NEHAZUGGY

Szégyellje magát sokadszorra is, Schmidt terrorné!

H. Andrea | 2017. Április 12, Szerda | 11:01

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Tudom, hogy ezekben az egyelőre szerencsére csak szimbolikusan vérzivataros időkben nem kardinális kérdés, hogy éppen mivel foglalatoskodik a kormány udvari ideológusainak talán legirritálóbbja. Ám mivel a maga idején megpróbáltuk nyomon követni a szexi-trendi-fancy elméleti háromszögben fogant 1956-os emlékévet sárba tipró, történelmet hamisító nagyasszony szégyenletes ügyködését (ITT, ITT és ITT is), a következetesség kedvéért próbáljunk meg pontot tenni a Dózsa László-Pruck Pál ügy végére.

Amire egyébként már azelőtt is ki lehetett volna tenni a pontot, hogy Terrormária bősz hazugbűnözőzés között a földhöz csapdosta magát, midőn lebukott a szerinte Dózsa Lászlót ábrázoló pesti srácos plakáttal. A konzervatív történelemhamisítás, 1956 emlékének totális megcsúfolása, amit ez az intellektuális bányarém megengedett magának, valójában az egész rendszer működésének lenyomata. Amit Schmidt Mária Pruck Pár családtagjaival, a történész szakmával és az egész országgal szemben elkövetett, azt mindenhol merényletnek nevezi a jóérzés. A nyilvánvaló kegyeletsértés, az emberi méltóság elleni büdöslábú támadás nem szorul magyarázatra. De ha mégis.

Schmidt Mária az a történelemtudomány számára, mint Matolcsy György a kardjába beledőlni készülő magyar gazdaság számára, és az, amit tágabb értelemben a fideszes rezsim jelent az egész ország számára: szégyenérzet nélküli menetelés, totális hozzá nem értés, hatalmas pofa, sértődött vernyákolás, a falon áttolt, védhetetlen alternatív valóság foggal-körömmel védelmezése.

Maris az 1956-os forradalom újabban igazi és legnagyobb hősének, a pesti srácnak emléket állító egyik plakátra Dózsa László művész úr nevét íratta. Kiderült – ugyan normális ember számára ránézésre is nyilvánvaló volt -, hogy egyáltalán nem Dózsa van a képen, ezt kordokumentumok, illetve az igazi főszereplő, a már elhunyt Pruck Pál hozzátartozói is tanúsították.

A milliárdos nagy nő, a köpönyegforgató ideológus, amellett, hogy nem volt hajlandó elszámolni, hogyan és mire szórta szét az emlékév költségvetésének kőkemény milliárdjait, hogy miként lett például az elvileg ingyenes halszagból 50 milliós tétel a büdzséjé kiadási oldalán, a botrány kényszerének súlya alatt vizsgálatot kezdeményezett. A teljesen nyilvánvaló, a mindenki számára nyilvánvaló feltárására, egyúttal belengette, hogy amennyiben kiderül, hogy nem a színészhaver van a képeken, úgy elnézést kér(nek). A vizsgálat most lezárult, az 1956-os Intézet jelentése szerint a fotón egyértelműen Pruck Pál van, azaz egyáltalán nem Dózsa László.

Az RTL Klub elérte Terrormáriát, aki közölte, hogy nem ismeri el a saját maga által elrendelt vizsgálat eredményét, mivel

„az 1956-os Intézet anyaga egyetlen új szempontot, adatot vagy tényt sem tárt fel”.

Ergo nincs bocsánatkérés, lehet oszlásnak indulni. Foglaljuk össze hát a tanulságot, amit egyébként tetszőleges botrányra, amiben a kormánypárt érintett, ugyanígy rá lehet húzni. Ha úgy tetszik, a CEU körüli, ennél jóval nagyobb hullámokat vető, sokkal messzebbre mutató történet pepitában ugyanaz, mint amit Schmidt nagyságos asszony ország-világ szégyenére összeizzadt ’56 ügyében.

Marinéni! Mivel az első perctől nyilvánvaló volt egy egész ország számára, hogy ki van a fotón, de az mindenképpen, hogy ki az, aki egészen biztosan nincs a fotón, a vizsgálat semmilyen új tényt nem tárhatott fel. Következésképpen az van, hogy Dózsa László, a nemzet mesélője önt bevitte az erdőbe, ahol ön tátott szájjal rohangált. Hogy magából szimplán hülyét csinál, az senkit nem érdekelne, de itt 1956 szellemiségét sikerült arcon köpni, majd lehugyozni. A baj az, hogy az ön ostobasággal dúsított végtelen szervilizmusa sajnos nem magánügy, és még csak nem is nőügy.

Végtelenül dühítő, hogy az egyetlen elfogadható lépés helyett, amit jelen esetben haladéktalanul meg kellene tennie – tudniillik, hogy megköveti Pruck Pál hozzátartozóit, és az egész országtól bocsánatot kér, amiért csúfot űzött ’56 igazi hőseiből – ön tovább köpködi a tényeket úgy, hogy továbbra is történésznek tartja magát. Ön kommunistázik, ballibsizik kétpofára, erkölcsből oktatja a nemzetet, miközben egy kvázi tét nélküli, egyértelmű szituációban sem képes egy alapvetőnek számító, magátó értetődő gesztust megtenni. Mi a jó ebben, mi a célja ennek a valósággal már semmilyen viszonyt nem ápoló hiú, cinikus tahóságnak? Milyen történész az, akit nem érdekelnek a tények, aki a saját maga által kitalált alternatív hazugságok univerzumában ássa magát egyre lejjebb és a magma alól óbégatja, hogy gonosz ez a világ?

Szégyellje magát sokadszorra is, Schmidt terrorné! Aki nem más, mint egy kicsinyes, sértett, önmaga tévedhetetlenségébe szerelmes csúszómászó, aki sem a történelmet, sem a történelmi tényeket, sem a megcsúfolt emlékű, elhunyt Pruck Pált, sem honfitársait, de ’56 emlékét sem tiszteli. A hatalom megtartásának igyekezete, és egy ocsmány rendszer kiszolgálása minden emberi jellemvonást kiirtott ezekből a Schmidt-szerű képződményekből.

Annyira túltolták az arroganciát, hogy ebbe fognak belefulladni. Mert ennek az ocsmány színjátéknak előbb-utóbb vége lesz. Addig persze Marisnak még kell egy kicsit ügyködnie, hogy ledolgozza magát a NER által elvárt ideális gyökérség szintjére, ahol a bocsánatkérés valami elmebeteg elfajzásnak számít, ahol egy szakmai-emberi tévedés elismerése kimeríti a főbenjáró bűn fogalmát. Az, hogy Schmidt kiírta magát a tudományos életből, az nem mostantól nyilvánvaló. Ehhez képest szintén nem új elem, hogy ez a terrorba mártott kreatúra sem törekszik már semmiféle látszat megőrzésére. A legnyilvánvalóbb hazugságba is csillogó szemmel áll bele. Hogy még véletlenül se alakulhasson ki bennünk, földi halandókban az az érzés, hogy maradt benne fosszíliája az emberségnek. Jól is van ez így, felírjuk a többi mellé. Hogy pontosan oda kerülhessen ő is, ahová való.

adomany-1

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!