Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Gondolom, Matolcsyval találtak néhány piros pöttyöt egymás seggén

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Majdnem kimaradt ez nekem, de most bepótolom. Volt az MNB-nek (más néven Matolcsy Rómeó házipénztárának) egy összeröffenése Lámfalussy Konferencia címmel, ahol megjelent országunk kormányzó fejedelme is. Naná, hogy megjelent, ott biztonságban volt, nem kockáztatta, hogy megtalálja egy ellenséges újságíró és kínosakat talál kérdezni őfőméltóságától.

Tehát megjelent a vezérló csillag – bocs, nem leltem a hosszú ő-t – és beszélt a szájával. Ez abban a környezetben, ahol Matolcsy is jelen van, nem kelt túlságosan nagy hullámokat, mert az ember képtelen eldönteni, melyikük a degeneráltabb. A másik kérdés az, hogy melyikük okoz több kárt az országnak.

Az első kérdést azért nem tudjuk most eldönteni, mert csak az Orbán nevű beszédét boncolgatom egy kicsit, a másodikat meg azért nem, mert nem vagyok parazitológus. Ha nincs ilyen szakma, akkor meg főleg nem vagyok. Nézzük, hol tart a tudat, valamint a hasadás.

Engedélyt kaptunk a legmagasabb világi helyről, hogy nekünk is szabad magunkat az első helyre tenni. Nagy dolog ez, nagy szabadság, nagy ajándék.

Nem, most nem Putyin segge a legmagasabb világi hely a felcsúti csodadoktor számára, hanem történetesen Trump talpa. Az új amerikai elnök (ha így folytatja, akár még ex is lehet igen gyorsan) beiktatási halandzsájából azt szűrte le Mária országának kizárólagos tulajdonosa, hogy ő mostantól az első helyre teheti magát. Azért gondolom, hogy így lehet, mert nincs tudomásom olyasmiről, miszerint eddig bármikor is szükségünk lett volna (mármint az országnak szüksége lett volna) az USA engedélyére.

Ez az én fejemben eddig is úgy volt, hogy mi egy önálló ország vagyunk. Az Európai Unió tagjaként vannak szabályok, melyek ránk is vonatkoznak, amitől még az önállóságunk nem csorbul. Arról nincs tudomásom, hogy Trump engedélyéért kellett volna kuncsorognunk akármivel kapcsolatban is. Orbán szerint meg de, nekünk az USA mondja meg, mit tehetünk és mit nem.

Rendben, legyen így. De akkor mi lesz Putyinnal, aki szintén a világ ura, az a minimum, hogy a legmagasabb világi hely ott van, ahová ő beteszi azt a botoxtól lárvaszerűvé simult képes felét. Ráadásul Oroszország földrajzilag is közelebb van, mint az USA és atomerőművet is szeretett orosz barátaink építenek nekünk, nem Trump. Már csak azért sem, mert Trump falat óhajt építeni, az meg nekünk nem kell, mert van saját kerítésünk.

Van egy olyan érzésem, hogy nemzetünk pávatáncosa túlságosan mélyre ásta magát a cáratyuska végbelébe és szeretne kitolatni onnan. Mert erősen beszorult. Önerőből nem megy, ahhoz túl kicsike a mi erős emberünk, ezért igyekszik belekapaszkodni a frissen érkezett agykárosultba, hogy hátha az majd kirántja és azzal a lendülettel meg is védi a végbéltulajdonos haragjától.

Van továbbá egy olyan érzésem is, hogy a jelenlegi csillagállások a bolondoknak kedveznek. Gondoljuk csak végig: most került hatalomra Trump, de itt van nekünk Putyin, Erdogan, Orbán és még egy halom ilyen istencsapása. A saját vezércsillagunkat is érdemes közelebbről megvizsgálni – alkalomadtán nagyítóval – és csodát láthatunk. Miközben hörögve nemzetállamot vizionál, Amerikára pislog és Trumptól vár engedélyt, hogy ő hová is álljon. Ócsárolja és ahol csak teheti, rombolja az Uniót, miközben éppen az Unió pénzéből hízlalja a saját támogatói körét és kedves családját. Önállóságot követel, miközben teljesen kiszolgáltatottá teszi az országot Putyinnak. Nyivákol, hogy az Unió centralizálni akar, ami rossz, közben olyan szinten centralizálta mát Magyarországot, hogy az engedélye nélkül klotyóra sem lehet elmenni.

Bónuszként csodálja és példaképének tekinti Kínát, Azerbajdzsánt, valamint Törökországot. Gondolom, Matolcsyval találtak néhány piros pöttyöt egymás seggén. Mindeközben itt van egy morálisan és gazdaságilag is lepusztult ország, aminek a korrupció az államformája, rántotthús az alakja, de közben sok embernek krumplistészta a napi betevője és luxusnak számít, ha be tud fűteni legalább egy szobában. Az uniós forrásokból meg lehetett volna erősíteni a gazdaságot, saját ipart lehetett volna létrehozni, fel lehetett volna zárkóztatni a vidéket és rendbe lehetett volna tenni az oktatási rendszert, de ebből semmi nem történt meg. Külföldi cégeknek ágyaz a kormány, a magyar kis- és középvállalkozókat rommá adóztatja, a munkavállalókról a bőrt is lenyúzza, a betegeket, öregeket, rokkantakat lerúgja a Tajgetoszról. A munkaerő menekül, Orbán küzd a bevándorlók ellen, közben már több, mint 10 000 ember kapott pénzért letelepedési engedélyt és hastáncot jár a komplett kormány az ukrán munkavállalóknak, hogy jöjjenek ide dolgozni, mert nincs melós.

Én nem tudom, mindez hogyan áll össze a hívek fejében, de nekem egy dolog jut eszembe: beszarás ez az ország. adomany

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.