November 14,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Csak azok a messzi földön híres, szájbatekert keresztény erkölcsök ne lennének

Mondom, mi van: múlt héten derült ki, hogy Körmend csaknem húsz éve KDNP-s alpolgármestere (több fényt, b*szki, több fényt), civil foglalkozása szerint három évtizede tanár, évek óta egy most 16 éves lánnyal folytatott viszonyt, aki korábban a tanítványa volt. Ez testvérek meg keresztények között is azt jelenti igen nagy valószínűséggel, hogy kiskorú, még az is lehet, hogy 14 évet be nem töltött gyerekkel ápolt istentudja milyen kapcsolatot.

Ez az a település, jut is eszembe Körmendről, ahol tavaly a fényességes telihold utasítására az olajszőkített belügyminiszter/örökzöld alvilági figura majdhogynem személyesen nyomozott egy migránsok által betört ablak ügyében. Mint kiderült, se migránsokról, se betört ablakokról nem volt szó, nem sikerült a helyi kézilabdás lányok migránshordák általi megerőszakolásának elrettentő rémhírét kihozni az országos szintű összefutásból.

Mindegy is, a lényeg az, hogy a KDNP 56 éves politikusának ügye gyakorlatilag egy hete robbant ki. Mint kiderült, hogy beborult, emberünk magánéleti okokra és „más jellegű feladatokra” hivatkozva gyakorlatilag már január 27-én lemondott a pártjában viselt tisztségeiről, majd a pártból is kilépett. Ugyanakkor jelezte: egyéni körzetében továbbra is önkormányzati képviselő kíván maradni. Mindenesetre a kereszténydemokrata Szabó Ferenc ellen kiskorú veszélyeztetése miatt indítottak nyomozást, miután állampolgári bejelentés történt az ügyben. A történetről ITT, ITT és ITT is lehet tájékozódni, meg további kismillió helyen.

A maga idején, azaz egy héttel korábban semmi kedvem nem volt bármit is gondolni erről az ügyről, de most úgy érzem, hogy feltétlenül lenne néhány szavam, amit nem bírok magamban tartani. Főleg, hogy a KDNP nem kívánta különösebben kommentálni az ügyet, akkor majd én. Ennyit sikerült kipréselniük magukból:

kdnp

Hát persze, hogy semmilyen formában nem elfogadható és hát persze, hogy az érintett ártatlansága. Hányingerem van ettől a szemforgató bagázstól, amelyiknek legfontosabb feladata most is, hogy a rezsicsökkentés megvédését kérje a kormánytól. Hányingerem van attól is, hogy az egyházaknak az első dolguk volt világossá tenni, hogy egyik felekezetnek sem tagja, ezért az ő kereszténységüket senki ne ítélje meg Szabó Ferenc bűnös cselekedete alapján.

Attól meg különösen tömény hányingerem van, hogy az a mindenkori piócapárt, amelyik sacckábé 12 évvel ezelőtt külön Semjén Zsolt hangján keresztül azzal riogatta a választókat, hogy aki azt szeretné, hogy a tizenéves fia első szexuális tapasztalatait egy szakállas bácsitól szerezze, szavazzon nyugodtan az SZDSZ-re, most egy félszájjal elítélő, elsikáló közleménnyel elintézte ezt az esetet. Ja, Szabó Ferenc nem szakállas. A tizenéves meg nem fiú, hanem lány. Tehát megoldjuk okosba’, elsunnyogjuk, hátha mindenki elfelejti. Egyik főkeresztény sem állt ki sajtót tájékoztatni, esetleg bocsánatot kérni, félreérthetetlenül elhatárolódni és elítélni. Nem, ha nem az elmúlt nyolc évet kell szidni, akkor nekik nincs dolguk.

Ha valakinek az az érzése, hogy ez egy kib*szott gumicsont, az valószínűleg nem érti, hogy ez az álszent görénység tartja fenn, táplálja morálisan ezt az ocsmány rendszert. Ez az a párt, amelyik teli torokból hörög minden melegfelvonulás előtt és forgatja az összes kiguvadt szemét azon, hogy ezek a beteg állatok megrontják a nemzetet, a családokat és a hazát. Ez az a párt, amely a kormánypropgandára felkapaszkodva óbégatja, hogy a migráns csürhék megrontják a lányainkat, asszonyainkat. Most meg? Szabó Ferenc kilépett a pártból, ezzel minden el van intézve. Jövő héten majd kiderül, hogy soha a büdös életben nem is volt a párt tagja.

Csak azok a messzi földön híres, szájbatekert keresztény erkölcsök ne lennének, amelyekre hivatkozva ezek az ájtatos élősködők naponta kioktatnak mindenkit arról, hogy miként, hogyan kellene élni, szaporodni, a nemzet felemelkedését szolgálni. Eszem ágában nem volt ennek a gyökérnek az elmebeteg cselekedetét általánosítani és valamennyi KDNP-s szentfazékkal összemosni. De ez a gyomorforgató sunnyogás valami egészen felfoghatatlan.

A Fideszről meg mit is mondhatnék? Volt pofájuk egyenesen a helyi Jobbikot betámadni azért, mert azt nyilatkozták, hogy a városban hónapok óta mindenki tudott arról, hogy Szabó Ferenc egy 16 éves lánnyal folytat viszonyt. Én nem tudom, hogy hányan tudták, mi történt, és ha tudták, hogyan bírtak azzal a tudattal élni, fejet elfordítani, de egy ilyen ügyet kvázi a szokásos impertinenciával elintézni, hogy miért nem tett feljelentést, aki tudott róla, az tényleg kommentálhatatlan.

Szóval az van, hogy miközben-miután szétlopják az országot és asszisztálnak egymás korrupt húzásaihoz, egy ilyen minősíthetetlenül súlyos ügyben is képtelenek gerincoszlopot villantani. Ez a lelkület és ez a mentalitás mérgezi ezt az országot. Ahol aztán emberek néznek félre és tesznek úgy, mintha nem látnák, mi folyik, nehogy a helyi perverz kiskirály haragja – akit nem mellesleg önként és dalolva választanak meg n-szer egymás után – utolérje őket.

Nem citálom ide a Btk. (szerintem) vonatkozó paragrafusát, de azért hadd állapítsam meg, hogy egy ötvenes, állítólag keresztény értékeket képviselő, egy család, isten, nemzet nevében garázdálkodó párt színeiben évtizedek óta politizáló jóembernek egy 14-16 éves kiskorúra hajtani akkor is égbekiáltó, ha a nyomozás kideríti, hogy valójában az áldozat tehet róla, vagy ha csak 2021-ben sikerül az ügy végére járni, amikor már a kutya nem emlékszik a dologra.

Az álkeresztény, álnemzeti, áldemokrata társadalmi rombolást a Fidesznél jobban csak a KDNP testesíti meg. És azért, hogy ne az legyen, hogy egy szegény, ártatlan ember kálváriájából általánosítok és elhamarkodottan ítélkezem, ide teszek egy szintén egyhetes videót a végére. Több, mint tanulságos. Miféle moralitást képviselnek ezek az emberek? Számomra értelmezhetetlen.

Frissítés: Ámen.

adomany

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.