harcot a szomszédokkal, hanem kéz a kézben, egymást erősítve menetel egy boldog, szebb világ felé.

VÉGE… Vége???

Kertészné Kormos Noémi

adomany-1