Január 22,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

KLASSZIKUSOK


Vergődés

Csak vergődés volt, amit eddig éltem.
Karom a biztos sziklafalt kereste.
Magasra vágytam, ködbelepte mélyben –
S félig aléltan meglepett az este.
Fáradt voltam, már csak pihenni vágytam,
Csitítani e lázadó szívet –
Nyugtom nem volt közöny-vetette ágyban.
Örök, égő vágy hajszolt, kergetett.

S jártam meg újra tövises avarnak
Irtatlan útját némán, lelkesen.
Ebek hízelgőn a szívembe martak,
Ravasz ellenség várt titkos lesen.
Rózsát felvenni hogyha lehajoltam,
– Le nem szakítnék tőrül egyet is –
A porban is szúrt, – kígyó sziszeg onnan –
S a tűz lobog, az átok egyre visz.

Zsongott szívemben íratlan nóta,
Csengett fülembe sose hallott dallam.
S mely dalba öntse, múlt az ihlet óra –
Maradt örökre mélyen, leíratlan.
Jobb is. Mely elszállt – szívemből, letörve –
Csak visszarebbent, sosem értve meg, –
Levél volt, lehullt, elszáradt örökre
S rátaposott az álorcás tömeg.

Szívek gurultak szerteszét a porba, –
S kit jónak hittem – felkarolta tán?
Tisztátlan lábbal, hogyha eltiporta,
Tapsolt, ujjongott a szennyes csatán.
Amit szentül imádni megtanultam:
Isten, szabadság, nép, nő ideál,
Sárba taposva, sivár, koszorútlan;
Hazug imádság festett képre száll.

De már elég. Vérig gyötört a hajsza.
Bús, elcsigázott – megpihenhetek.
Már áll a lant a szögre felakasztva,
Íratlan nóták, Isten veletek!
Ami maradt is szívemben, kitépem –
Rózsát ki ápol jégfalak között?
Leszek tüskés ág letarolt vidéken.
A szív – az lázong még – de már törött.

Utamba tépett rózsaszál heverhet –
Utána nem nyúl ápoló kezem.
Szenvedtem én is, – nem bánt, ha más szenved,
Az árva búját már nem érezem.
Könny meg nem indít, bús panasz nem éget;
Leszek, mint más, közömbös, szívtelen.
Alszom, de már nem álmodom merészet!…
– S egy hang felel kacagva csöndesen:

Hazugság! Nem fogsz eztán sem pihenni,
Csak balga módra áltatod magad.
Töretlen úton fogsz eztán is menni –
Mi benned vágy, örökre vágy marad.
Rózsát a porba nem hagysz ezután se, –
Habár számodra csak tövise lesz, –
A rút valóság százszor sárba ránt le,
Felhők között te új eszményt keress!

Hazugság mind! Közömbös szívtelenség…?
Sírsz ezután is a másik baján.
A szenvedőt mások csak hadd nevessék,
Te nála is jobban szenvedsz talán.
Mi dal volt benned, dal marad örökre,
Értetlen nótád úgy dúdolgatod, –
Amíg megbotlasz egy útszéli rögbe
S imába fúl el végső sóhajod…

Gyóni Géza

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.