Szeptember 28,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Addig kell a vasat ütni, ameddig el nem törik

Drága honfitársaim a Nemzeti Együttlopás soha véget nem érő rendszerében! Nyakig érő boldogság, háromszoros hurrá és aztán lehet megnyugodni, hátradőlni, hanyattesni. Mindenkinek megvan még a Déli Nyitás fedőnevű nagy terv? Nem, ez nem a Keleti Nyitás, az egy másik. Mindekettő nyitva egyébként, azért van huzat kegyetlenül mostanában.

Naszóva, ez most a Déli Nyitás. Ennek keretében Nagy István földművelésügyi miniszterhelyettes Aziz Akhannouch, a Marokkói Királyság mezőgazdasági, halászati, vidékfejlesztési, víz- és erdőügyi miniszterével tárgyalt. Ilyen ismert emberek találkozásából kizárólag komoly üzleti sikerek várhatóak és tényleg!

„A miniszterhelyettes felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország jelentős, nemzetközi szinten is elismert tudásbázissal rendelkezik az édesvízi akvakultúra és halgazdálkodás fejlesztése; a halbiológia és halgenetika, valamint a haltakarmányozás és takarmányozási technológiák területén, melyet kész megosztani Marokkóval. Magyarország számára a marokkói erdészeti tapasztalatok lehetnek igen hasznosak, mivel olyan extrém száraz területen is folytatnak erdőgazdálkodást, amelyre hazánk még nem talált megoldást, Marokkó számára pedig a magyarországi cédruspopuláció vizsgálata lehet hasznos. A két ország kutatóintézetei között együttműködési megállapodás került aláírása.”(MTI-OS)

Tehát halban nagyok vagyunk. Azt viszont most sikerült megtudnom, hogy kicsiny hazánkban is felütötték a fejüket a sivatagok. Aki tudja, hol vannak nálunk olyan extrém száraz területek, amelyeket a mi klímánk alatt képtelenség növényzettel beültetni, feltétlenül szóljon nekem is. Köszi. Nem szikes talajról, vagy ilyesmiről van szó, hanem olyanról, ahová soha nem esik az eső és határon belül van.

A cédruspopuláció vizsgálata főleg végtelenül fontos és jelentős. Segítek, hogy ne kelljen a marokkói szakembereknek ész nélkül bóklászniuk az országban, mert még a végén migránsnak nézi őket az aggódó lakosság. Hazánkban néhány cédrus Budafán, Badacsonyörsön, Gyöngyösön, valamint az Orczy-kastély kertjében található.

Na, hogy Marokkóval így összemelegedtünk, a mindenki által jól ismert és nagyra tartott Nagy István nem is állt itt meg, mert addig kell a vasat ütni, ameddig el nem törik.

„Emellett a magyar-gaboni mezőgazdasági kapcsolatok fejlesztési lehetőségeiről rövid egyeztetést folytatott Nagy István Patricia Tayé Zodi gaboni mezőgazdasági és állattenyésztési miniszterrel is. Gabon részéről az ország jelentős erdőségei, valamint a nagy mennyiségű kihasználatlan művelhető földterület áll az ország stratégiájának középpontjában, céljuk az importfüggőség megszüntetése.  Hazánk kezdeményezte a magyar és a gaboni kutatók közötti kapcsolatfelvételt, és megvizsgáljuk a technológia együttműködés lehetőségeit.

Gabon itt van, mindjárt a szomszédban. Mármint Kamerun és a Kongói Köztársaság szomszédjában. Gabon majdnem háromszor akkora területű ország, mint hazánk, lakóinak száma nagyjából 1,5 millió. Területének 1,21 százaléka művelhető, a maradék esőerdő és szavanna. A születéskor várható átlag élettartam 50 év körül mozog. A csecsemőhalandóság az egeket veri, de legalább a lakosság több, mint fele tud olvasni-írni. Az átlag GDP alapján az egyik leggazdagabb ország a térségben, de a bevételek tényleges megoszlása szerint van egy nagyon gazdag és nagyon szűk réteg, a többség viszont elképesztően szegény. Ismerős képlet? Jó.

Én őszintén nagyon örülök annak, hogy már olyan nagyon jó az együttműködés a környező országokkal, ami szükségessé teszi az ilyen tárgyalásokat. Feltételezésem szerint Nagy István nem turistaosztályon röppent oda és vélhetőleg nem is egyedül. De nem baj, telik rá. Azért én azt javasolnám, hogy a legközelebbi ilyen – rendkívül fontos és előremutató – tárgyalásra, konferenciára, vagy éppen aminek nevezik, csak odafelé fizessük mi, adófizetők a repülőjegyet. Visszafelé csak akkor, ha legalább annyi nyereséget realizál a delegáció az országnak, ami fedezi a költségeket.

Tudom, én vagyok a rövidlátó hülye liberáldiktátortálib, de ez van.adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!