Ez éppen ugyanaz az akolmeleg, az a hazug biztonság, ami a kormánypárt szavazóbázisát összetartja

tuz

Szokásunk itt, a szerkesztőségben megbeszélni a gondolatainkat. Távolról sem mindenben és mindig értünk egyet, de elég beteg dolog is lenne, ha ugyanazt gondolnánk. Most is volt egy ilyen beszélgetés – Kálmán Olga apropóján – és kénytelen voltam a tükörbe nézve szembesülni valamivel. Nem örömmel tettem, mert soha nem kellemes rájönni arra, hogy rossz az irány, amerre elindult az ember.

Nem fogok most Kálmán Olgáról írni, a munkatársam éppen ezt teszi, de ez a kiindulópontja a gondolatmenetemnek. Mégpedig abból az apropóból, hogy gerinces dolog-e átballagni a Simicska-ernyő alá, vagy sem. Azt kellett felismernem, hogy felmentéseket keresek. És nem csak ebben az esetben, hanem úgy általában. A szavukat felemelni gyáva – itt hosszan sorolhatnám a pedagógusokat, orvosokat, ápolókat, bírókat, ügyészeket, közalkalmazottakat és még számtalan szakma képviselőit – embereket mentegetem. Mert féltik a munkájukat, a családjukat, a megélhetésüket a jövőjüket.

Mentegetem a kisemmizetteket, mert féltik a megmaradt keveset, a holnapi kenyeret a gyerek kezében, a közmunkát. Mentegetem az értelmiséget, mert nem egyszerű munkát találni, ha a hatalom megorrol az emberre. Mentegetem az újságírókat, mert valahogy élni kell. Mentegetem a nehéz helyzetben lévőket, amiért nem emelik fel a hangjukat, de hát elég nekik a maguk baja.

Nem hiszem, hogy létezik ennél kártékonyabb dolog. Pontosan azt csinálom, amit a kormány el akar érni. Feladom. Nem, nem az elveimet, mert önmagamtól elvárok egy csomó dolgot, amit másoktól nem. Kompromisszumokat kötök magammal, hogy ne kelljen azt gondolnom a másik emberről, hogy gyáva, megalkuvó, lesunyt fejű önző. Óvatosan fogalmazok, hogy meg ne bántsak valakit. Ez alapvetően rendben is van, nem kell beletaposni a másikba. Ha csak róla és rólam szól a történet.

De nem csak rólam szól, amikor hányok az elvtelenségtől. Amikor már nem várok el senkitől semmit, mert hát családja van, meg kell élnie. És? Mindenki másnak is meg kell. Azoknak is, akik elmentek és elmennek tüntetni, akik vállaják az arcukat. Azok is kockáztatnak és ráadásul úgy teszik, hogy nem tudhatják, lesz-e, aki melléjük áll, vagy ott fognak állni egyedül, mint kutyaszar a hómezőn.

Nem biztos, hogy ez a kompromisszum helyes. Biztos, hogy nem helyes. Nem ez az a helyzet, amikor feltétlenül tolerálni kell a gyávaságot és az önzést, az elvtelenséget, a lustaságot, a csodavárást. Néhány ember nem húzza el a vállán az országot, mert nem bírja. Pláne úgy nem, ha néhányan az ellenkező irányba rángatják, a legtöbben pedig karbatett kézzel, lesunyt fejjel várják, hogy kimozduljon a kátyúból ez az egész.

Miért is ne lehetne elvárni mindenkitől, hogy megemelje a seggét? Nem, nem azt mondom, hogy utánam, zavarjuk el a kormányt! Az majdnem értelmetlen, mert bárki más kerülne kormányra, ugyanitt tartanánk. A rendszer szar, azt kell megváltoztatni. Az már csak a helyzet sajátossága, hogy ehhez pont Orbán fejét kell ütni. Ha Gyurcsány lenne ott, ha Bajnai, ha Kovács, Kiss, Nagy, Tóth, akárki, akkor az ő fejét kellene ütni.

Azt hiszem, ideje elvárni mindenkitől, hogy tegyen önmagáért, ha így nem jó neki, ahogy most van. Akinek jó, az ne tegyen semmit, egyértelmű. De akinek nem jó, az ne sunnyogjon tovább, ne keressen kifogásokat. Értem én, hogy sok ember nem tud a fővárosba utazni, hogy tüntessen, mert drága a jegy, nincs csatlakozás, nem tudom, mi. Ki mondta, hogy csak Budapesten lehet demonstrálni? Hová van az leírva, hogy Győrben, Bugacon, Lengyeltótiban nem lehet? Hogy az veszélyesebb, mert meglátja a főnök, a polgármester, a Kapanyányi Monyók? Igen, meg is érkeztünk a lényeghez.

Akik hasznot húznak ebből a rendszerből, akiknek ez jó, azok kevesen vannak. Akik megszívják, azok meg sokan. Azonban a hatalom bitorlói egységesek, az elégedetlenek meg nem. Ugyan, mit tud tenni egy elszállt agyú kórházigazgató, ha minden nővér beadja a felmondását? Vagy minden orvos? Mit tehet egy iskolaigazgató, ha minden pedagógus felmond? Mit csinálhat egy polgármester, ha a lakosság tömegével tiltakozik?

Nem, azt hiszem nem az a megoldás, ha kifogásokat keresünk a másik számára. Ez éppen ugyanaz az akolmeleg, az a semmit nem igénylő biztonság, ami a kormánypárt szavazóbázisát összetartja. Csak minket nem tart össze, hanem éppenhogy feldarabol. Mindenki ül a maga kis vackán és várja a csodát. A másiktól. És mindent megbocsát. A másiknak. Végül mindenki magára marad, mert annyira megértőek vagyunk, hogy az valami fantasztikus. Igaz ugyan, hogy beledöglik lassan az ország, de mégsem várjuk el egymástól azt a minimális bátorságot és gerincet. A következő lépés pedig nem lehet más, minthogy önmagunktól sem várjuk el. Akkor tényleg leérünk a gödör aljára, de már nem lesz időnk, sem erőnk elrugaszkodni többé.adomany