Pedig mondhatta volna azt is, hogy mit pofázol bele, kisanyám

Fotó: Youtube Fotó: Youtube

Nőügyekkel nem foglalkozunk. Vagy egész egyszerűen letagadjuk, hogy mi nőügyekről egyáltalán beszéltünk. Vagy hogy léteznek nőügyek. Hiénáknak nevezzük az újságírókat. Személyeskedünk. Fel vagyunk háborodva, amikor kérdeznek. Sértegetünk. Árnyaltan és körmönfontan buzizunk. Csicskázunk is, jobb híján. Ha nagyon kínos a helyzet, elengedjük a fülünk mellett, hogy egyáltalán hozzánk beszéltek. Visszaélünk a házszabállyal és röfögve, önmagunkkal elégedetten nyugtázzuk, mekkora zsenik vagyunk. Testőrökkel és álbeszélgetőpartnerekkel vesszük körbe magunkat. Telefonálást mímelünk. Menekülünk. A munkánkra és a halaszthatatlan közfeladatainkra hivatkozunk. Elsunnyogunk. Fontos, hogy mi legyünk megsértődve. Mi ne értsük, hogy rajtunk kívül mások is vannak itt, mások is a munkájukat végzik. Végeznék.

Az országgyűlés az elmúlt néhány évben – szoros összefüggésben azzal, hogy egy kényelmes/majdhogynem kétharmados többség ott gyakorlatilag bármit és bárminek az ellenkezőjét is megtehet, hogy a parlamenti tevékenységet nem közvetíti közkívánatra a közszolgálati média  – egy külvárosi fapados kocsma szintjére züllesztette a törvényhozásnak keretet biztosító, jobb helyeken köztiszteletnek örvendő fórumot. A züllési folyamat természetesen nem ma kezdődött. És nem is öt éve.

A parlamenti patkóban üldögélő pártok választott képviselői közötti párbeszéd és vita intézményének fokozatos kiürülése mentén, a retorziókkal operáló házelnöki szigor árnyékában, a kormánypárt minden ellenzéki tiltakozás ellenére áterőltetett, vad és egyre vadabb akaratával szembeni növekvő frusztrációnak hála, mindenkire nézve méltatlan színjátékok terepévé vált az országnak háza. Amelynek fakuló méltóságát Kövér házmester – nem túl rejtélyes okoknál fogva – kizárólag az ellenzéki képviselőktől tartja megvédendőnek.

A miniszterelnök kínos, hétről hétre egyre kínosabbá váló szerepléseivel és azonnali megnyilatkozásaival párhuzamosan, a nyakló nélküli primitivizmus a dolgos hétköznapok részévé vált. Az érdemi kérdésekre adandó érdemi válaszok, az intézmény rangjához méltó ülésvezetési gyakorlat helyett az alábbihoz hasonló, szóra sem érdemes minősítések hangzanak el:

Kunhalmi képviselő asszony, a sok bekiabálás árnyalja a szépségét.

(Latorcai János, a parlament KDNP-s alelnöke, ülésvezető)

Tisztában vagyok azzal, hogy a köz egy részének véleménye szerint a világon semmi nincs ebben a szellemeskedő beszólásban. A legkevésbé hírérték van benne. Végül is, mondhatta volna azt is a Kövér székében ülő kereszténydemokrata ülésvezető, hogy „Mit pofázol bele, kisanyám?”, vagy hogy Attól, hogy ön szép, még nem következik, hogy ön okos”. De nem mondta, örüljünk, hogy csak ennyit mondott. Pedig mondhatta volna azt is orbánul, hogy a bekiabálás nem az asszonyok dolga. Az ő dolguk a főzés, a szipogás és a szemtörölgetés. Sőt, Kósa Lajos szintjére sem sikerült felemelkednie, aki 2007-ben Dávid Ibolya autóbaleset következtében visszamaradt ferde fejtartásán élcelődött így: „…az embernek az a benyomása, amikor nézi, hogy ez a ferdén tartott fej a gondolkodó ember póza… pedig nem az”.

Ez már a nagyon sokadik. Amikor a magyar parlamentben, vagy azon kívül ülő, hatalomtól mámorosra hülyült kereszténydemokrata kontingens – női princípiumon innen és túl – alapvetőnek gondolt emberi normák nyakára lép. Amelyeknek persze semmilyen közvetlen kapcsolatuk nincs a GDP száguldásával, az életszínvonal alakulásával, a mi mindennapi kenyerünk árával, de kár lenne tagadni és figyelmen kívül hagyni: ez a viszkető tenyerű és agyú nemzeti-keresztény-polgári-demokrata mentalitás vállalhatatlan, mérgező, káros.

Mielőtt tetszőleges, magát erkölcsi mércének tekintő polgártárs kioktatna, hogy fölöslegesen nyavajgok és belemagyarázok, szeretném világossá tenni: egyelőre tudomásom szerint nem szépségverseny dönti el, hogy ki jut be a parlamentbe képviselni, esetenként bekiabálni. A parlamenti patkóban ülő képviselők – biológiai nemükre való tekintet nélkül – tehát nem a szépségük és esztétikai ismérveik alapján érdemelték ki, hogy szót kapjanak, bekiabáljanak, mechanikusan gombot nyomogassanak, dolgozzanak, ügyeket képviseljenek, vitázzanak. Kunhalmi Ágnes vagy Dunai Mónika vagy Dúró Dóra, vagy a tehetséges Selmeczi Gabriella, netán Szél Bernadett, vagy Szabó Tímea szépségének pontosan annyi köze van ahhoz, ami a parlamenti ülésteremben történik, mint Kósa Lajos vagy Németh Szilárd esztétikai megjelenésének. Semennyi.

Kunhalmi Ágnes képviselői minőségét, jogos vagy jogtalan bekiabálását, bármilyen megnyilvánulását a női nemhez tartozásával/szépségével összefüggésbe hozni és annak alapján megpróbálni fegyelmezni, akkor is primitív és suttyó dolog, ha Latorcai János egyébként, amikor nem látja senki, talpig úriember. A parlamenti ülés vezetőjeként sem ő, sem mások nem engedhetnék meg maguknak ezt. Azt nem tudom, hogy az árnyalja a szépségét szókapcsolat a megszólaló szándékával egyezik-e egyáltalán. Amennyiben az árnyalás árnyékolást jelent, úgy egészen biztosan. Ha az árnyalás alatt a több oldalról megvilágítást/kiemelést kell érteni, akkor is rossz helyen, rosszkor bevetett, rossz ízű bókról van szó.

A Kunhalmi Ágnes szépsége iránti – indirekt módon szexista – aggodalom annak a jelenségnek az ártatlanabbik, egyik végén foglal helyet, amelynek másik végén a vak komondor ugatását hallani. A Tasó László, Balogh József, Kövér László, Orbán Viktor és sokan mások által kitaposott ösvényen, e nemes államférfiak által képviselt tahósági színvonalra való felkapaszkodás nem egyszerű, de immár Latorcai János is elmondhatja magáról, hogy sikerrel ostromolja a tökéletességet. És bár nem tudom megerősíteni, hogy a narancssárga padsorokból gurgulázó röhögéssel, valamint elégedett röfögéssel és tapssal nyugtázták-e az alelnök úr frappáns fegyelmezési módszerét, a dolgon nem változtat.

A nőket kitartóan és következetesen lenéző hímek lábszagú beszólogatásai nem csupán egyenként sértőek az aktuálisan célponttá váló ellenzéki képviselőkre nézve, hanem további magyarázatra nem szoruló bizonyítékul szolgálnak a Fidesz-KDNP sötét, dohos mentalitásának. Ha valóban ez a jobboldali-keresztény értékrendszer, amelyre hivatkozva erkölcsi fölényüket úton-útfélen bizonygatják, akkor tényleg ki lehet rakni a kocsma táblát a parlamentre. Két kiakasztott mesterlövész puska közé.

adomany-1