Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


További népbutítás helyett inkább a pszichiáteretekkel konzultáljatok

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szar érzés egy elmegyógyintézetben lefeküdni, és ott is ébredni, sőt, egyre nehezebb ennél a meghatározásnál szalonképesebbet találni arra, amit Magyarországon felelős kormányzás címszó alatt művelnek az erre felhatalmazott urak és hölgyek.

Tehát az van, hogy mivel a Momentum Mozgalom minden bizonnyal összegyűjti az olimpiaszervezésről kiírandó népszavazáshoz szükséges számú aláírást, kitalálták az okosok (külön Kósa Lajos), hogy ez már nekik nem is annyira fontos téma. Ha valaki más kezdeményezne NÉPszavazást tetszőleges kérdésben, és kérdezné meg a NÉP véleményét valamiről, akkor az hirtelen okafogyott, marginális kérdéssé zsugorodik a kormány számára.

Miutáb rájöttek a barmai, hogy hiába próbálják frontálisan támadni és lejáratni a NOlimpia mozgalmat (amelyhez szép számban adták az arcukat és véleményüket Németh Szilárdnál fényévekkel intelligensebb és értékesebb közéleti szereplők is), a feketemunkát a barnanyelvekre bízták (istenem, de gyönyörű képes zavar). Mielőtt rátérnék a lényegre hozok is egy példát arra a mérhetetlen sötétségre és önkritikátlan unintelligenciára, amire a másodvonalbeli pártsajtó képes, midőn küldetést teljesít:

„Számunkra már az is eredmény, ha több mint százezren aláírják. Ezzel fel tudjuk hívni a helyszínről döntő Nemzetközi Olimpiai Bizottság figyelmét is arra, hogy nincs jelentős politikai támogatottság a budapesti olimpia mögött. Ez már önmagában siker.” Ezt pedig egy Fekete-Győr András embernek látszó tárgy mondotta (…) Nevezett humanoidról – amúgy a Momentum nevű frissen gründolt ellenzéki formáció elnöke – tyúkmellű exteriőrje alapján joggal feltételezhető, hogy a teniszlabdát sem tudta berúgni az udvaron letett két tornazsák közé gimiben, nagyszünetben… (…) Mert a „tyúkmellűek forradalma”, a népszavazási kezdeményezésnek álcázott budapesti olimpiaellenes aláírásgyűjtés – ha egyre bágyadtabban, egyre erőltetettebben, s ezzel együtt egyre agresszívabban, minden eszközt bevetve – még néhány napig zajlik. (…) Mennyibe kerülne a magyarországi olimpia? Sokba. Ahogy sokba kerülnek azok az okostelefonok is, amiket minden unott arcú plázakölyök kezében látunk, és nem csak az övékben… százezrekről van szó… pedig telefonálni a „régi” nyomógombossal is lehet. És a töltött káposzta is drága, füstölt hússal, kunkorodó szalonnával, tejföllel bőven meglocsolva… elvégre a főzőkolbász is megteszi, nemde? (Magyar Hírlap – Galsai Dániel: Nagy álmok – olimpicik…)

Kevés aljasabb dolog van annál, mint amikor a parancsot teljesítő katona ellensége (nem ellenfele!) érveivel szemben a penetráns személyeskedést veti be, mintha civilizált vitában annak bármi köze lehetne a racionalitáshoz, a tényekhez, a szakmai szempontokhoz. A sarokba szorított, lelepleződött patkány ilyenkor hörög és összemossa az összemoshatatlant.

Tehát miközben a kormány az ilyen emberi lényekkel semmilyen hasonlóságot nem mutató bértollnokokat uszít a hazaárulókra, miközben aláírásgyűjtőket üveggel vernek fejbe és fejelnek le a budapesti aluljárókban, Visegrádon megszületett a B terv. A háborús pszichózis meglovagolásának jól bevált módszerét bevetve, öt álkérdéskörben nemzetileg megkonzultálják a népet, hogy lássa az istenadta, mennyire fontos a véleménye a kormánynak. A kvótaellenes és egyben eredménytelen kamunépszavazás analógiájára hallani akarja az egyféleképpen megválaszolható kérdésekre a válaszokat. Lefordítom Magyar Időkről:

  1. Akar-e ön több rezsit fizetni, mint kevesebbet?
  2. Akar-e ön magasabb adókat fizetni, mint alacsonyabbakat?
  3. Akar-e ön több munkahelyteremtési támogatást, mint kevesebbet?
  4. Akarja-e ön, hogy Soros György beleugasson az életébe?
  5. Akarja-e ön, hogy a kecskebaszó migránsok szabadon garázdálkodjanak ahelyett, hogy őrizetben várnák meg, hogy visszaküldjük őket oda, ahonnan jöttek?

Ha el is tekintünk attól, hogy a Magyar Posta megint összefossa magát a gyönyörűségtől, meg attól is, hogy mennyibe kerül százmilliókban kifejezve ez a kutyakomédia, amelynek tetszőlegesen értelmezett eredményével majd jól befűtenek a felcsúti gyepszőnyeg alá, azért állapítsuk meg: ennyire primitív, sötét manipulációval operáló kormányok a világ civilizáltabb felén egy mandátumot is nehezen élnének túl, itt viszont a suttyó, lebutított, hazug sötétség üli torát az értelem fölött. Hetedik éve.

Ki az a marha, aki több rezsit szeretne fizetni, mint kevesebbet, magasabb adót, mint alacsonyabbat, kevesebb támogatást szeretne, mint többet? Soros Györgyöt és az ő civiljeinek átvilágítását hagyjuk, mert a kormányzat eltitkolt és átláthatatlan  pénzzsórásaival szemben nekik teljesen nyilvánosak és közérdekű adatigénylés nélkül is elérhetők a támogatásaik. A migránsokról meg azért ne beszéljünk, mert már nincs több réteg bőr, amit erről a kizsigerelt témáról még nem sikerült lehúzni. Vergődés, gumicsont, kamu.

Ilyen minden mozzanatában ellenőrizhetetlen, manipulatív kérdésekkel operáló néphülyítést szerintem a világon nem látott senki. Ez még egy isten háta mögötti önkormányzat esetében is kínos és röhögséges lenne, de ezt az ország kormánya műveli a legmagasabb szinten, a legkomolyabb pofával.

Miközben pillanatnyilag a gáz világpiaci ára alacsonyabb, mint amennyit a hülye magyar fizet azért, hogy az elvtársak lenyúlják a különbözetet. A rezsicsökkentett magyar gázár magasabb, mint amit piaci áron bárhol fizetnek érte, ezt kellene megvédeni Brüsszeltől. Remek. Kettő: Európa rekord áfáját és a kismillió nemzeti adót is meg kell védeni Brüsszeltől, nehogy valaki más elorozza ezt a hatalmas teljesítményt tőlünk. Nem unjátok még, elvtársak? Olyan döntéseket hoztok, amilyeneket akartok, népszavazni nem lehet csak abban a kérdésben, amiről tudjátok, hogy lehetetlen belebukni (mondjuk, nektek abba is sikerült az érvénytelen kamunépszavazással), fojtogatjátok a civil kezdeményezéseket, és megint hülyét csináltok mindenkiből. Ha az adópolitikához ezúttal nem hülye a nép, az olimpiához, vagy Pakshoz miért hülye?

Nem várok választ, de azért, hogy ne az legyen, hogy nem javasolok semmit, csak fikázok, van pár ötletem arról, hogy milyen témákban lenne érdemes feltétlenül konzultálni a néppel. Kezdhetnénk rögtön az ügynökakták nyilvánosságra hozatalával, a komplett kormány-politikai elit-strómanok vagyonosodási vizsgálatával, a mindenkori politikusok elszámoltatásával, a magyar gyerekek kötelezően opcionális hadviselésre oktatásával, az egyészségügy és oktatás versus stadionépítés, fegyverkezés téma feszegetésével, vagy a fékevesztett korrupcióval szorosan összefüggő legfőbb ügyész, illetve a szakemberek helyére ültetett politikai végrehajtók visszahívásával, esetleg – a biztonság kedvéért – az olimpia, Paks, MET körüli sötét ügyekkel.

Ha ezekkel mind megvagyunk, akkor esetleg lehetne a tervezett öthöz hasonló, agyhalál közeli állapotot jelző, kampányelkeseredés köré szerveződő témákról is beszélni. Mivel a kormány jobban teljesít és makulátlanul hófehér, nem látom akadályát annak, hogy kezdésnek az általam felsorolt kérdésekben is elkezdjen konzultálni a néppel. Najó, én sem gondoltam komolyan. Tehát mivel a kormány, élén a legfényesebben zavaros tekintetű miniszterelnökkel erre nem hajlandó, javaslom, hogy további népbutítás helyett akkor inkább a pszichiáterükkel konzultáljanak. Olcsóbb és hátha több értelme is van. A fizetett mocskolódókat pedig vissza kellene fogni egy kicsit, mert annak sem lesz jó vége.

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.