Soha nem gondoltam volna, hogy ezt megérem

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Az a baj, hogy túl sok újdonságot nem tudok hozzátenni ahhoz, ami tegnap Budapesten történt. A megdöbbenésen, az értetlenségen és a tehetetlen dühön kívül semmilyen emberi érzést nem voltam képes produkálni, midőn a vérfagyasztó képsorokon megelevenedett, ahogy a nemzet tacskóhitlere, marcipánceausescu-ja és tikkelőbonszájcézára (kösz, Bödőcs) a hatalmas, véreskezű Vlagyimirovics lábai elé borult.

Az, hogy soha nem gondoltam volna, már régen közhely, de legalább igaz. Hogy egy, a kelet-európai kisállamok (majdnem) minden nyomorúságát megélt ország a 21. század második évtizedében, uniós tagállamként a meleg szarig benyal az ex-KGB-s ügynök által irányított sötét és rossz emlékű Szovjetúnióból kinőtt Orosz Föderációnak.

Az a baj, hogy ez az elkeserítően szürreális fos, amiben úszunk, amibe az Európa ellen hetedik éve megállás nélkül szabadságharcoló plüsspinochet (by Bödőcs, köszi) lavírozta Magyarországot, jóval túlmutat azokon a szemfényvesztő magyar-orosz gazdasági érdekeken, amelyeket Vlagyimirovics túllihegett budapesti látogatásának indokául felsorakoztatott a propaganda. Hogy ezekről sem sikerült hazugságok nélkül beszélni, külön elkeserítő.

Az a baj, hogy Paks és a kedvezőtlen orosz hitel, amihez foggal-körömmel ragaszkodik a személyiségzavar, a gáztárolók, a Dunaferr, a szankciók feloldása vagy a foltokban sikeres külkereskedelmi kapcsolatok minden rövid- és hosszútávú, esetenként tragikus következményei legjobb esetben is csupán a jéghegy csúcsát képezik valami sokkal brutálisabbnak.

Bár gyerekfejjel tapasztaltam meg, ezért túl sok közvetlen élményem nincs arról, milyen egy sötét diktatúrában élni, de arra mindenképpen elég, hogy elborzadjak akár csak attól az egyetlen mondattól is, hogy a magyar emberek nevében Orbán megköszönte magasságos Putyin elnök úrnak, hogy meglátogatott  minket. A fenti képsorokat nézni is rossz, hallgatni is rossz és azt tudni még rosszabb (mert tudtuk, csak nem sejtettük), hogy mire megy ki ez a földig lehajló ágú megalázkodás a világ toplistás diktátora előtt. Akinek hatalmas szerep jut a menekültválság gerjesztésében, akinek propaganda- és álhírgyára következetesen ostromolja Európát, és visszafordíthatatlan károkat okozva korbácsolja az európai közhangulatot.

Akinek nevéhez az orosz civil társadalom, az orosz újságírók ellehetetlenítése, bebörtönzése, fizikai megsemmisítése kapcsolódik, és egy olyan konszolidált diktatúrának a fenntartása, ahol nincsenek szabad választások, és ahol a titkosszolgálatok által kreált hamis posztvalóságban nyomorba taszított emberek milliói élnek. Félelmetesen borzasztó, hogy 2017-re Magyarország miniszterelnöke oda jutott, hogy egy háborús bűnös előtt teríti le a vörös szőnyeget, és hálálkodik neki, miközben lepkefingnyi súlyú és befolyású országa állítólag azért váltott rendszert közel 30 évvel ezelőtt, hogy polgárai egy Európához felzárkózni kívánó európai színvonalú demokráciában szabadon élhessenek.

Aki úgy gondolja, hogy Vlagyimirovics elvtárs budapesti látogatásának semmi értelme nem volt, hogy ez volt az év legfeleslegesebb találkozója, annak csak annyit mondanék, hogy én örülnék a legjobban, ha ez így lenne. Csakhogy ez nem így van. Még akkor sem, ha a pórnép számára előadott színjátéknak valóban minimális jelentősége van. Jelentősége annak van, hogy tegnap úgy utazott el a máltai EU-csúcsra minden idők legnagyobb köpönyegforgatója, hogy tett egy újabb – nem csupán szimbolikus lépést – Magyarország totális elszigetelésének irányába.

A cél nem több és nem kevesebb, mint a lázadás évének legfontosabb célkitűzését végrehajtani: lebontani az Európai Uniót. Abban a formájában, ahogy ma még létezik, megsemmisíteni. Nem Paks a téma, nem is a gázvezetékek, vagy az Oroszországgal szembeni szankciók feloldása, amiért a szent toporzékolásügyi kakadunak sírt a szája. Ezeknek a szankcióknak a feloldása jelenleg elképzelhetetlen. Viszont.

Orbán Viktor számára nincs hely az európai mainstream politikában, már azelőtt kiírta magát onnan még mielőtt csatlakozhatott volna hozzá. Az európai asztalnál hangosan büfögő, viselkedni nem tudó, az evőeszközöket használni képtelen, de az eléje tett étel minőségére állandóan panaszkodó és követelőző küldetéstudat egymagában képtelen régóta dédelgetett álmát valóra váltani. Vagyis Európa megkerülhetetlen vezető politikusává válni. Mint ahogy az Orbánhoz hasonló jellemtelen, erkölcstelen, a hamis nemzettudatot és keresztény éthoszt meglovagoló sz@remberek nélkül Putyin európai offenzívája is sokkal kevésbé lenne hatékony.

Ezért kell ez a tekintélyelvű senki, akinek legnagyobb gyengeségét – a hataloméhséggel fűszerezett korruptságát – kihasználva naggyá teheti Oroszországot Európában. Orbán kitartó munkálkodása az európai közösség szétverésén (bőven elég néhány viszonylag friss beszédét górcső alá venni) és az, hogy az orosz részvétellel nyélbe ütött bűzös ügyletek révén (ki ne hallott volna a MET-ről?) maximálisan zsarolhatóvá és kiszolgáltatottá vált, soha vissza nem térő lehetőség Putyin számára, hogy érvényt szerezzen hatalmi törekvéseinek. A cél pedig nem más, mint az Európai Unió meggyengítése és az orosz gazdasági érdekeknek való totális alárendelése.

Az orosz álhíreken csámcsogó európaiak tájékozatlanságának hátán megerősődő, Orbánra felnéző, benne valamiféle szellemi vezetőt felismerő szélsőséges politikai csoportosulások tehát szépen lassan Putyin sötét gazember álmát váltják valóra Európában. A kágébélázó Fidesz első embere közben nem csak saját magát szolgáltatta ki egy véreskezű diktátornak, hanem azt az országot is, amely kétszer egymás után szavazott bizalmat neki. Az egyébként naponta habzó szájjal kommunistázó hívei, beleértve a barnanyelvű szócsövek legjelentéktelenebbikét is, ünnepelnek és el vannak ájulva attól, hogy mekkora emberek, mekkora karakterek találkozása volt ez. Én pedig valójában tegnap óta sem tértem magamhoz. Nem közhely, őszinte döbbenet: soha nem gondoltam volna, hogy ezt megérem.

adomany