A vének húzzanak már el a bánatba, a fiatalokon a sor

kez

Nem újkeletű dolog, de egyre jobban bosszant. Hol ilyen, hol olyan apropóból bukkan fel a „takarodjanak az öregek” gondolata. Hol finomabban, hol durvábban, de lényegében azonos módon. Nem most kezdődött az ifjúság kultusz, de mostanra egészen abnormális méreteket ölt.

Az, hogy 40 éves kor felett embertelenül nehéz munkahelyet találni, eddig sem volt titok. Ha valakinek nincs különleges képzettsége, „csak” egyszerű bolti eladó, sofőr, adminisztrátor, konyhai kisegítő, vagy egyéb földi halandó, szinte reménytelen elhelyezkedni.

A média is átalakult. Ha az embernek nincs szerencséje és beleolvas egy bulvárosabb oldalba, csodát láthat. Egészen pontosan azzal szembesül, hogy írni alig sem tudó, a helyesírás alapjait sem ismerő ifjú titánok és titániák cukiságainak és menőségeinek brutális tömegét kapja a nyakába. Nem is lenne ezzel baj, de azért mégis van. Mégpedig az, hogy ez válik természetessé, a pubertáló „újságírók” a még náluk is fiatalabbak példaképeivé válnak, pedig nem kellene. Ésszerűbb lenne írni tudó újságíróktól tanulni, vannak bőséggel. De nem is igazán erről akartam beszélni, hanem a politikáról. Kivételesen.

Nem először, nem utoljára, viszont rendszeresen felmerül néhány (nem kevés) emberben a gondolat, hogy a vének húzzanak már el a bánatba, a fiatalokon a sor. Majd ők tudják, mit akarnak, a kriptaszökevények ne szóljanak bele az ország dolgaiba.

Kell a fiatalos lendület. Jó az a magabiztos pimaszság, ami a kor velejárója. De közben jó lenne azt is tudomásul venni, hogy nem szűnt meg embernek lenni az sem, aki 30-40-70, vagy 90 éves. Valójában ők, mi vagyunk többen, miután ma már nem divat 35 éves korban kihalni. Akkor sem, ha olykor a fiatalok igencsak jó néven vennék. Sajnálom, de élünk és ezen az állapoton nem óhajtunk változtatni. Értem én, hogy aki élt az elmúlt rendszerben, az kizárólag komcsi lehet, lejáratódott, elhasználódott, pusztuljon. De mi van akkor, ha nem szeretnénk? Tartok tőle, olykor túlteng az önbizalom a frissiben innen-onnan kikerült fiatalokban és a nagy rohanásban elfelejtenek néhány dolgot. Vagy mi nem tanítottuk meg nekik. Nem tudom.

A magam részéről nem igazán örülnék annak, ha egy két hete végzett orvos végezné a szívműtétemet. Biztosan nagyon okos, de én igényt tartanék bizonyos gyakorlatra, rutinra is. Ilyen háklis vagyok.

Így vagyok az ország vezetésével is. Igényem van arra, hogy tapasztalt emberek hozzák meg az én sorsomat is befolyásoló döntéseket. Ugyanis számtalan olyan dolog van, amit nem adnak a diploma mellé.

A mostani fiatalok valószínűleg nem gondolnak arra (természetes módon), hogy a fiatalság mulandó. Az ostobaság viszont örök.

Egy generációval ezelőtt is voltak ebben az országban fiatalok. Ifjú titánok, mint a mostaniak. Lelkesek, lendületesek, friss gondolatokkal teltek, pimaszok, kicsit önteltek. Ahogy abban a korban kell is. Akkor is az volt a szlogen, hogy az öregek húzzanak el, majd ők megmutatják. Így is történt. Megmutatták.

Orbán Viktor, Kövér László, Deutsch Tamás, Áder János és még sorolhatnám. Az egyetemről potyogtak egyenesen a politikába, majd hamarosan a kormányba. Fogalmuk sem volt, milyen dolgozni, milyen hétköznapi életet élni, beosztani, olykor nélkülözni. Nem tanulták meg, hogyan kell egy munkahelyen bizonyítani, saját lábon megállni. Az életet nem tanulták meg. Mindezekről ma sincs fogalmuk és már nem is lesz. Úgy irányítanak egy országot, hogy nem látják benne az embert. Nem tudják azokat az alapvető dolgokat, amelyek nélkül csak egy játszma az ország vezetése, csaták egymásutánja, amelyekben győzni kell. Mindegy, milyen áron. Nincs erkölcsi gát, nincs szociális érzékenység, még csak realitás sincs. Mert nem tanulták meg. Mert soha nem éltek.

Jó lenne, ha ez nem ismétlődne meg. Akkor sem, ha csupa jó szándék vezet mindenkit. Nem szerencsés összemosni a dolgokat. Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy a vének tudhatnak valamit, amit az ifjak nem. Ugyanis a vének voltak ifjak. Ez fordítva nem igaz. Jó lenne egy kicsit visszavenni az önbizalomból, mert nem indokolt. Érdemes lenne lassítani és figyelni. Tanulni. Tapasztalni. Az elátkozott öregek nélkül ma nem lenne az ország, nem lennének utak, sem egyetemek. Nem lenne számítógép, internet, mobiltelefon, de nem lenne Unió sem. Ezt az mostani öregek hozták létre akkor is, ha a fiatalok talán jobban, bátrabban használják. Belátás, gondolkodás, tanulás, tisztelet. Ezek jó dolgok.

Különbséget kell tenni, de nem életkor, hanem előélet alapján. Lehet valaki okos, vagy ostoba fiatalon és idősebb korban is. Az ország jelenlegi állapotáért nem tehető felelőssé egy, de két generáció sem. A felelősöknek neve, arca van és több korosztály képviselői.

Sokan, sokfélék vagyunk, akik egy nyelven álmodunk. Fiatalok, középkorúak, idősek, nők, férfiak. Mindenfélék. Jó lenne észrevenni egymást. Jó lenne tanulni egymástól. Igen, tiszteletet is. Kölcsönösen. Olyan reménybeli, jövőbeli kormányt nem szeretnék, amely csak egy szempontot képes képviselni, egy korosztály fejével tud gondolkodni.

Aki eddig elolvasta a cikket, most fel fog hördülni. Én bizony országos vezető pozícióba senkit nem engednék, akinek nincs minimum 10 éves munkatapasztalata a versenyszektorban. Kormányba pláne nem engednék. Nem is szavaznék rá.

Sem szándékkal, sem szándéktalanul ne tiporjuk el egymást a nagy rohanásban! Kell a fiatalság üdesége, de kell a középkorúak tapasztalata és kell az idősek bölcsessége is ahhoz, hogy képesek legyünk együtt, egy országban élni.

Ha eddig ezt nem sikerült megtanulnunk, akkor ideje lenne most beülni a képzeletbeli iskolapadba. Mindannyiunknak.adomany-1