Két év se kell s a hatvanat
– ha tetszik, nem tetszik – betöltöm,
adósságom alig maradt
e hitelét-vesztette földön,
s ha most a nyelvemet kiöltöm:
megilletődötten teszem,
végül is ringott a bölcsőm
és itt lelem meg sírhelyem.
Magyarország a hon neve,
hová lepottyantott a gólya,
népem nyilazva jött ide –
és máig sem szokott le róla,
a lovat eladták alóla,
mégis oly peckesen feszít,
minthogyha egész Európa
félné ma is nyílvesszeit.
E nyilazós – nyilas? – modor
híján találom idegennek
magam hazámban, hol a bor
eleve pimpósodva erjed.
Mert fabatkát sem ér a helyjegy
a kisiklott gyorsvonaton –
hiába ég a tűz, amelynek
nincs más terméke, csak korom.
Elvégeztem, amit kirótt
a sors és meglehet: talán van
felelet a kérdésre, hogy
miért ragadtam meg hazámban?
Család, magántulajdon, állam
bennem magyarmód ütközik,
hol csillagunkat hullni láttam:
kigyúlni se lássam, csak itt!
Két év se kell s a hatvanat
– ha tetszik, nem tetszik – betöltöm,
adósságom alig maradt
e hitelét-vesztette földön,
saját sírversem még kiötlöm –
mást holtomban se terhelek,
amit elértem, megköszönnöm
úgysem lehet már.
Nincs kinek.
Baranyi Ferenc
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!