Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Majd amikor Hollik közlegény kihúzza a fejét Matolcsy seggéből

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Alighogy felócsudtunk Matolcsy Rómeó Gyuri két nappal ezelőtt prezentált átütő, az adventen és a karácsonyon átívelő, bejglivel körített szemforgató, lekezelő arroganciába fordult újságírók előli meneküléséből, az úgynevezett balliberális eltévelyedéssel aligha vádolható Mandiner – amelynek újságíróját a minap Kövér László oktatta móresre, amiért kérdezni merészelte a mindig morcos, frusztrált házmestert – a Fidesz-KDNP kommunikációs gépezet egyik világítótornyát kérdezte az ügyről.

Hollik Névtelen-Jelentéktelen Istvánról van szó, aki rögtön ahogy kihúzta a fejét az MNB elnökének hátsó feléből megállapította, hogy az RTL Klub inkorrekt módon repült rá – az újságírói kérdésekre a karácsony szentségével reagáló – Matolcsy lakásügyére. Mert az RTL Klub ártani akar a kormánypártnak. Főleg, hogy a dagadó férfiasságú jegybankelnöknek nincs is lakásügye, ő minden kérdésre válaszolt ezzel kapcsolatban, még a hivatalos lakcíme is nyilvános adat (hogy oda ne rohanjak, Hollik) és „ahhoz, hogy kihez ugrik fel egy pohár borra – aztán ásványvízre pontosított –, senkinek semmi köze”.

Hollik István szervilis-szánalmas kommunikátort és Harrch-Semjén-klónt nem zavarták össze a tények, kötötte Matolcsy becsületét a karóhoz. Mivel nincs lakásügy, Matolcsynak nem volt mire válaszolnia (igaz, pár sorral korábban még az volt, hogy mindenre válaszolt a drága blöffcsászár). Tehát, ergo, következésképpen, akit nem győzött meg, hogy Matolcsy kenegeti a fekáliát saját bűzös közpénz-pozitív ügyletei körül, az – szemben a TV2-vel – politikai munkát végez. Mert a TV2 nem végez politikai munkát. Idézek, hogy hihetőbb legyen a tömény hazugságom (amivel szokás minket egyre gyakrabban megvádolni):

Mandiner: … de nem az volt a kérdés Matolcsyhoz, hogy mi a hivatalos lakcíme, hanem hogy használja-e Patai lakását. Miért nem lehet erre egyenesen válaszolni?

Hollik: Nyilván lehet, de nem én határozom meg az MNB kommunikációs irányait; a jegybankelnök pedig, mondom még egyszer, elmagyarázta, miért ilyen válaszokat adott. Ezt be sem vágni az anyagba – ez súlyos elfogultságot mutat. Az RTL Klub egyértelműen politikai munkát végez: azért támadja Matolcsy Györgyöt, hogy a Fidesz-KDNP-nek ártson.

Mandiner: A TV2 talán nem politikai munkát végez – csak éppen a Fidesz-KDNP érdekében?

Hollik: Én azt tudom mondani, hogy nem.

Mandiner: Tényleg ezt tudja mondani?

Hollik: Azt nem állítom, hogy ne lenne kormánybarát a TV2 híradója. Az. Ahogy a Magyar Idők is. Van felvállalt értékrendjük, aszerint tudósítanak. Ezzel nincs baj. Azzal sincs, hogy az RTL Klub kormánykritikus. Azzal van, hogy ezt nem mondják ki. Hogy úgy tesznek, mintha objektívek lennének, miközben nyilvánvalóan nem azok.

Mandiner: Az MNB-alapítványokról a jegybank titkolózott, úgy kellett kiperelni, mire mennek közpénzek. Jutott belőlük Matolcsy barátnőjének is. Ha ezekre, vagy arra, hogy egy vezető bankár lakását használja-e a felügyelet elnöke, rákérdeznek, az karaktergyilkosság? Nem közérdek?

Ezért mondtam, hogy elfogadom a szerkesztői szabadságot, azt, hogy az RTL-nek más a fontos, mint az országnak. Elfogadom, hogy nem érdeklik őket az eredmények, az árstabilitás, a jó kamatpolitika és a többi. A választó el fogja dönteni, mi a fontos neki: az életét is érintő sikerek, vagy az ellenzék által napirendre tuszkolt ügyek. Azt viszont elvárnám, hogy ha már ilyen ügyekkel foglalkozik az RTL Klub, akkor legalább a tényeken ne ferdítsen – ne mondja el kétszer, hogy Matolcsy nem válaszolt a lakásügyes felvetésekre, ha egyszer a saját fülemmel hallottam, hogy válaszolt rájuk.

Az egyértelmű, hogy néhány éven belül már a kutya nem fog emlékezni arra, ki a franc is volt az a Hollik, ezért nyilván nem az ő személye itt a lényeg. Azért – kényszerűségből a jelenben élve – megjegyezném, hogy ezen emberi tartás nélküli papagájok vergődései által termelt energiából lazán fűteni lehetne a sajnálatos módon közpénzcsilliárdokból fűtött felcsúti gyepet, az egészen biztos. Hogy Matolcsyra ezzel szemben emlékezni fog mindenki, az nem annyira a gazdasági eredményeinek lesz köszönhető, mint annak a mérhetetlen pusztításnak és fennhéjázó, pökhendi korruptságnak, amellyel ez az ember százmilliárdok fölött uralkodva hülyének nézi a nyilvánosságot (ITT, ITT és ITT is erről írtunk).

Ha el is tekintünk attól, hogy jelen állás szerint a TV2 sorra bukja a helyreigazítási pereket, hogy már Vona Gábor homoszexualitásának hazug bizonygatásán is túl vannak, hogy sorban gyilkolták le Juhász Péter, Pukli István, Spéder Zoltán karakterét, hogy tudományos magyarázatnak álcázott sima aljassággal próbálják Gyurcsányt valahogy közös nevezőre hozni a Jobbik elnökével és démonizálni őket, hogy penetráns szakmaiatlansággal földbe döngölték a hajléktalanokat, hogy a hvg.hu újságírójának lejáratását oly módon lőtték mellé, hogy belekevertek egy azonos nevű civilt, szóval ha mindezektől el tudunk tekinteni, Hollik István kommunikációs trágyaeltakarító fenti eszmefuttatására érdemes két szót pazarolni.

Egy nagyon fontos dologra világít rá ugynis ez az újabb megrökönyödésre számot tartó frontális, ellentmondásoktól hemzsegő hazugság. Miközben a Habony-Vajna (újabban Mészáros) művek az összes bekebelezett, földbe döngölt médiafelületen összehangolt bulvárszennybe oltott lejáratókampányt folytat, miközben az állampárt politikusainak zöme, élén a királlyal csak előre megbeszélt kérdésekre hajlandó válaszolni, miközben a kormánykritikus újságírók munkáját ellehetetlenítik, azon sír a szájuk, hogy őket támadja egy még meg nem vásárolt kereskedelmi csatorna. Amely ilyen értelemben ellátja a lakájmédiává süllyesztett közpénznyelő köztévé feladatait, és tájékoztat a kormány elhallgatott, hírhamisított korrupciós ügyeiről.

Amellett, hogy Matolcsynak még egyszer sem sikerült érdemben válaszolnia a kínos ügyeire, a Népszabadságot pontosan azután tették tönkre egy éjszaka alatt, miután a jegybank elnökének közpénzekkel és összeférhetetlenségi kérdésekkel kapcsolatos machinációit firtatta, miután Matolcsy a szokásos blöff mantrázásával hárít minden közérdeklődésre számot tartó kérdést, a legfontosabb mégsem ez. Hanem az, hogy meg vannak győződve róla, hiszik és vallják, hogy közügyekben, közpénzből élő köztisztviselőiket nem lehet zaklatni, felelősségre vonni és a politikai ellenfelek vegytiszta besározása önmagában elegendő egy újabb mandátum behúzásához.

Ezzel szemben – bár valószínűleg meglesz még az a mandátum -, az elszabadult állampárt legnagyobb ellenségei mégsem azok, akiknek a skalpjait hangyaszorgalommal hurcolják körbe a közpénzzel vastagon kitömött, felvállalt értékrendet képviselő médiájukban. Majd amikor Hollik közlegény kihúzza a fejét az MNB-elnök seggéből, megérti, hogy a hozzá hasonló kritikátlan, önálló véleményt megfogalmazni képtelen, gyáva, szervilis, pecsovics senkik ássák a teljhatalom sírját. Mert egészséges önkontroll-önreflexió nélkül, pusztán a Matolcsyk becsületének falon túli védelmezésével ez a rendszer összeomlásra van ítélve. Lehet, hogy utóbb, mint előbb, de elkerülhetetlenül. Vona buzisága vagy Juhász Péter mibű albérlete nem menti fel Matolcsyt és a komplett maffiakormányt a sorozatos pusztítások alól.

adomany

 

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.