Soros György egy mohó, hataloméhes, embertelen, becstelen, gyáva figura, akinek buknia kell

Fotó: MTI Fotó: MTI

Az éjjel úgy csapkodott a Soros, hogy alig tudtam aludni. Fújt a Soros és esett is, franc, aki megeszi. Szerencsére reggelre kisütött az Orbán, így már egészen kellemes hely lett ez az ország.

Az a baj, hogy vannak azért itt aljas Sorosok. Tegnap például pár tucat Soros tüntetett Felcsúton, Orbánia fővárosában. Ma pedig rengeteg Soros György fog tüntetni.

Soros György direkt szétverte az oktatást, hogy sok kis hülye, félanalfabéta legyen, akik örök életükben neki güriznek fillérekért, mert sem kiállni nem tudnak önmagukért, sem elmenekülni nem tudnak ebből az országból.

Soros György felvásárolta az értékes ingatlanokat, megvette a legszebb kastélyainkat potom áron, a mi pénzünkből és az Unió pénzéből felújította és most hihetetlen vagyonokat mondhat a magáénak.

Soros György egész tavakat és fél főtereket vásárol fel, bekeríti, kizárva így onnan a keményen kifosztott magyar kisembereket.

Soros György migránsokkal bizniszel a mi rovásunkra. Sokezer, több, mint tízezer külföldinek adott már el letelepedési kötvényt, ezek az emberek lehetnek terroristák, bűnözők, csak legyen elég pénzük megvenni a kötvényt. És Soros György még azzal sem elégszik meg, hogy ránk hozza a bajt, hanem kirabol minket, mert a mi pénzünkből fizeti vissza a migránsoknak a kötvények vételárát és a kamatait. Soros György ezen milliárdokat keres.

Soros György átírta a munka törvénykönyvét, megszüntette az Alkotmányt és helyette alaptákolmánnyal támogatja a saját hatalmát, átírta a választási törvényt, hogy neki kedvezzen.

Soros György a saját apjának a kezére játszott át bányákat, aztán addig ügyeskedett, ameddig csak a családi bánya szállíthatott követ és egyéb építőanyagot a nagy állami beruházásokhoz. Közben tönkretette a becsületes magyar vállalkozókat.

Soros György a saját szomszédjának juttatja az uniós forrásokat, mert mindenhol Soros György emberei ülnek, ők bírálják el a pályázatokat, ők döntenek mindenről, de még a felügyeleti szervekben is ők ülnek, ők mozgatják a bíróságok egy részét, az ügyészséget. Nincs legális mód arra, hogy védekezzünk Soros György ellen.

Soros György vállalkozók ezreit, magyar családok tíz- és százezreit teszi tönkre akkor, amikor a saját bűntársai kezére játssza a földeket, az állami tendereket, a kaszinókat, a különféle beszállítási lehetőségeket, a trafikokat.

Soros György jóvátehetetlen károkat okoz akkor, amikor egymás ellen uszítja az embereket, amikor kiszorítja a továbbtanulásnak még a lehetőségéből is a szegényebb családokat, amikor mélyíti a szakadékot a társadalmi rétegek között, amikor a középosztályt felszámolja.

Soros György bűnt követ el az országgal szemben, mert megöli a szabad sajtót, mert felvásárolja és saját üzletének reklámozására használja a médiát.

Soros György igyekszik megfélemlíteni a társadalmat, a kezében lévő hatalmat bunkósbotként használja azok ellen, akik nem őt istenítik.

Soros György egy hazug szemétláda, az emberi ostobaságra és gyűlöletre épít, így élhetetlenné téve az országot a többség számára.

Soros György egy hazug pondró, mert soha nem vállalja fel a szemétségeit, hanem mindig másokra mutogat, mindenért másokat okol és úgy hazudik, mint a vízfolyás.

Soros György gyáva is, mert retteg a civilektől, le akarja járatni őket azért, hogy senki ne maradjon, aki feltárja és kimondja az igazságot. Soros György egy beszari senki, aki nem mer emberek közé menni, retteg mindentől és mindenkitől, aki nem az ő szolgája, csak páncélozott alsógatyában és egy sereg testőrrel mer kilépni a kapun.

Soros György egy sunnyogó senki, aki nem mer valódi vitában részt venni, nem mer igazi interjút adni. Még a háza előtt is civil ruhás testőrök ülnek, az utcáját is megfigyeli a saját magánhadserege.

Soros György egy mohó, hataloméhes, embertelen, becstelen, gyáva figura, akinek buknia kell.

Vagy nem?adomany-1