Legmerészebb álmaink is megvalósíthatók!

Fotó: Lázár Gergő Fotó: Lázár Gergő

– Kedves Feri, az a harmadik kutya nem húz.

– Sajnos, egy kissé rövid az ostorom.

– Sőt, úgy veszem észre, mintha bicegne is egy kicsit.

– Hogyne bicegne, mikor csak három lába van!

– Jé, tényleg… Nem kár egy nyomorék állatot kocsi elé fogni?

– Nézze meg jobban, Ilonka. Mind a tizenkét kutyám háromlábú.

– Jaj, szegények!

– Inkább engem sajnáljon, Ilonkám! Az összes sintéreket végigjártam, amíg sikerült összeszednem tizenkét háromlábú kutyát.

– Lehet, hogy nem értek hozzá, de az ember azt hinné, hogy egy normális kutya jobban és kitartóbban húz.

– Ezt nem vitatom. Én azonban vérbeli városlakó vagyok. Mit kezdjek tizenkét négylábú kutyával?

– Csak nem fél tőlük, Feri?

– Én a szúnyogcsípéstől is félek. A természet erőivel csínján kell bánni. Mondjuk, hogy ezek a kutyák négylábúak. Mondjuk, hogy megbolondulnak valamitől. Mondjuk, hogy kitépik a gyeplőt a kezemből… Jobb erre nem is gondolni, Ilonkám!

– Akkor se értem. Ha fél a kutyáktól, akkor miért velük húzatja az autóját?

– Mert rosszul vezetek.

– Azt meg lehet tanulni.

– Félig-meddig, Ilonkám… Az ember és az autó nem egyenrangú fél.

– Nézzen körül! Egyetlen kutyavontatású autót se lehet látni!

– Elég baj az! Pedig az ember, sajnos, már nem bírja utolérni a technikát. Használni használja, valójában azonban retteg tőle.

– Én nem félek az autótól.

– Csakhogy ez a Simca óránként százötven kilométert tud megtenni…

– Ne fájdítsa a szívem, Feri… Imádom a rohanást!

– Maga egy kissé telhetetlen. Tíz napja indultunk el Pestről, és nézze, már Siófokon vagyunk.

– Tizenkét kutyával ez nem is olyan nagy teljesítmény.

– Hát persze hogy nem. Csakhogy én már Pesten behúztam a kéziféket.

– Nem túl óvatos maga egy kicsit?

– Pontosan ez az a tempó, amelyre teremtve vagyunk.

– Látja, mennyi ember? És mindenki minket bámul.

– Irigykednek.

– Egészen ki van dülledve a szemük.

– Mert látják, hogy legszebb álmaink is megvalósíthatók.

Örkény István