Vendégírás: Uralkodj és lopj!

energy

Mint amolyan, környezetvédelemmel és energiapolitikával sohasem foglalkozó átlagolvasó, 37 évvel ezelőtt, 1980-ban, Endreffy Zoltánnak az illegális Bibó Emlékkönyvben megjelent tanulmányában találkoztam először az energiatermelés környezetvédelmi és politikai megközelítésével. A tanulmány arról szólt, hogy a környezetet óvó megújuló energiaforrásokat (a napot, a szelet, a vizet és a biomasszát) nemcsak azért hanyagolják el, mert a fosszilis energiákra épülő gazdasági lobbik gátolják kifejlesztését és terjedését, hanem azért is, mert a politikai hatalomnak is így jó. A hatalmas erőművekre épülő, többnyire állami tulajdonú központosított energiarendszerek kiszolgáltatott helyzetben tartják az állampolgárokat. Ezzel szemben a kis léptékben telepíthető napelemek,  szélkerekek, kis vízierőművek, amelyek el tudnának látni egy-egy háztartást vagy falut a szükséges energiával, lazítják a függést és a központi hatalomnak való kiszolgáltatottságot. A kis vízierőművek azóta kikoptak a kínálatból és a közbeszédből, a szél és a nap azonban erősítette pozícióját.

Kivéve Magyarországot, ahol egy vezető fideszes politikus azt tudta mondani, hogy azért nem kell napelem vagy szélkerék, mert nem mindig süt a nap és a szél is össze-vissza fúj.  Nem úgy mind bárhol másutt a világon, ahol ezek szerint mindig süt a nap, és a szél is fegyelmezett. Dániában tavaly volt olyan nap, amikor az áramot teljes egészében a szélturbinák generálták. Németországban volt olyan nap, amikor annyit termeltek a megújulók, hogy ingyen adták az áramot. De nem kell olyan messzire menni példákért. Már a szomszédaink is jócskán megelőztek minket. Az összes magyar napelem-kapacitás 77 MW, miközben a csupán kétmillió lakosú Szlovéniában háromszor annyi, az ötmilliós Szlovákiában hétszer annyi, Csehországban pedig huszonnyolcszor annyi. Még Romániában is a magyar kapacitás többszöröse. Hasonló a helyzet a szélenergia hasznosításával is. Lengyelországban nyolcszor annyi szélerőművet telepítettek, mint nálunk, Romániában hatszor többet, sőt még Bulgáriában is a kétszeresét. Romániában a szélkerekek névleges teljesítménye már másfélszerese a paksi atomerőmű teljesítményének.

Mit tesz ezzel szemben Orbán Viktor? Horribilis adót vet ki a napelemre, és blokkolja a szélturbina-építést. Amióta ő van uralmon, egyetlen engedélyt nem adtak ki. Ellenben atomerőművet építenek akkor, amikor másutt már zárják be őket.

2030-ban, amikor mi még a Paksi bővítés hiteleit fogjuk nyögni, a fejlett világban nem csak hogy a megújulók fogják szolgáltatni az energia zömét, de az internetnek köszönhetően már olyan hálózatba is fognak szerveződni, ami rugalmasan és egyre olcsóbban szolgálja ki a fogyasztókat, akik így egyre kevésbé függnek majd a nagy központi energiatermelőktől. Ez viszont egy rémálom Orbán Viktornak, aki minden területen arra törekszik, hogy megfojtson minden önállóságot, hogy az egész országot alattvalójává tegye. Ezt teszi, amikor a közoktatást átalakítja alattvalóképzéssé (erről bővebben lásd: „Alattvalóképzés”, Mozgó Világ, 2017/1.), ezt teszi a civilszervezetek elleni hadjárattal, ezt teszi a média leigázásával, és ezt teszi az lakosság energiafüggőségének fokozásával. Ő nem attól fél, hogy a végletekig fokozódik kiszolgáltatottságunk az oroszoknak, hanem attól, hogy az állampolgárok nem lesznek kiszolgáltatva neki.

A hatalomszerzésen kívül azonban, mint minden tettének, így energiapolitikájának is van még egy célja: a lopás. Napelemet sok magánszemély és vállalkozás telepíthet, tehát ebből eleve esélytelen leakasztani akkora korrupciós százmilliárdokat, mint egy atomerőmű építéséből. Szélerőmű-parkok építésére sem kellene állami pénzt költeni, szívesen építenek (nálunk csak építenének) magánvállalkozások is. De ha egy beruházásban nincs állami pénz, akkor nincs mit ellopni. A maximum, amit szerezni lehet belőle, egy kis zsebpénz az engedélyekért.

A napelemek frontján van egy kis változás, de az is csak azért, mert beesett egy nagyobb összeg, amiből lehet lopni. A sokat szidott Európai Unió 220 milliárd forintot adott lakások energetikai korszerűsítésére. Csak hát a lakásokban lakó emberek, mint egy marék bolha, szanaszét ugrálnának rendelnék a munkát, nem fegyelmezetten egyetlen kijelölt cégtől – mondjuk Orbán vejétől. Ezért aztán a kormány úgy döntött, hogy nem a lakosságnak adja ezt a pénzt, hanem „az önkormányzati és állami szektor energetikai fejlesztéseire” költi. Elkezdődött tehát a hatalmas napenergia-erőművek tervezése és telepítése – és most már az fideszes állam vagy a fideszes önkormányzat dönti el, melyik strómannak adja a munkát.

Lehet, hogy az Európai Unió majd szóvá teszi, hogy nem arra költötték a pénzt, amire kapták, az is lehet, hogy visszafizetteti, de addigra már elkészülnek a napenergia-erőművek, a pénzt pedig ellopták. Ha vissza kell fizetni, akkor a költségvetésből kell, vagyis a mi pénzünkből.

Nekünk pedig egyetlen vigaszunk marad: legalább jobb célra lopták el, mint egy atomerőmű.

Szerző: Andor Mihály
adomany