Április 23,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Nincs az a vaskos zsold, amiért igazán jó érzés lenne szarembernek lenni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,462,800 forint, még hiányzik 537,200 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A Magyar Idők egy újság, illetőleg, mivel nem ismerem olyan behatóan az orgánumot, ezért nem szeretném megbántani, meg aztán, ki tudja, szóval annyi biztos, múltkor Pesten láttam egyet messzebbről, kétségkívül újságpapíron lévő betűk halmazának tűnt.

Ma egyébként Magyarországon egyszerű dolga van annak, aki, teszem azt, a teljesen szabad és független sajtó szerkezeti felépítését tanulmányozandó tudományos-fantasztikusan, meg akarja állapítani egy adott sajtótermék irányultságát: kormánypárti az a lap, amelyik… hát amelyik megjelenik. Na jó, persze, vannak kivétel. Vagy hát: kivételek. De ők se nagyon ficánkoljanak erre a kis időre, jó szívvel javaslom…

Szóval Magyar Idők. Jó kormánypárti sajtótermék az, amelytől a „köz”„szolgálati” „média” „híradója” idéz, témákat vesz át, témákat ajánl feldolgozásra, ilyen ez a polszakma. Pesti srácok… mmmmhhh… nekem már a név is betalál, na… hamarosan bele is lesek valamelyik jó szaftos dolgozatba, le ne maradjak már… és igen, igen, igen, migráns, migráns, migráns, rohadék Gyurcsány, és gusztustalanul támadja a baloldali sajtó (???) szegény Kovács Zoltán kormányszócipelőt, ráadásul egy „elferdített, torz osztrák tudósításra támaszkodva”.

Legyen most elég annyi, hogy a lapigazgató egy igen régi pesti srác, Stefka István. Pont. Biztos, hogy mindenre én emlékszem rosszul – maximum át kell rakni picit a tények falának téglácskáit, plusz újraforgatni az internetet. Deutsch megcsinálja – akár a vezető digitális nagyhatalmat Magyarországból. Hamarosan. Csak még 2018-ban válasszátok meg. Lesz euró is. Ígérve. 2060-ra. Bocsánat, édesanyám, olyan szakadós ma a zoptikai szál, úgy csapongok, mint egy száztíz kilós kis pille.

Új főszerkesztőt kapott a Magyar Idők – az eddigi, Csermely Péter új feladatot kapott, nem kicsi és csodálatos: ő ellenőrzi, mi kerül a Mediaworks-birodalom újságjaiba. Menni fog, hiszen, akárcsak Gajdicsnak, Csermelynek is „hatalmas rutinja van a kormánypárti újságírásban.” Kormánypárti újságírás: különös egy szóösszetétel. Értem persze, nagyon is, mi több, még meg is értem, ha az érintettek szeretnék szalonképesebb névvel illetni a feltétlen, pucsító lojalitást, a pár marék Júdás-tallérért hétrét görnyedő hajbókolást vagy épp az undort nem ismerő nyelvek szüntelen csattogtatását, a napi rutinban szenvedéllyé rákosodó túlteljesítést, a rutinos elhallgatást, szükség esetén a gátlástalan tényhamisítást, a több-kevesebb sikerrel bármibe burkolt nyáladzó alákérdezést, a mindent bevető, a megrendelő kívánságainak megfelelő karaktergyilkosságot – mondom, értem, megértem.

Higgyétek el, nincs az a vaskos zsold, amiért igazán jó érzés lenne szarembernek lenni – és bárhogy is bizonygatják a facebookon, nem mindig kellemesebb sírni egy Jaguárban, mint egy biciklin. Kormánypárti újságírás, mint olyan, én legalább azt merészelem gondolni, egyszerűen nem létező fogalom. Hozsannázni, a koncot dobó kezet nyalni, a gazda lábához törleszkedni persze lehet.

De az újságírás, kedves egybegyűltek, szerintem alapvetően merőben, minden ízében ellenzéki jellegű műfaj. Vagy… nem, nem is, ne egyszerűsítsük már le ilyen végletesen… akkor már inkább azt mondanám, az újságírásnak, ha az én kedvem szerint való, határozottan fel kell lépnie egyes dolgok/jelenségek ellenében, hadd ne kezdjem már el felsorolni mindet, tudom is én, a kóros, széles néptömegekre káros hülyeség és egyéb betegségek magas pozíciókban; lopás, csalás, hazudás ipari méretekben; hatalmi mámor, gőg, küldetéstudat; folytonos baszkódás, minden egyes pillanatunk és mozzanatunk átpolitizálása; és a többi és a többi és a többi – ha éltetek itt az elmúlt mondjuk tíz évben egy teljes napot, pontosan tudjátok, mit akarok mondani.

Ugyanakkor pedig az újságírásnak ugyanilyen határozottan fel kell lépnie azok mellett, akik, ismét csak a teljesség igénye nélkül csapkodva és csipkedve, szóval akik gyengék, elesettek, lecsúszottak, szegények, mélyszegények, kitaszítottak, a perifériára sodródtak vagy már a perifériáról is alig látszanak, akik tehetetlenek, képtelenek hallatni a hangjukat, sokszor még a maguk számára is nehezen fogalmazzák meg a gondjaikat, ha megfogalmazzák egyáltalán… nyomasztó belegondolni, hogy sok-sok millió magyar emberről beszélünk immár, sajnálatosan: és nagyrészt éppen azokról, akikből ez az embertelen, érzés nélküli, végtelenül aljas, cinikus, ezt az országot hosszú évtizedekre visszavető, generációkra lebénító, gyerekeinket elüldöző bűnrezsim egyre többet és többet akar, lassan, bármi hihetetlen is, a szó orwelli vagy huxley-i értelmében, előállítani…

Gajdics, Csermely, Stefka meg még mondjuk pár százan a fősodorban nem holmi „kormánypárti újságírásban” szereztek nagy gyakorlatot, hanem abban, hogy tehetséges kaméleonként mindig abban a színben pompázzanak, amit az aktuális hatalom a legszívesebben lát. Az újságíró, mondogatta jó negyedszázada első mesterem, olyan, mint a szegény lány: a tisztessége az egyetlen kincse. Az elmúlt negyedszázad mindennél világosabban mutatta meg, milyen sok „kolléga” cserélte el könnyű kézzel ezt a valóban egyszer használatos kincset mindenféle szarságra… például nagy tapasztalatra, kormánypárti újságírásban.

Szerző: Boda András 

Facebook-oldal: https://www.facebook.com/hetlovet

adomany

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.