A sajtó feltett kézzel haldoklik, miközben a helyére beszivárognak a G. Fodorok, Stefkák, Bayerek és mindenféle takonygerincű félanalfabéták

Budapest, 2012. december 21.
Balról: Bayer Zsolt újságíró, a Magyar Hírlap címû napilap fõmunkatársa, Fricz Tamás politológus, Széles Gábor vállalkozó, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) tiszteletbeli elnöke, Stefka István, a Magyar Hírlap fõszerkesztõje és Csizmadia László, a Civil Együttmûködési Fórum alapítója és szóvivõje, a Békemenet szervezõi, a Polgári Magyarországért Alapítvány idei díjazottjai a díj átvétele után a Hotel Gellértben 2012. december 21-én.
MTI Fotó: Beliczay László Budapest, 2012. december 21. Balról: Bayer Zsolt újságíró, a Magyar Hírlap címû napilap fõmunkatársa, Fricz Tamás politológus, Széles Gábor vállalkozó, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) tiszteletbeli elnöke, Stefka István, a Magyar Hírlap fõszerkesztõje és Csizmadia László, a Civil Együttmûködési Fórum alapítója és szóvivõje, a Békemenet szervezõi, a Polgári Magyarországért Alapítvány idei díjazottjai a díj átvétele után a Hotel Gellértben 2012. december 21-én. MTI Fotó: Beliczay László

Miközben mi jópofa módon elvitázgatunk arról, hogy már lehet-e diktatúrának nevezni azt, ami Magyarországon történik, vagy még valami más megnevezést keresgélünk, mert a csipkefinom érzékenységünk ezt követeli tőlünk, meg amúgy is, nálunk szólásszabadság van mindaddig, ameddig el nem hurcolják az ellenzéki újságírókat, addig az Orbán nevű ember példaképe megoldotta ezt a kérdést a saját birodalmában.

Törökországban már elhurcolják az újságírókat szemrebbenés nélkül. Ellenzéki lapok főszerkesztőit, publicistáit, tartóztatják le. Az ügyészség indoklása: „A gyanúsítottak állítólag bűncselekményt követtek el a július 15-ei puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózat, valamint a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szeparatistái nevében, bár nem tagjai a terrorszervezeteknek.

Tessék – mondják a hívek és az önmagukat ellenzékként definiáló, de a saját elefántcsonttornyaikból lemászni képtelen vakok – nálunk ilyen nem fordulhat elő. És tényleg nem fordulhat elő. Ameddig az Európai Unió tagjai vagyunk, addig nem. Nem azért, mintha nem lenne rá igénye a hatalomnak, hanem azért, mert nem tehetik meg. Ennyi a különbség, nem több. A lehetőség megléte és annak hiánya. A szándék azonos.

Az irány is azonos. Recep Tayyip Erdoğan megteheti azt, amit Orbán Viktor – sajnálatára – nem tehet meg. A diktatúra az diktatúra. Lehet sok arca, a lényege azonos. Ebből a szempontból mindegy, hogy elhurcolják-e az újságírókat egy mondvacsinált vádra hivatkozva, vagy egyszerűen kirántják a talajt az újságírók alól, egy mondvacsinált okra hivatkozva. A cél és a végeredmény azonos: elhallgattatni a kritikus hangokat.

De annyi különbség feltétlenül van a két rendszer között, hogy Magyarország, a magyar sajtó, az ellenzék nem védtelen. Pontosabban nem védekezésképtelen. Nem lenne az. Csak éppen be kellene látni, hogy mindannyiunknak van felelőssége abban, hogy idáig jutottunk. Igen, még a most nehéz helyzetbe került újságíróknak is. Mert nem szóltak – ők sem, más sem – amikor a másik alól húzták ki a szőnyeget. Nem tiltakoztak, nem tiltakoztunk, amikor napról-napra csorbult a szólás- és sajtószabadság.

Ha jól emlékszem, Lengyelországban történt néhány évvel ezelőtt, hogy egy (vagy több, már nem tudom) ellenzéki újság munkatársait nem engedték be a kormány sajtótájékoztatójára. Mert csak. A kollégáik – más lapok munkatársai, ide értve a kormánypárti sajtót is – egységesen lerakták a földre a laptopjaikat, fényképezőgépeiket. Hogy akkor bizony ők se mennek, nem tudósítanak, nem írnak, nem fotóznak. Ez nálunk nem fordulhat elő. Sőt.

Orbán rendszere így működik és ezért tud működni. Mert nem tiltakozunk, nem emeljük fel a hangunkat. A fejünket se emeljük fel. Megszoktuk a sunyítást. Biztonságos. Az újságírók nem állnak ki egymásért. Gondoljunk csak bele! Az ötödik hatalmi ágról beszélünk! Máshol az is, hatalmi ág. Nálunk éppen olyan erőtlen, megalkuvó, súlytalan semmi, mint minden más. Mint a szakszervezetek, mint a Tudományos Akadémia, az alkotmánybíróság, a parlament, a civil szervezetek, a különféle érdekképviseletek.

Semmi sem példázza ezt jobban, mint a lakosság kétharmada. Az a kétharmad, aki meg van róla győződve, hogy a világon semmi beleszólása nincs a politikai döntésekbe. Semmi. Esetleg négyévente egyszer, két percig van valamiféle súlya a szavának, máskor nincs. Ezért nem politizál. Ha ő nem, akkor ki? A Tudományos Akadémia elnöke szerint nem a tudósok dolga a politizálás. Akkor kinek a dolga? A pedagógusok nem politizálnak. Akkor ki fog? A szakszervezeteknek nem feladata politizálni. Akkor kinek a feladata? A média eszköztelen, hiszen felvásárolja, megfélemlíti, szétveri a hatalom.

A sajtó, a média hatalom. Mégpedig olyan hatalom, amelyik nincs tisztában a saját erejével. Döglődik csöndesen, miközben soha nagyobb szükség nem volt rá, mint most. Feltett kézzel haldoklik, miközben a helyére beszivárognak a G. Fodor Gáborok, Stefkák, Bayerek és mindenféle takonygerincű félanalfabéták. Márpedig ezek nem újságírók és nem újságok.

Ahogy – bár sokan nem tudják szétválasztani – nem újság a Szalonna, nem újságok a különféle véleményportálok és blogok sem. Teljesen más a dolga és mások a lehetőségei az egyiknek és a másiknak. Mindenre és mindenkire szükség van, de nem konkurenciái, hanem kiegészítői egymásnak.

Ideje lenne annak a – sajnos már csak néhány – valódi újságírónak tudomásul vennie, hogy mekkora a felelőssége a most kialakult helyzetben. És a mi felelősségünk is megkerülhetetlen. Mindenkié. Túl kell lépni azon, hogy mindenki áldozat, mártír és semmit nem tehet. De, tehet. Rajtunk múlik, senki máson. Ha nem mozdulunk meg végre, ha nem emeljük fel a fejünket, akkor pontosan oda jutunk, ahol most a törökök tartanak. Majd jön a rendőrség, lesz házkutatás, lesz valami kitalált vád és ítélet. És ettől senki más nem védhet meg minket, csak mi védhetjük meg magunkat. Újságírók, bloggerek, olvasók, tudósok, fodrászok, nyugdíjasok, egyetemisták, civilek. Mi. Csak mi.adomany