Miniszter úr, nyalni jöttem!

2008. 02. 28.: Orbán Viktor Budapesten a XVII. kerületben kampányolt az egészségügyi népszavazás ügyében, ahol egy idős úr kezet csókolt neki. (Fotó: Vörös Szilárd) 2008. 02. 28.: Orbán Viktor Budapesten a XVII. kerületben kampányolt az egészségügyi népszavazás ügyében, ahol egy idős úr kezet csókolt neki. (Fotó: Vörös Szilárd)

Kovács Zsolti levelet írt nekünk. Kovács Zsolti csípi az oldalunkat. Azt írta, készített egy kicsit pikáns, fikás, de a tömény valóságot tolmácsoló videót. Kovács Zsolti szerint illene az oldal hangulatához. Megnéztük, meghallgattuk, és úgy döntöttünk, hogy a művészi alkotást bűn volna nem megosztani veletek. Merthogy valójában az: pikáns is, fikás is, cinikus és ironikus, helyenként egészen bravúros nyelvi fordulatokban bővelkedő csiszolatlan gyémánt. Igen, kényes gyomrok számára szentségtörés, most szólok: aki tudja ezt magáról, el se indítsa.

Ám mivel szerintünk nagyon sok Kovács Zsolti él szerte e hazában és hazán kívül, aki ugyan nem tudja megfogalmazni ilyen költői magasságokat ostromolva a mondanivalóját, ide tesszük. (Az utókor számára leiratoztuk is a videót.)

Miniszter úr, nyalni jöttem!

Miniszter úr! Én kiállok melléd. S ha egy totál véletlen feléd intézett kósza golyótól a mellvért megvéd – majd e golyóstoll, mivel e szavakat intézem feléd – fúródik mélyen beléd. De miniszter úr, egyet se félj! A tinta jó barátod, ahogy azt a sok jóbarátod már oly régóta tudja, hisz egy tollvonással dohányboltok sokasága, sok jó ember éves juttatása, élete nyugdíja került már sokat látott erszényedbe. Az emberek meg csak elképedve keresik az elméletben jobb élet gyakorlati manifesztációját, a hóvégek kitátott szájában a rezsicsökkentéssel megspórolt marhakonzerv-akciót. Azt mondtad, ott van a polcokon a napi betevő. Hát miniszter úr, nem volt ott. Kerestük-kutattuk, de tudod, kedves miniszterelnök úr, üzemanyag nélkül nem mennek a dugattyúk. Tudom, baszhatjuk. Pedig te ösztönösen öszödi böszédöktől möntös mantra, te! Inkább totálba kiáltod ki a világnak, hogy az Orbán-kormánnyal mindenki, aki nyal, jól jár.

Hát most nyálazni jöttem, kedves Viktor! Folyik a lónyál, idetérdelek eléd, a slicced ne is húzd fel, ha véletlen pisilni voltál a nyilvános vécében, s nem a kenőpénz csúszott át a pavilon alatt a másik térfélre. Ó, kedves Viktor, ó, egyetlen miniszter uram! Tovább nem titkolhatom, be kell, hogy valljam: kívánlak! Kívánom a szádat ahogy kimondod, hogy a kivándoroltak nem menekülnek, csak nagyon erős bennük a kalandvágy. Kívánom a kis ártatlan pofikádat, mikor számot kell adni, hova tűntek a milliárdok. Kívánom azt a kis határozott, peckes fellépésed, ravasz kis mosolyodat, mikor a tüntetőkre ügyet se vetsz, ó csak nevetsz, csak nevetsz rajtunk.

Viktor, én elárulom: tőled leszek merev. Viktor Corleone, hadd legyek az első embered, nyitom a limót, gurítom a vörös posztót gyönyörű, sokat tiport lábad elé, szedem a védelmi narancslevet, bármit, kedvesem, bármit, csak hogy veled legyek. Ott ülnék az öledben az ország trónján, a hajadba túrnék, mikor férfiasan beszólsz az USA-nak, éjszakánként arra nyúlok magamhoz, hogy a TEK-esek neked hogyan szalutálnak. Ó, bár lehetnék a sünöd, magányos éjszakáidon az internetadód, a hírtévéd, a szabód, miközben méretet vesz. Ahogy nagylelkűen életet lehelsz a vidéki maffia szívébe is, ahogy behoztad az országba az unalmas téliszalámi helyett a párizsi divatot.

Nem bírom tovább, Viktor, értsd meg, teljesen kivagyok. Csak egy percre, kérlek, ölelj át, karold át vállamat, táncoljunk át egy éjszakát a sok magyar nincstelen száj felett. Ó, Viktor, adóztassuk meg együtt a szájbergyereket! Sétálgassunk mélán, kézenfogva álmaid stadionjában, mire a padon vacogók ruháiból ruháztál be, ó, te kis csalafinta!
Kérlek, a fülembe súgd hova tűnt a sok luxusvilla a bevallásból. Bevallom, százszor képzeltem el álmaimban, hogy felkiáltasz: kelj fel, Lázár és dugd el az aranyórát! Istenem, de szexi, ahogy csepegteted a nép fülébe a féltve őrzött katatóniát, ahogy ugrasztod egymásnak a sok senki fiát, ahogy megmutatod, miért is vérnarancs a neved.

Én most úgy adnék egy puszit az arcodra. Miniszter bácsi, lehet? Mondd, hogy lehet?! Mondd, hogy lehet, s hogy nem csak ez van. S én ígérem, a sok pettyhüdt ígéreted elé térdepelek, s csak facsarom, facsarom az orcámra spriccelő friss narancslevet. Miniszter úr, nem kertelek, mert hát kertem az nincs, se házam. De Viktor, én most nyalni jöttem, ide állok eléd bátran, kimondom, mi kimondatlan hálátlan hazánkban.

Viktor, te vagy a király! A mindenek tudója, nálad jobb vezető nem volt Dobzse László óta. Viki! Szerelmemet nincs mi felülmúlja, hűségem töretlen lesz, ígérem, neved imáimba foglalom, kezed aranyba forgatom, csak jó forróba. Karácsonyra azt kértem a jézuskától, hogy együtt játsszak veled nagyszájú, hisztis, hosztesz kislányt a hágai pornóban. Játszhatnánk Schmitt Pállal hármasban doktorosat, megjátszhatnánk, hogy a sok külföldről érkező magyar termék nem is fosat, nem is drága. Te vagy a drága, te vagy az aranyos, kis huncut, takaros maffiavezér, te…

Remélem ezért azért nekem is jut egy falatka a zsíros husiból, egy apró kis dohánybolt, pár kósza boríték a sok fusiból. Ennyit azért na, ugye én is megérdemlek, ha már ideállok ország-világ elé, s úgy énekelek: Viva, Fidesz! Ó, Viktor, én csak annyit kérek, mondd ki: szeretsz. Súgd a számba, s máris megtelik sok narancssárga pillangóval a hóvégi korgó pocak, mitől utcákon át zengetem dicső himnuszodat: Fidesz borból, ó, még sokat, Magyarország nem válogat. Nyalni jöttem, midőn majd nyár s pár (SPAR) spártai s pártalan majdnem pártatlan CBA köszönt közönyszerű szívünkbe talán.

Viktor, szerelmem határtalan! Oly határtalan, mint nélkületek legalább szellemiségben e szép hazám lehetne e világban. Köszönöm, hogy meghallgattál, és remélem örökre megmaradsz ilyen kis hibátlan, hisz így szeretünk, így szeretlek, Viki! Kívánom, hogy sose szenvedj hiányban, csak kibaszottul, kurvára, annyira mint mi.

Puszi a hasadra,

Kovács Zsolti, őszinte rajongód és hű szerelmesed

adomany