Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Vendégírás: Uralkodj és lopj!

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Mint amolyan, környezetvédelemmel és energiapolitikával sohasem foglalkozó átlagolvasó, 37 évvel ezelőtt, 1980-ban, Endreffy Zoltánnak az illegális Bibó Emlékkönyvben megjelent tanulmányában találkoztam először az energiatermelés környezetvédelmi és politikai megközelítésével. A tanulmány arról szólt, hogy a környezetet óvó megújuló energiaforrásokat (a napot, a szelet, a vizet és a biomasszát) nemcsak azért hanyagolják el, mert a fosszilis energiákra épülő gazdasági lobbik gátolják kifejlesztését és terjedését, hanem azért is, mert a politikai hatalomnak is így jó. A hatalmas erőművekre épülő, többnyire állami tulajdonú központosított energiarendszerek kiszolgáltatott helyzetben tartják az állampolgárokat. Ezzel szemben a kis léptékben telepíthető napelemek,  szélkerekek, kis vízierőművek, amelyek el tudnának látni egy-egy háztartást vagy falut a szükséges energiával, lazítják a függést és a központi hatalomnak való kiszolgáltatottságot. A kis vízierőművek azóta kikoptak a kínálatból és a közbeszédből, a szél és a nap azonban erősítette pozícióját.

Kivéve Magyarországot, ahol egy vezető fideszes politikus azt tudta mondani, hogy azért nem kell napelem vagy szélkerék, mert nem mindig süt a nap és a szél is össze-vissza fúj.  Nem úgy mind bárhol másutt a világon, ahol ezek szerint mindig süt a nap, és a szél is fegyelmezett. Dániában tavaly volt olyan nap, amikor az áramot teljes egészében a szélturbinák generálták. Németországban volt olyan nap, amikor annyit termeltek a megújulók, hogy ingyen adták az áramot. De nem kell olyan messzire menni példákért. Már a szomszédaink is jócskán megelőztek minket. Az összes magyar napelem-kapacitás 77 MW, miközben a csupán kétmillió lakosú Szlovéniában háromszor annyi, az ötmilliós Szlovákiában hétszer annyi, Csehországban pedig huszonnyolcszor annyi. Még Romániában is a magyar kapacitás többszöröse. Hasonló a helyzet a szélenergia hasznosításával is. Lengyelországban nyolcszor annyi szélerőművet telepítettek, mint nálunk, Romániában hatszor többet, sőt még Bulgáriában is a kétszeresét. Romániában a szélkerekek névleges teljesítménye már másfélszerese a paksi atomerőmű teljesítményének.

Mit tesz ezzel szemben Orbán Viktor? Horribilis adót vet ki a napelemre, és blokkolja a szélturbina-építést. Amióta ő van uralmon, egyetlen engedélyt nem adtak ki. Ellenben atomerőművet építenek akkor, amikor másutt már zárják be őket.

2030-ban, amikor mi még a Paksi bővítés hiteleit fogjuk nyögni, a fejlett világban nem csak hogy a megújulók fogják szolgáltatni az energia zömét, de az internetnek köszönhetően már olyan hálózatba is fognak szerveződni, ami rugalmasan és egyre olcsóbban szolgálja ki a fogyasztókat, akik így egyre kevésbé függnek majd a nagy központi energiatermelőktől. Ez viszont egy rémálom Orbán Viktornak, aki minden területen arra törekszik, hogy megfojtson minden önállóságot, hogy az egész országot alattvalójává tegye. Ezt teszi, amikor a közoktatást átalakítja alattvalóképzéssé (erről bővebben lásd: „Alattvalóképzés”, Mozgó Világ, 2017/1.), ezt teszi a civilszervezetek elleni hadjárattal, ezt teszi a média leigázásával, és ezt teszi az lakosság energiafüggőségének fokozásával. Ő nem attól fél, hogy a végletekig fokozódik kiszolgáltatottságunk az oroszoknak, hanem attól, hogy az állampolgárok nem lesznek kiszolgáltatva neki.

A hatalomszerzésen kívül azonban, mint minden tettének, így energiapolitikájának is van még egy célja: a lopás. Napelemet sok magánszemély és vállalkozás telepíthet, tehát ebből eleve esélytelen leakasztani akkora korrupciós százmilliárdokat, mint egy atomerőmű építéséből. Szélerőmű-parkok építésére sem kellene állami pénzt költeni, szívesen építenek (nálunk csak építenének) magánvállalkozások is. De ha egy beruházásban nincs állami pénz, akkor nincs mit ellopni. A maximum, amit szerezni lehet belőle, egy kis zsebpénz az engedélyekért.

A napelemek frontján van egy kis változás, de az is csak azért, mert beesett egy nagyobb összeg, amiből lehet lopni. A sokat szidott Európai Unió 220 milliárd forintot adott lakások energetikai korszerűsítésére. Csak hát a lakásokban lakó emberek, mint egy marék bolha, szanaszét ugrálnának rendelnék a munkát, nem fegyelmezetten egyetlen kijelölt cégtől – mondjuk Orbán vejétől. Ezért aztán a kormány úgy döntött, hogy nem a lakosságnak adja ezt a pénzt, hanem „az önkormányzati és állami szektor energetikai fejlesztéseire” költi. Elkezdődött tehát a hatalmas napenergia-erőművek tervezése és telepítése – és most már az fideszes állam vagy a fideszes önkormányzat dönti el, melyik strómannak adja a munkát.

Lehet, hogy az Európai Unió majd szóvá teszi, hogy nem arra költötték a pénzt, amire kapták, az is lehet, hogy visszafizetteti, de addigra már elkészülnek a napenergia-erőművek, a pénzt pedig ellopták. Ha vissza kell fizetni, akkor a költségvetésből kell, vagyis a mi pénzünkből.

Nekünk pedig egyetlen vigaszunk marad: legalább jobb célra lopták el, mint egy atomerőmű.

Szerző: Andor Mihály
adomany

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.