Olvasói levél: Jani, emlékszel?

MTI Fotó: Kovács Attila MTI Fotó: Kovács Attila

In memoriam Kormányinfo 75. Lázár János figyelmébe ajánlanám druszája, Arany János szavait:

„Mendacemoportet esse memorem!

….

Azaz – magyarra téve a szavak:

„Költő hazudj, de rajt’ ne fogjanak”;

Mert van egy példa, hogy: a sánta eb…

A sánta költő még keservesebb.”

A kezdetek óta, ha nem is rendszeresen, de alkalomadtán figyelem Lázár János logikai és nyelvi bűvészmutatványait, melyekkel a kormányinfón résztvevő – meghívott, beengedett, ki nem zavart – újságírókat szeretné meggyőzni a kormány őszinte és nyílt hozzáállásáról a nyilvánossághoz, és a tájékozódás alapvető állampolgári jogához. (Közérthetőbben: hogyan próbálja hétről-hétre „hülyére venni” a komplett sajtót.)

Van itt egy – persze sokkal több – dolog, amit a magyar kormány már egy idő óta úgy kerülget, mint macska a forró kását, de az csak nem akar kihűlni. Ez a letelepedési kötvények ügye. Annyit írt már róla a sajtó, hogy mindent tudunk, már, ami lényegtelen! Ám ami lényeges lenne, a „közvetítői hálózat és a működési mechanizmus”, magyarul: hogy kinek jó ez igazán és mennyire, azt csak nem sikerül kihúzni egyetlen kormánytagból sem.

Mondják, hogy „az idő mindent megold”…, már ha van idő kivárni! Az viszont kétségtelen, hogy időről-időre sikerül egy-két információval gazdagodnunk a „magyar valóságról”, amire mi magunk sem gondoltunk volna.

Emlékszünk még?

„Bruttó 792 278 080 forint, azaz nettó 623 841 008 forint plusz áfa volt a Magyarország jobban teljesít kampány költsége – írta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Dúró Dóra írásbeli kérdésére válaszolva. A kampány 2013 márciusában kezdődött és novemberben ért véget.”

No, akkor nézzük most a letelepedési kötvények ügyét!

A kötvényprogram 2013. júniusi indulásakor „olcsó és biztonságos finanszírozást jelentett az ország számára” – legalábbis az Államadósság Kezelő Központ Zrt. szerint.

Mit mondott erről Lázár János a 75. Kormányinfón az újságírók „értetlenkedésére”?

Olyan időszakban került bevezetésre, amikor Magyarország nem kapott hitelt a nemzetközi pénzpiacon, mivel bóvli besorolásban volt, és a nemzetközi hitelminősítők senkinek sem javasolták azt, hogy magyar államkötvényeket vegyenek.

„Ezek az emberek azonban egymilliárd euróért államkötvényt vettek. Aki ilyen időszakban a magyar államnak egymilliárd eurót kölcsönad, az nem arra érdemes, hogy megtámadjuk, hanem arra, hogy ezt a bizalmat megköszönjük…Van, amikor az a realitás, amikor rosszul mennek a dolgok, hogy olyan eszközökhöz kell nyúlni, amelyek nem szokványosak.”

Na, akkor próbáljuk megérteni a 2013-2017-ig időszakot, szigorúan ebből a szempontból!

Mi volt 2013 márciusától novemberéig? Magyarország jobban teljesített! És a kormány, hogy ezt a zemberekkel közölje – merthogy a zembereknek ez nem tűnt fel csak úgy! -, még el is költött 792 278 080 forint közpénzt! Volt miből! Vagy mégsem? Most tudtuk meg Lázár Jánostól, hogy éppen ezen „közlésikényszerkampány” kellős közepén, tehát 2013. júniusában „rosszul mentek a dolgok”, hiszen emiatt kellett bevezetni újfajta finanszírozási eszközként a letelepedési kötvényt!

Gondolom, ez teljesen logikus még így „magánemberileg” is: ha nekem jól megy a dolgom, sőt még jobban, ergo van pénzem, akkor soha nem jutna eszembe kölcsönt kérni senkitől, semmilyen kamatra!

Szóval Jani, emlékszel? Vojtina ars poetikája!

Ám a „dolgok” most – 2017. elején – már (még) sokkal jobban mennek, ezért most – egyelőre – nincs szükség erre a „nem szokványos” eszközre. Ezért ez az eszköz március végével „kivezetésre kerül”, és nem győzöm hangsúlyozni, hogy kizárólag azért, mert most „jobban mennek a dolgok”, és véletlenül sem azért, mert társadalmi nyomás lenne, mert a pártok, a civilek és a sajtó folyamatosan kíváncsiskodnak a bizniszt lebonyolító közvetítői hálózat iránt.

Kicsit hasonlít ez a fogorvos szindrómához. Tudjuk, hogy előbb-utóbb el kell menni hozzá, de addig halogatjuk, amíg csak lehet. Nem tudom, csak nekem tűnik úgy, mintha a kormány fogát húznák ezzel a kötvénykivezetéssel?

Szerző: Kleiszthenész

adomany