NEHAZUGGY

És mégis vergődünk, mert néhány barom így érzi jól magát

Forgács Erzsébet | 2017. Április 1, Szombat | 18:50

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,290,098 forint, még hiányzik 709,902 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Tavasz van és én imádom a tavaszt. A napfényt, a menyasszonynak öltözött meggyfát a kertben, az utcában a fák bomló üdezöld leveleit. Szép ez, szép itt. Közben beszélgetek – interneten, naná – a család ide-oda szakadt tagjaival. Az egyik gyerekem nyert a lottón. 7,4 fontot. Erről eszembe jutott, hogy én is nyertem, 1245 forintot és innen nem volt megállás.

Elkezdtük tervezni, hogy is legyen. Összerakjuk a két nyereményt, nem is kérdés. Veszünk egy jókora tanyát, vagy inkább egy fél falut, mert sokan vagyunk. Valahol közel a tengerhez. Mert szeretjük a halat. Lesz jó nagy kert, mindenféle gyümölcs, zöldség. Diófa is, jó nagy árnyékos diófa és persze szamóca mindenhol. És lesz kemence, mert abban lehet jó kenyeret sütni, az mennyire jó a házi sajthoz. Nagy hely kell, mert sokan vagyunk és persze majd esténként összejövünk vacsorázni, borozni és majd lesz egy szakajtó unoka, egy egész hadsereg és kutyák is, mert kutya nélkül nem érdemes és akkor nem csak a neten beszélünk, hanem bármikor és meg is ölelhetem őket, ha olyanom van és nem fotót küldök a szilvás-rácsos sütiről, hanem átviszem, vagy jönnek maguktól, ha megérzik az illatát és….

És igen, mindezt megtehetnénk. Bárki megtehetné. Hiszen itt élünk, a világ legszebb kontinensén. A klíma is szuper, van tenger is, csak odébb kell menni egy kicsit, de nem gond, hiszen európai polgárok vagyunk. Megyünk, ahová szeretnénk, semmi nem gátol.

Nincsenek határok és mégis vergődünk, mert néhány barom így érzi jól magát. És néhány barom vezeti ezt az országot. És ez az ország soha a büdös életben nem éri utol Európát – még a lenézett románokat és szlovákokat sem, nemhogy Ausztriát, vagy Hollandiát. Európa szegényházában élünk, pedig nem kellene. Minden adott, hogy ne így legyen. A gyönyörű táj, a jó termőföldek, a gyümölcsérlelő nyarak, dolgos emberek. Mi más kellene? Talán azok a tízezer milliárdok, azok hiányoznak. Az a pénz, amiből az elmaradott régiók felzárkózhattak volna. Amiből megerősödhetett volna a hazai ipar. Amiből utak és vasutak épülhettek volna, mindenhol hozzáférhető internet, fejlett oktatás, versenyképes szakmai képzés.

És ha nagyjából azonos fejlettségi szinten vannak az országok, akkor már csak döntés kérdése, ki hol szeretne élni néhány évig, vagy örökre. De így nem döntés kérdése, ha sok ember a szomszéd faluba sem tud buszjegyet váltani, ha a gyerek sorsa és jövője azon múlik, hogy hová, milyen családba születik. A mi fizetésünk nem elég a biztonságos megélhetéshez.

A fejlődéshez kellenének a falvak, a falvakban élők ereje, munkája, elszántsága. De a falvak pusztulnak, lassan kiürülnek, vagy belesüppednek a nyomorba, a tehetetlenségbe. Ha nincs egy bölcs, becsületes kormány, amely okosan gazdálkodik, a forrásokat beosztja, nem lopja ki a földet a talpunk alól, nem költi ökörségekre a pénzt, hanem beruház a jövőbe, akkor ez történik. Akkor semennyi pénz nem elég, akkor csak álmodozni lehet, hogy mi lenne, ha…

És félek, hogy csak rosszabb lesz, ha kirángatják az országot a közösségből, mert már nem lehet több pénzt remélni. Akkor itt maradunk a magunk bajával, senkit nem fog érdekelni. Persze, van olyan, aki most is megtalálja a maga boldogulását, de ez kevés, túl kevés. A többség feladta, vagy most úgy tűnik, feladta a vágyat és a reményt is. Sokan elmentek, sokan mennének, de itt ragadtak. Marad az álmodozás és a reménykedés, csak éppen nincs miben reménykedni és nem is arra van szükség. Esély kell és realitás. Változás. Mert elmúlik a tavasz, a nyár és az ország pontosan olyan szép lesz, mint most. De nem mindegy, hogy a lakói mennyit látnak ebből a szépségből, vagy más országok szépségeiből. Pedig – bármennyire nem hisszük – rajtunk múlik. Csak rajtunk. Tízmillió ember akaratán ezer ember mohóságával szemben. Ideje lenne elhinni, hogy rajtunk múlik. adomany-1

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!