Tudom, Gyurcsány tehet erről is

Orbán Viktor/Facebook Orbán Viktor/Facebook

Ónodi-Szűcs Zoltán az egészségügyért felelős államtitkár bejelentette: a kórházak 45 milliárd forintot kapnak a harminc napon túli beszállítói tartozások rendezésére. Arról nem szól a fáma, hogy mennyi tartozás marad ezek után, de én tartok tőle, hogy nagyjából annyi, mint amennyit rendezni tudnak a 45 milliárdból. Vagy több. Valami nem működik. Vagy működik, de úgy, hogy az nekünk nem jó.

Tudom, Gyurcsány tehet erről is.

  • 1997 – az Országgyűlés megemelte az egészségügyi rendszer finanszírozását. Az előző évinél 35,8 milliárd forinttal többet, összességében 260,6 milliárd forintot kapott a gyógyító-megelőző ágazat. Ekkor MSZP-SZDSZ koalíció volt kormányon. Ebben az évben átlagosan 17 százalékos béremeléshez jutottak az egészségügyi dolgozók és 15,9 százalékkal emelkedett dologi kiadásokra fordítható összeg.
  • 1997 – júliusra már 2 milliárd forint adósságot halmoztak fel a kórházak. Kamatmentes hitelt vehetnek fel a tartozások rendezésére, ahogy eddig is.
  • 1997 – decemberében országos botrányt kavart, hogy az egri Markhot Ferenc Megyei Kórházba a betegeknek és az orvosoknak is maguknak kell vinni az evőeszközt, ha nem akarnak kézzel enni.
  • 1998 – átlagos 16 százalékos béremelés, 13. havi bér.
  • 1998 – december. A Fidesz-Kisgazda-MDF kormány rendezi az állami fenntartású kórházak 7,2 milliárd forintos tartozását – ez az összeg a 13. havi bérköltséget fedi le -, az önkormányzati intézmények 28 milliárd forintos adósságának rendezése az önkormányzatok feladata.
  • 1998 – december végén mégis kapnak a kórházak 28,7 milliárd forintot.
  • 1999 – decemberében az ÁSZ átfogó vizsgálatokba kezd, hogy kiderítse, miért adósodnak el a kórházak.
  • 2000 – májusában a kormány kihirdeti, hogy a következő évtől kincstári biztost neveznek mi kinden kórház élére és csak az ő ellenjegyzésük alapján lehetne kifizetést indítani.
  • 2001 – januárjában az ÁSZ átvilágítja a kórházakat. A vizsgálat megállapítja, hogy baj van.
  • 2001 júniusában kiderül, hogy minden harmadik kórház eladósodott. A tartozás összege 18 milliárd forint. Mikola kijelenti: legalább 60 milliárd plusz forrásra van szüksége az egészségügynek.
  • 2001 novemberében Mikola István szerint most nincs pénz, de 2003 és 2006 között majd lesz. 200 milliárd forintra számít a kormány uniós forrásokból.

Ugorjunk egyet.

  • 2011 – augusztusában – második Orbán -kormány – Szócska Miklós ki- és bejelenti, hogy csaknem egyensúlyi helyzetben van az egészségkassza. Az államtitkár azt is mondta, hogy jelenleg az egészségügy az egyetlen olyan ágazat, amely az államadósság csökkentésében jogszabályalkotással teljesítette a feladatát (bármit jelent is ez). Ugyanekkor, ugyanitt (az önkormányzati egészségügyi napok XV. kongresszusán) ugyanő azt is mondta, hogy akik az államosítás ellen szólalnak fel, azok abban érdekeltek, hogy fenntartsák az átláthatatlan beszállítói érdekrendszert, amely két évtizeden keresztül képtelen volt elérni, hogy központosított közbeszerzésen keresztül vegyék a gyógyszert és az energiát. Ezt a kormány most rendbeteszi (nem pont most, hanem öt évvel ezelőtt) és ebből bér lesz és az emberi erőforrás helyzetének kezelése.
  • 2012 – januárjában a Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetsége kongatja a vészharangot. Az infláció és a forint romlása 11 százalékos forrásvesztést jelent az ágazatban. Ezen felül – miután a Fidesz államosította a kórházakat – kiesik az önkormányzatok támogatása, ez további 110 milliárdos veszteséget okoz az intézményeknek. A Szövetség szerint nem fogják tudni az egészségügyben szinten tartani a béreket. Emelni pláne nem tudnak.
  • 2012 – március. A kórházak adóssága megközelíti a 70 milliárd forintot. Az egészségügyi államtitkárság ezt cáfolta, szerintük 40-50 milliárd forint lejárt tartozásról lehet szó.
  • 2012 – áprilisában a beszállítók nem bírják tovább. A kórházak csak akkor kapnak gyógyszert, ha előre fizetnek.
  • 2012 – májusában Matolcsy György bejelenti: Magyarország két évvel ezelőtt a gyógyulás útjára lépett és nincs adósság, az is csökken.
  • 2012 – augusztus. Szócska Miklós bejelenti: jövőre lesz béremelés az egészségügyben.
  • 2012 – szeptember. A kórházak tartozása megközelítőleg 63 milliárd forint. Szeptemberben. Ezek a lejárt tartozások. Év végére a tartozás elérheti a 150 milliárd forintot.
  • 2012 – november, megvan a megoldás. Áder János szerint semmi mással nem pótolható gyógyító erő lakozik a szeretetben.
  • 2013 – január. 60 milliárd az adósság, ennek a felére kapnak pénzt a kórházak.
  • 2013 – márciusa, ÁSZ vizsgálat. Megállapítás: baj van.
  • 2013 – májusában Bende Ildikó fideszes képviselő bejelenti (vagy ki), hogy Gyurcsány-Bajnai tehet az egészségügyben dolgozók alacsony béréről és az elvándorlásról. De a Fidesz mindjárt helyrehozza. Lesz béremelés is.
  • 2013 – augusztus. Fidesz: ma adósságrendezés, béremelés és fejlesztés van az egészségügyben.

Folytathatnám, de minek? Most 2016 novembere van. A kórházak adóssága pont annyi, mint volt. Huszonvalahány éve tolja maga előtt az adósságokat a rossz rendszer. Mindig van magyarázat, Ígéret, nagy szavak, visszamutogatás. Megoldás nincs. Már visszamutogatni sincs kire. Hetedik éve egypárti rendszerben működő kormány sehová ne mutogasson.

És – bár egyre jobban élünk – nagyon tudnék örülni, ha ismét hír lehetne: az egri kórházba a betegeknek kell bevinni az evőeszközt.

Amúgy meg: baj van, elvtársak. Sőt. Szarban vagyunk. Össznépileg. Keressék már elő Szócska Miklóst, ő olyan szépeket tudott hazudni. Köszi.adomany