Lobogók és dobogók

Fotó: Lázár Gergő Fotó: Lázár Gergő

Mit érünk a lobogókkal,
ha egyik-másik zászlónk selyme már csak bosszúságból vörösödik,
amiért lengeni kénytelen tavaszok szelében,
holott kevélyen rázott rongy is lehetne?

Mit érünk a dobogókkal,
ha csupán elemezzük rajtuk a hősiességet,
anélkül, hogy egyszer is nevén neveznénk?
(Csoda-e, ha a fa
– amelyből a dobogó megácsoltatott –
visszavágyik a megműveletlen rengetegbe,
ahol legalább tartalmas madárcsicsergéshez
szolgáltak szószékül az ágai?)

És mit érünk a hősiességgel,
ha indulattalan és óvatos fontolgatások
biztosítják nekünk a mindennapi békét,
ahelyett, hogy szenvedélyes és merész meggondolások
friss szelei lehelnék életre a Béke mindennapjait?

Egyáltalán: mit érünk önmagunkkal,
ha a lobogó és a dobogó úgynevezett újraértelmezése
értelmetlenné teszi hajdani hőseink
fontolatlan meggondolásait
s csírájában fojtja el a mai hős-jelöltek
amúgy sem egyértelmű vállalkozókedvét?

Miért korszerűtlen nekünk
a lobogókban a lobogás,
a dobogókon a szívdobogás,
a hősiességben a tudatos vakmerőség?

Jó lenne olykor újra elolvasni
múzeumokban porosodó, rongyos zászlóink feliratát:

PRO
(és folytassuk szótagolva, hogy a köznép
– miután jó ideje birtokolja – meg is tanulja végre)

LI-
BER-
TA-
TE.

(1975)

Baranyi Ferenc