Miénk a napfény, a levegő
s mindaz, mit a pénz
nem vehet el; miénk
a test, mely még friss és erős,
s a lélek, mely ép ugy örűl
és szenved, mint a többi – – De
mit ér ez a test,
ha nap-nap után lopja erejét
az idegen boldogulás? Mit ér
ez a lélek, ha csak hulladék
jut néha néki? Mit akar
ez a sok nyomorult, aki egymást
teszi fölöslegessé, mit akar
ez a sok szegény, aki rá sem ér
örűlni az isten
ingyen-szépségeinek, mert
mint gyomra a mindennapi kenyeret,
fölemészti őt is a
mindennapi kenyér?! – S ha százszor-
szent is a bölcs
lemondás szomorusága és
ha isteni is mindaz, mit a pénz
nem zárhatott el előlünk:
mit ér a koldusnak az uccasarok
tavaszi fénye, mit ér
nekünk a perc
könnyelmű öröme, mikor
csak az öncsalás cifrázza véle
nyomorunkat, – mit ér
ez a halhatatlan
erőlködés, ha sohase
tudjuk meg, hol az az isten,
aki tehetne valamit, hogy
ne legyen
hetedizigleni unokánk
számára is csak a nélkülözés
rémuralma a jövendő!?

Szabó Lőrinc