Ennyi energiával mi a francnak nem szónokol otthon a tükör előtt, ahol akkor hagyja faképnél magát, amikor akarja?

Fotó: Botár Gergely/kormany.hu Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

Marhára tudnám élvezni, ha legalább egyetlen napom úgy telhetne el, hogy ne röfögne bele az aurámba ez a szemtelen, pofátlan, gusztustalan egyén. Akinek a környezete bemagyarázta, hogy kurvára bármit megtehet, és mindent aszerint is alakítanak, ahogyan a nagybeteg kénye-kedve azt megkívánja.

Miután tegnap a Gangesznek, Dunának egy a hangja című népszórakoztatási pótcselekvést letudta, ma 10 óra körül megadta a rekedt hangot a gránitot – szilárdsági értelemben – jobbról előző alaptörvény sorban hetedik módosításának teljesen komolyanvehetetlen, de komoly pofával ránk erőltetett vitájához. Egyesek ezt valamiért érdemi vitának nevezik, bár a süketek párbeszéde sokkal találóbb kifejezés arra, ami hetedik éve történik. A parlamentben is.

Tehát az volt, hogy reggel 9 órára összeterelték a nyájat, a magyar demokrácia egyik dicsőséges ünnepnapján, amikor is az lett volna a terv, hogy a délelőtt a kormány kérdezéséről szól, utána pedig hosszú vita következik a hetedik alkotmányfércmunkáról. Csakhogy. Illiberáliában a napirendet simán átírták. Oly módon, hogy az Orbán nevűt ne lehessen kérdezni: interpellációk helyett a szétfoltozott alaptörvény módosításának általános vitáját hozták előre, így a félelmetes új egységről szóló, 15 percesre nyúlt hörgés után (lakájmédiában Új egység) megúszta a kínos kérdéseket. Merthogy – be is nyögte amúgy szánalmas kis monológja elején -, hogy a felszólalására adott válaszoknál sem lesz már a teremben, mert Bajorországba utazik egy 1956-os megemlékezésre.

Ennek a nem létező, de széles és erős új egységnek a boncolgatására nem pazarolnék időt, mert olyan durván szánalmas az ember, hogy napról napra nehezebb a megfelelő jelzőket megtalálni a jellemzésére. Egy érvénytelen népszavazás után, a szavazóképes magyarok 42%-ának 98%-át (azaz a teljes lakosság egyharmadát) 100%-nak kikiáltani, majd a saját magunk által hozott törvény leszarása mellett alkotmányt módosítani, alighanem botrányos. Következésképpen a magyar néplélekből fakadó felhatalmazást, amiről szerencsétlen kényszeresen sivalkodik, nem tudom komolyan venni és senki másnak sem javasolnám, hogy vegye komolyan. Hiába találta ki Habony, mindenki számára ismeretlen munkanélküli, hogy milyen jól hangzik majd az új egység csataböfögés október 3-án, az eredmény tükrében ez már inkább kínos. Sebaj, őViktoruk tolja, tolja a biciklit és rekedten mormogja az elhasznált, avas harci jelszavait.

Mondhatnám persze, hogy az alaptörvény n-edik módosítása, a sokadik belefirkantás egyáltalán nem akkora esemény, hogy annak vitáján jelen kellene lennie a miniszterek elnökének – akit az újegységes baromsága óta, azaz mióta kizárt az újegységből, nincs gyomrom annak nevezni. Mindazonáltal nehezen felfogható, hogy van olyan hely a világon, ahol egy kormányfő tetszőleges indokra hivatkozva egyszerűen nem vesz részt annak az alkotmánymódosításnak a vitáján, amit ő maga erőszakol rá az országra. Amiért égeti a közpénzt, szítja a gyűlöletet. Mai napig. Hogy ráadásul ehhez a szükséges népi felhatalmazást sem kapta meg, külön durva. Egyébről sem szól már ennek az embernek a ténykedése, mint rendre odaszarni az összes asztalra, amihez leül, aztán egy kazah/indiai/azerbajdzsáni/orosz/kínai papuccsal szétcsapni a gőzölgő fekáliát minden jelenlévő gyönyörűségére.

Ha nem a függöny mögül leskelődik, vagy nem valami szájbatekert futballmeccs miatt vesz ki szabadságot, akkor Bajorországba megy emlékezni. Valami olyan helyre, ahol fogadják, vagy tudnak valami érdeminek kinéző eseményt szervezni a tiszteletére. Bár a közösségi oldalakon fertőzésként terjed egy 2011-es cikk, amely arról szól, hogy a pocakos lemondta az október 23-i főszereplést, és még Rogán propagandaminisztériuma is magyarázkodásra kényszerült az ügyben, azért várjuk meg a vasárnapot. Nem veszek rá mérget, de egy kisebb tétben azért fogadnék rá, hogy valami hirtelenül sürgős dolga támad.

Addig is két dolgot jegyezzünk meg szerintem. Az első őfelsége ellenzékét érinti. Egyszerűen már nem értem, hogy mit keresnek ezek az emberek a parlamentben és miért tűrik, hogy a magát miniszterelnöknek nevező egyén hétről hétre, hétfőről hétfőre szembefossa őket és főleg a választóikat. Akik – gyanítom – nem azért küldték őket a parlamentbe, hogy legitimálói legyenek annak a gyomorforgató színjátéknak, ami ott zajlik. A kényelmes langymelegen, a biztos és megnyugtató fizetésen, és a minden más munkára való alkalmatlanságon kívül (tisztelet a kivételeknek) mi a magyarázat arra, hogy az ellenzék résztvesz ebben a kutykomédiában?

Az már most látszik, az már múlt héten és fél éve is látszott, hogy az Orbán nevű egyén nem hajlandó eleget tenni a munkaköre által támasztott elvárásoknak, ehelyett minden rezdülésével azon dolgozik, hogy demokratikus úton ne lehessen eltávolítani a helyéről. Nem hiszem, hogy az ellenzék abban lenne érdekelt, hogy az egyélőistenkirályt és holdudvarát a nép lámapavason akarja viszontlátni egy szép napon. Én nagyon nem szeretném, hogy a rendszerváltáshoz vérnek kelljen folynia, viszont ez a kollaboráns dagonyázás Orbán árnyékában oda fog vezetni. Ahelyett, hogy egymást cseszegetnék, és tátott szájjal várnák, hogy a disznófejű nagyúr mikor méltóztatik visszaérni a kiruccanásából és mikor lesz kedve odahányni valami válasznak alig nevezhető retorikai moslékot a neki feltett kérdésekre, vagy meghallgatni a böffentésére adott válaszokat. Már ha egyáltalán lesz kedve. Ennyi energiával mi a fasznak nem szónokol otthon a tükör előtt, ahol akkor hagyja faképnél magát, amikor akarja. De egy egész parlamenti ellenzékből így hülyét csinálni, aljadékság. Aki ezt eltűri, az pedig bűntárs.

Kettő. Történelmi cinizmus, hogy az Orbán nevű egyén a menekültek, migránsok, idegenek elleni gyűlöletben gyökerező érvénytelen alkotmánymódosítás vitája helyett külföldön ünnepli 1956-ot. Feltételezésem szerint érdekelheti a bolsevik új egységet, hogy pontosan hova is ment a fényes csillaguk és mit csinál ott. A német lapok már napokkal korábban foglalkoztak ezzel a látogatással, amelyről azt lehet tudni, hogy az Orbán nevű bajor kollégájával, Horst Seehoferrel találkozik. Köztudott, hogy kettejük romantikus kapcsolatának közös nevezője Angela Merkel menekültpolitikájának könyörtelen bírálata.

A Die Welt szerint provokatív, hogy a müncheni magyar konzulátus által szervezett ünnepség túlmutat egy egyszerű megemlékezésen, a fentiek miatt is, meg azért, mert arra a bajor Landtag egyik termében kerül sor és a két főszereplő politikai közelségének demonstrálásaként is felfogható. Merkel ellenében. Tehát azon túl, hogy a német sajtó ellentmondásosként és felháborítóként festi le a Magyarország és Európa putyinizálásában élen járó Orbán németországi látogatását, amelyet heves tiltakozás övezett (amely felháborodás egyébként érthetetlen a müncheni magyar főkonzulnak), fontos tudni, hogy ezt a bulit is mi fizetjük.

Mivel egy hangot nem olvastam az MTI-n és a lakájmédiában erről, akkor írjuk le ide: a magyar konzulátus 2400 euróért (több mint 700 ezer forint, valamivel olcsóbb, mint Vajna Tímea suhogó bomberdzsekije) bérelte ki a bajor parlament egyik körülbelül 260 fős termét. Ebben nincs benne a kötelező biztonsági szolgálat, illetve kaja, pia, nők. Itt fognak ünnepelni a szigorúan ellenőrzött vendégek társaságában (nem ám, hogy a rossz emlékű stadionavatón történtek megismétlődnek), az addigi hírek szerint a sajtó kizárásával, zárt ajtók mögött. Beszédet mond Orbán és Seehofer.

A nyakába önti, vagy nem önti? A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Horst Seehofer bajor miniszterelnök fogadja Orbán Viktor kormányfőt Münchenben 2016. október 17-én. (MTI fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)
A nyakába önti, vagy nem önti? – A Miniszterelnöki Sajtóiroda által 18 óra után közreadott képen Horst Seehofer bajor miniszterelnök fogadja Orbán Viktor kormányfőt Münchenben 2016. október 17-én. (MTI fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)

Nos, remélem Havasi Bertalan titkár úr és testőr, valamint az MTI barnanyelve elkíséri azért Orbánt, hogy mi is megtudjuk, mire költöttünk el megint több ezer eurót. És mi volt az a halaszthatatlan közfeladat, amire hivatkozva ez a vérgeci kerüli a munkát. A felelősségre vonást, a szembenézést a hülyének nézett országgal. Amelyből kiszakított egy darabot és a magyar néplélekből származó elemi igénynek nevezi. Nem, bazd meg, kurvára nem igényeljük a díszfaszt az emelvényre, aki eldönti, hogy mi a jó nekünk. Akinek fizetjük a munkakerülést, menekülést szolgáló útjait és aki új egység címszó alatt újracsomagolt nekünk egy elfeledettnek hitt, büdös, sötét rendszert. Aki nemzeti függetlenségünk nyomorát hirdeti, amerre jár, miközben szarik a fejünkre a helikopteres, rongyrázó, luxusmaffiózóival együtt.

adomany