Országon belül, határon belül hontalan

Tusnádfürdõ, 2013. július 27. Orbán Viktor miniszterelnök testõrök gyûrûjében távozik a XXIV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborból az erdélyi Tusnádfürdõn 2013. július 27-én. Orbán Viktor A mi idõnk címmel tartott elõadást. MTI Fotó: Beliczay László Tusnádfürdõ, 2013. július 27. Orbán Viktor miniszterelnök testõrök gyûrûjében távozik a XXIV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborból az erdélyi Tusnádfürdõn 2013. július 27-én. Orbán Viktor A mi idõnk címmel tartott elõadást. MTI Fotó: Beliczay László

Nem az volt a tervem mára, hogy a határon túli magyarok szavazati jogáról mondjak véleményt, de mégis így alakult. Szerkesztőségünk kapott egy válaszcikket egy korábbi, ezt a témát boncolgató írásunkra, melynek elkövetője én voltam. Természetesen örömmel tettük közzé a választ, hiszen a megoldást mi is a párbeszédben, egymás érveinek meghallgatásában, a vélemények ütköztetésében látjuk.

Azt már most látom, hogy az olvasók kissé indulatosan reagáltak helyenként és bízom benne, hogy le tudunk annyira csillapodni, hogy képesek legyünk figyelni a másikra. Ez – a külhoni magyarok szavazati joga – elég megosztó téma ahhoz, hogy első körben az indulatok kerüljenek felszínre, de reményeink szerint ezt majd felváltják az érvek.

Az tisztán látszik, hogy kölcsönösen nem értjük egymást. Ezen jó lenne változtatni, mert senkinek nem jó így. Sem a külhoni magyaroknak, sem az itt élőknek. Sérelmek vannak itt is, ott is. Ezeket ki kellene beszélni, tanulni belőle és túllépni rajtuk végre. Nem áll szándékomban a vendégcikk állításait tételesen cáfolni, sem megerősíteni, de két dologra reagálni szeretnék.

„Kedves Forgács Erzsébet, nem tudom vannak-e gyerekei, nevelt-e fel, taníttatott-e gyereket, mi igen. Amikor gyereket nevelünk, taníttatunk, akkor nem átadjuk a román államnak és megnevelve, taníttatva készen visszakapjuk, ahogyan Magyarországon sem. Amikor pedig elhagyják az országot, akkor a szülők is egy kicsit magukra maradnak. Gondolom érzi a különbséget.”

Igen, vannak gyermekeim. Neveltem, taníttattam. Ahogy Romániában, úgy Magyarországon is az adófizetők állják az oktatási költség nagyobbik részét akkor is, ha a szülőnek is sok pénzébe kerül. Az általános iskola és a középiskola nagyrészt a társadalom terhe. Értelemszerűen – ebben talán nincs vita közöttünk – amelyik gyermek Romániában tanul, annak a költségei az ott adót fizető polgárokra hárul. Ha ez a gyermek végül – átmenetileg, vagy véglegesen – új otthont választ magának, az a választott országgal szemben semmiféle szülői joggal nem jár. Sem elméletben, sem gyakorlatban.

A másik, amire reagálni fogok, az a bozgorozás, románozás. Miután a szerkesztőségünk összetétele meglehetősen eklektikus, volt alkalmam megtapasztalni az  ezzel kapcsolatos érzékenységet és talán értem is. De erre a – bármennyire jogos – sérelemre nem lehet felépíteni egy egész ország lakóinak megítélését. Ahogy én sem gondolom azt, hogy minden erdélyi magyar lenézi az anyaországiakat csupán azért, mert volt szerencsém találkozni a székely szarta a magyart kijelentéssel.

Valószínűleg a bozgorozásra oly érzékeny – joggal érzékeny – honfitársaink nem tudják, vagy nem értik, hogy a Fidesz bozgorrá tette a saját polgárait. Országon belül, határon belül éppen olyan hontalan mindenki, aki nem támogatja a kormányt, mint amilyenek a határon túliak voltak évtizedekig. És itt jegyezném meg, hogy érdemes megnézni a kormány és a Fidesz közösségi oldalait. Döbbenetesen sok az erdélyi hozzászóló, aki teljes természetességgel imádja Orbánt, szemrebbenés nélkül vonva kétségbe azok magyarságát, az országban való maradásának jogát, akik itt születtek és itt szeretnének egy európai országban élni. Ez sem tesz éppen jót a magyarországi és külhoni magyarok kapcsolatának.

Az erős érzelmeket félretéve a tényeket kellene tüzetesebben megvizsgálni. A honosítás során állampolgárságot kapott fiatalok nagy része nem Magyarországra jött dolgozni, hanem nyugati országokba. Az uniós állampolgárság ehhez megadta a lehetőséget akkor, amikor a román állampolgárság még nem. Ez nem érzelmi kérdés, hanem tény.

A hozzászólókkal vitatkoznék abban, hogy az erdélyi magyarok pénzért szavaznak a Fideszre. Az kétségtelen, hogy rengeteg támogatást juttat a magyar kormány a határon túli magyaroknak, de abból a pénzből a hétköznapi emberek éppen annyit látnak, mint mi az uniós támogatásokból. Gyakorlatilag semmit.

Úgy gondolom, máshol van a probléma. Románia és benne Erdély nagyon megszenvedte az elmúlt rendszert. Az ott élő magyarok tudatába beégett – joggal – az, hogy a kommunizmus rossz, meg kell akadályozni annak visszatérését. Miután a tényleges tudásuk Magyarországról sokuknak annyi, amennyi a közmédiából hozzájuk eljut – azt nem tudják, vagy nem értik, esetleg nem hiszik el, hogy a közmédiát teljes egészében a Fidesz irányítja – úgy hiszik, Magyarországon a hatalomra törő átkozott kommunisták és a határokon túli magyarokkal törődő, az országot a komcsiktól foggal-körömmel védő jó Fidesz háborúja zajlik. Nem véletlen az, hogy a kormány igyekszik gyorsan lekommunistázni az ellenzék minden egyes tagját. Az az üzenet részben a határokon túlra szól.

Az, aki a közmédiából tájékozódik, nem fogja felismerni a hazugságokat és talán úgy gondolja, ő jót tesz az anyaországgal, ha a kormánypárt mellé áll. Nem értik és az évtizedek óta tartó árokásásnak köszönhetően már el sem hiszik, hogy aki a Fidesztől szabadulni akar, az nem a kommunistákat akarja hatalomra juttatni, hanem egy élhető, normális országot szeretne.

Azt sem árt észben tartani, hogy egyáltalán nem minden erdélyi magyar megvezethető. Összességében kevesen szavaznak, ők is jellemzően az elzártabb területekről. Jó lenne azonban a határon túli magyaroknak is tudomásul venni, hogy egyszerűen nem etikus szavazniuk, nem tesznek jót vele senkinek. Önmaguknak sem. A túlreagált érzékenység semmit nem fog megoldani. Senki sem akarja kirekeszteni, eltaszítani őket, nem gyűlöletről, nem ellenségeskedésről szól, amikor azt mondjuk sokan: ne szavazzanak ide. Senkire. Csak akkor, ha itt élnek. Semmi másért, mint becsületből.adomany-1