Mielőtt túl késő lesz

gyer

Olvasok, figyelek, meghallgatok okos embereket, buta embereket, gondolkodom. Hazajönnének a külföldön dolgozó orvosok jóval kevesebb pénzért is, mint amennyit Németországban kapnak – mondja Dénes Tamás, a rezidensszövetség elnöke. Én hiszek neki. Hiszek, mert néhány hete beszéltem egy szemmel láthatólag halálosan fáradt fiatal orvossal a sürgősségin, aki végtelen türelemmel és tisztelettel bánt a betegével, miközben igyekezett megnyugtatni és tájékoztatni egy másik beteg hozzátartozóit és köszönte, de nem fogadta el a borítékot. Van másféle orvos is, de ő ilyen volt. És nem csak ő.

De több pénz kell az egészségügybe, több a fejlesztésekre, több pénz a fizetések emelésére, sorolja Dénes Tamás. Kell pénz az oktatásra is és meg kell tanítani az embereknek, hogy a megelőzés fontosabb mint a kezelés. Tudatosan kell élni. Ebben is igaza van. De.

Nem hallom a szájából – most sem, máskor sem -, hogy az orvosok nem boldogulnak az ápolók nélkül. Hogy az ápolók nem boldogulnak a technikai személyzet nélkül. A mentősök nélkül. Nem hallom, hogy az egész egy rendszer, amelyben minden apró alkatrész fontos és ha kiesik egy fogaskerék, a motor sem működik.

Márpedig az egészségügy egy összetett rendszer. Valójában minden az. Az egész ország az. Ha nincs, aki sterilizálja a műszereket, akkor nem lehet operálni. Ha nincs mentőautó-szerelő, nem jutnak el a beteghez. Ha nincs ápoló, nincs, aki levegye a vért, aki bekösse az infúziót, aki megmérje a lázat, beadja a gyógyszert.

Azonban – egy lépéssel távolabbról – látni kellene a társadalom, vagy a társadalom egy jókora részének a problémáit. Lehet tudatos életmódról beszélni és kell is. Azonban az az ember, aki tényszerűen éhezik, az nem fog az egészséges táplálkozással foglalkozni. Mert nem tud. Mert örül, ha néha jól tud lakni. Bármivel. Az ilyen ember általában heti hét napon át éhezik. Fázik. Fél. Leépül testileg, mert a nem megfelelő táplálkozás ezernyi betegséghez vezet. Leépül mentálisan, mert a nyomor falakat emel köré.

Szükséges lenne látni mindenkinek – az egészségügyben dolgozóknak is -, hogy minden mindennel összefügg. Ameddig mindenki csak a saját baját, nehézségeit látja, addig nem jutunk előbbre. Ahogyan egy autót is hiába fényezünk át, ha közben csak három henger működik és hiába veszünk új felnit, ha a gömbcsukló tönkrement, attól az autó még nem fog működni.

Az egész rendszert, az alapoktól kell megjavítani. De ahhoz előbb szét kell szedni. Mindezek előtt azonban fel kell ismerni és el kell fogadni, hogy csak így fog működni. Lehet pénzt önteni az egészségügybe, attól még a nem megfelelő táplálkozás következményei ott lesznek. Lehet pénzt önteni az oktatásba, ha közben egyre több család szakad le, egyre több gyermeknek nincs esélye sem a tanulásra. Ahogy lehet pénzt önteni a nyugdíjrendszerbe, attól még középtávon fejre fog állni.

Minden rossz. Hiányzik a szétlopott pénz, amiből magánvagyonok, nagybirtokok és helikopteres rongyrázás lett. Hiányzik az a pénz, amiből üresen kongó stadionok, luxusberuházások, külföldről vásárolt szavazatok, mesterségesen létrehozott és mesterségesen életbentartott televíziócsatornák, újságok, weboldalak, kommunikációs cégek, szellemi műhelynek, vagy kutatóintézetnek nevezett pénzszivattyúk lettek.

Hiányzik az a pénz és holnap még jobban fog hiányozni. Szociális háló nélkül nincs esélye a lecsúszottaknak az életbenmaradásra sem, nemhogy a felkapaszkodásra. Megfelelő és mindenki számára hozzáférhető oktatás nélkül nincs esélye az országnak a talpraállásra. Megfelelő és hozzáértő politikusok nélkül nem lehet mérsékelni (megszüntetni sehol sem sikerült még) a korrupciót, az esztelen pazarlást, az elbutulást, a rombolást. Erős civil társadalom és társadalmi kontroll nélkül soha nem lesz működő demokrácia.

Ameddig mindenki csak a saját érdekét nézi és csak azt tartja fontosnak, addig nem fogunk egyetlen lépéssel sem előbbre jutni. Sőt. Ameddig az orvostársadalom úgy hiszi, hogy elkülönülhet az egészségügy egyéb szereplőitől, a pedagógusok úgy gondolják, hogy elhatárolódhatnak a politikától és a társadalomtól, a tudósok úgy gondolják, hogy nincs közük a kormány működéséhez, addig lényegét tekintve nem fog javulni a helyzet.

Mert nem a felsőoktatásban kezdődnek a bajok, hanem a nógrádi kis zsákfalu utolsó házában. Nem az Érsebészeti Klinikán dől el, hogy megmarad-e a beteg lába, hanem a szabolcsi faluban, ahol évek óta nincs orvos és ahol az egy főre jutó bevételből kenyérre sem telik, nemhogy buszjegyre a legközelebbi kórházig.

A jövő orvosai, mérnökei, pedagógusai, újságírói, villanyszerelői, fodrászai most maradnak ki 16 éves korban az iskolából, hogy felszippantsa őket a közmunka és soha, soha ne szabaduljanak abból a gödörből, amibe beleszülettek és amibe a gyerekük is születik.

Ott kell elkezdeni. Szabolcsban és Nógrádban. Mielőtt túl késő lesz. Ha nem túl késő már most is.adomany