Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Egyenként, név szerint fognak mindenkire vastagon szart kenni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Még csak néhány napja tart az új év, de máris jól láthatóan kezdenek melegíteni az Orbán nevűt bármi áron a hatalomban tartó, a választáson a célig toló-nyaló erők. Egyértelmű módon semmit nem bíznak a véletlenre. Nem elégszenek meg azzal, hogy jelen állás szerint nincs ütőképes baloldali ellenzék. Nyugi, a Fideszhez képest a Jobbik is balra van, mert tőlük jobbra már csak a végtelen űr található, amelyben Kerényi Imre L. Simon verseket olvas fel az alaptákolmány hatszázhuszonhetedik módosításán állva, miközben Németh Szilárd hárfán kíséri.

Nekem ugyan nincs jövőbe látó kristálygömböm, kávézaccból meg azért nem jósolok, mert instant kávét iszom, bár a csirkebélből történő jövendőmondás még aktuálissá válhat, amennyiben a belezetlen baromfi áfája is megzuhant, mint Kövér László mentális állapota, de azért egy laza előretekintést megkockáztatok. Már ami a dübörögve előrelépést és a válogatott felszopók jövendő miheztartását illeti.

Amire biztosan számíthatunk a következő hónapokban, az a legalja-bulvárt is bőven alulmúló mocskolódás. Egy gagyi, erre szakosodott weboldalon ez nem lenne annyira feltűnő, de péládul az Origón minimum tragikus. Csak a napokban megjelent – ilyen jellegű és a jövőt beharangozó – cikkek közül néhány: a Lokáltól/ból/ról-ről átvett hajmeresztő híg fos, amiben azt találgatja a költő, hogy alighanem Juhász Péter volt a megbízója a választási irodánál botrányt csináló kopaszoknak. Mert – a Lokál szerint és természetesen az Origo szerint – egy névtelen, arctalan hírforrás tuti biztos benne, hogy Juhász volt. Ezt olvashatjuk a Lokálban, az Origóban (és majd nyilván némi fáziskéséssel mindenhol máshol) is:

„Tavaly februárban történt, hogy a Nemzeti Választási Iroda (NVI) épületében – máig tisztázatlan körülmények között – 20 kisportolt férfi jelent meg, akik egy szocialista politikussal és egy magánszeméllyel egyidejűleg népszavazási kérdést akartak benyújtani ugyanabban a témában. Az ügy komoly vihart kavart, Juhász Péter is ráugrott, aki a Fideszre akarta rátolni a sztorit. B. T. történetesen ismerte az NVI-nél akciózó csoport egyik tagját, akinek egy közvetítője le is ült Juhásszal egyeztetni. – Péter 100 ezer eurót, vagyis 30 millió forintnál is többet kínált a fiúknak, ha kamerába mondják, hogy az akciót a kormánypárton belülről szervezték – nyilatkozta lapunknak B. T”.

Értjük. B. T. nyilatkozta, az csak úgy lehetett. Sőt, mi több és plánehogy:

„Csakhogy Juhász végül meggondolta magát, először ígérgetett, majd elérhetetlenné vált. – Rászóltam, hogy nem a 6-os villamos zsebtolvajait hülyíti, és jobban tenné, ha átgondolná, kit akar átverni. Ekkor közölte, hogy nem fél, mert mögötte Portik Tamás áll – emlékezett vissza B. T”.

Értjük, kedves B. T. És értjük, kedves Lokál és Origo. Juhász Péter oly nagyon hülye, hogy egyrészt 30 milliót ajánl 20 konyhakredencnek azért, hogy azok ne engedjék leadni a népszavazási kezdeményezést és ezzel meg lehessen vádolni a kormánypártot. Másrészt oly nagyon hülye, hogy konkrétan kijelenti: Portik Tamás áll mögötte. Bár az Orál (és mennyire jó ez, ha a két felszopó nevét összevonjuk) nem tér ki arra az aprócska tényre, hogy B. T. minimum értelmileg fogyatékos lehet, amikor követeli a pénzét, miközben nem teljesítette a feladatát. Belemondta a kamerába, hogy a kormánypárt bízta meg? Mert szerintem nem. Emlékeim szerint ezek a bátor tarvarjúk úgy elrohantak a kamera láttán, mint a kormánypárti képviselők a parlamenti folyosón, amikor újságírót látnak.

De ilyenekre kell készülnünk. Kunhalmi vigyorgásán hetekig csámcsognak majd, egyenként, név szerint fognak mindenkire vastagon szart kenni. Abban a boldog és kétségtelenül reális tudatban, hogy ezért őket senki nem fogja felelősségre vonni mindaddig, ameddig az Orbán nevű markolja a kormányrudat és a Polt nevű lapátolja a trágyát.

Ezért nincs komoly jelentősége annak, hogy van-e valami igazságtartalma az összeizzadt cikkeknek, vagy sincs. Nem lesz következménye, ahogy lényegében semminek nincs, ami a kormánypárt érdekeit szolgálja, vagy aminek feltárása árthatna az Orbán nevűnek. Ezért nem lesz vizsgálat Rogán ügyében, ezért tehet meg mindent és bármit Tiborcz, Mészáros és bárki, aki jó szolgálatot tesz a vezérnek, illetve az ő hatalmának.

Úgy nézem, nem fognak válogatni felszopóék és egyáltalán nem szempont, hogy a megtámadott bármi módon veszélyezteti-e a választás sikerét. Így kerülhetett bele a szórásba Bródy János és így fog belekerülni mindenki, aki nem boldog az Európa trónját megcélzó módosult tudatállapot és bandája működésétől.

A kormánytól független médiát tovább fogják irtani és sorra fognak kerülni a kicsik is, akár a blogok is. Mert lehetőleg síri csendet szeretnének ezek a derék hazafiak. Bármi áron. Akik eddig megúszták, azok is sorra kerülnek. Civil szervezetek éppen úgy, mint szervezet nélküli civilek. Egyenként próbálják őket levadászni, mert a felkapaszkodott senkik és a kassza kulcsát őrizgető vezérük bármire képes a hatalom megtartása érdekében. Bármire. Mert a hatalommal együtt nem csak a szinte korlátlan források járnak, hanem a védelem, a büntetlenség is.

Ebben az a jó hír – mert fő az optimizmus – hogy az ellenzéki gondolkodású emberek egyre kisebb területre szorulnak és előbb-utóbb felfedezik, hogy nincsenek egyedül. A kormánypárt hűségesei pedig a buzgó taposásban soha nem tudhatják, mikor taposnak arra a lábra, amely az első, kezdő rúgást beviszi az egyébként is ingatag rendszerbe. Úgy tűnik, addig nem mozdulunk, ameddig még van hová hátrálni. Hamarosan nem lesz, mind elérünk a falig.

Azt gondolom, hogy izgalmas-mozgalmas évünk lesz. Azt is gondolom, hogy érdemes lenne felhasználni ezt az időszakot arra, hogy összekapaszkodjunk végre, mert bizony egyedül nem fog menni. Meglátjuk, ki és mit tud kihozni az új esztendőből. Én mindenesetre változatlanul a demokráciának és a szabadságnak szurkolok. Tevőlegesen is. Ha még nem mondtam volna: boldog új évet nekünk, mindannyiunknak!adomany

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.