Ez a szarkupac nyíltan, szégyentelenül rekeszti ki a magyarságból a magyarok 60%-át

magyarok

Aludtak rá hármat, osztottak, szoroztak, köbre is emeltek, megalkották az új egység jól hangzó szlogenjét, beharangozták, hogy bármi van, akkor is az van, hát tessék, az lett. Kezdték ezzel:

És folytatták ezzel:

Vasárnap este óta megy a zsonglőrködés a számokkal, a kimagyarázás, belemagyarázás, elhallgatás, a propagandamédia abszurd, de legalább összehangolt értelmezései. Mostanra hivatalos propagandává avanzsált a tételes hazugság.

Miközben több területen is jelentős problémákat lát az Európai Bizottság a magyarországi EU-támogatási rendszerben, és fennáll a veszélye annak, hogy az összes uniós támogatás kifizetését automatikusan felfüggesztik Magyarország felé (a komoly fenntartások abból erednek, hogy a pályáztatásért felelős magyar szervek nem működnek függetlenül), az Orbán-kormány tételes hazugsággal üzen Brüsszelnek. Akarom mondani, saját szurkolóinak. Hogy érezzék, mennyire fontosak ők, szakadjon az ing és a gatya a nemzeti büszkeségtől.

Magyarország  kormánya –  a fenti ábrák tanúsága szerint – mindenféle jóérzést és racionalitást zárójelbe téve, nemes egyszerűséggel a magyarok 98%-ának nevezi azokat, akik nemmel szavaztak vasárnap egy teljesen hamis, nem létező, úgynevezett álkérdésre. Tehát ne bíbelődjünk a tényekkel, a jogi baromságokkal, hanem mondjuk ki (ki is mondták): a magyarok 98 százaléka a (nem létező) kvóta ellen, azaz Orbán Viktorral és a Fidesszel szavazott. Egy nem pártpolitikai, hanem sorsdöntő nemzeti ügyben.

Elhanyagolható részletkérdésekbe ne bocsátkozzunk, főleg ilyen felfokozott győzelmi mámoros állapotok idején nem javallott ez. Hogy például 8 261 394 választópolgárból mindössze  3 338 483 (40,41%) nyilvánított véleményt, semmiképpen ne zavarja össze duzzadó magyarságtudatunkat. Szerencsére nem is zavarja. Ne hagyjuk az öröm pillanatait olyan jelentéktelen apróságokkal elrontani, mint hogy a magyarok 59,59 százaléka (= 4 922 911) magasról tett a nemzeti ügyre, vagy teljesen tudatosan tartotta magát távol az urnáktól, vagy szintén hasonló indíttatásból szabadult rá a szavazás napjára érvénytelenül voksolni.

A kételkedő, nihilista szennymagyaroknak Bayer Zsolt, a nemzet elveszett matematikusa és statisztikusa segít megérteni, hogy pontosan hogyan is kell értelmezni ezeket a számokat, mit kell mihez viszonyítani, hogy fényes legyen az a siker, mint a Salamoné. Szerencsére vasárnap óta tele vannak a televíziók stúdiói is Mráz Ágoston Sámuelekkel, Orbán Balázsokkal és egyéb polgári fegyverhordozókkal, akik a maguk során rendet raknak zavart fejeinkben.

Mert mégiscsak arról van itt szó, hogy ha 3 338 483 magyar emberből 3 282 928 nemmel szavazott, akkor a 77 089 híján 5 millió többi magyart nyugodtan ki lehet felejteni az új egységből. És lehet óbégatni, hogy történelmet írtunk. Aztán világ röhögségére Fideszként és KDNP-ként fel lehet szólítani a kormányt napjában ötször, hogy szerezzen érvényt a magyar emberek akaratának. Konkrétan ama 3,283 millió ember akaratának, akik a nemet ikszelték be. És ki.

Úgy gondolom, hogy bármennyire is értem a miérteket, akárhányszor is megjárom naponta a magmáig vezető utat (oda-vissza), bármennyire is igyekszem legyűrni a torkomon, hogy az érvénytelen népszavazást elsöprő győzelemként értelmezzem, miközben próbálom higgadtan feldolgozni, hogy Orbán Viktor nyert és mindenki másnak lehet oszlásnak indulni, azért hadd jegyezzem meg, hogy a fenti ábra tömjénfüsttől lecsupaszított jelentése: ez a szarkupac nyíltan és szégyen nélkül rekeszti ki a magyarságból a magyarok 60%-át.

A kérdés sokszorosan összetett statisztikai, jogi, szociológiai értelmezésein innen és túl megint Orbán gyökereinél és felemelkedésének okainál tartunk. Orbán ugyanazt csinálja, amit 30 éve, amivel annak idején berobbant a politikai életbe és azóta is levakarhatatlanul ott van benne: a hazára hivatkozva Orbán Viktor nem lehet ellenzékben, a haza meg majd hozzászokik az éppen aktuális miheztartartáshoz.

Azért kell erről beszélni, mert baromira nem lenne jó megint rezignáltan beletörődni, hogy a 40% több mint a 60% és mindenki koccoljon, akinek ez nem tetszik. Mert Orbán egyszerűen nem hajlandó tudomást szerezni azokról a sokkal többekről, akik számos oknál fogva nem bégetnek együtt a nyájjal. Vagy egyáltalán nem bégetnek. Nem kellene hagyni, hogy a szokásos bullshit-tal lerázzanak: hogy rohadjon is meg, a másik oldal, mer’ a nihilizmus, mer’ a migránssimogatás, mer’ a Soros-Gyurcsány, meg a balliberális métely.

Én azt gondolom, hogy ahol 40% akarata nem megkerülhető, ott 60%-é még annyira sem (lehetne) az. Márpedig Orbán nyíltan kimondja, hirdeti, propagálja és az inasai, talpnyalói három napja a magas cét ostromolva, rekedt hangon visítják, hivatalosan beemelték a propagandába: ilyen még soha nem volt, történelmet írtunk, megüzentük, hogy mit akarnak a magyarok.

És igen, 100 magyarból 40 még mindig Orbán mellett áll. Vakhitből, félelemből, jobb híján, vagy – ne zárjuk ki ezt se – egészséges/őszinte meggyőződésből. Ahogy nem tántorítaná el az sem, ha a saját halálos ítéletét kellene aláírnia, amennyiben a szent és nemes cél ezt megkövetelné. Akkor is, ha fogalma nincs, mi az a cél, de a bálvány azt mondta. Mindeközben Orbán Viktor Európában egyre inkább elszigetelődik, az európai vezetők, de még a baráti V4-ek sem érezték úgy, hogy gratulálniuk kellene ehhez a mindent elsöprő győzelemhez. Orbánnak a kutya nem küldött vállveregető táviratot. Mert egyszerűen nincs mihez gratulálni.

Orbán külpolitikai értelemben vett pofáraesésével párhuzamosan – noha konjunkturálisan úgy alakult, hogy világpolitikai tényezővé válásának ambíciói szerencsésen találkoztak Európa általános idegenellenességével és a Brexit-tel – egyre vadabbakat kell itthon művelnie ahhoz, hogy úgy tűnjön: az amorf, frusztrált, személyiségzavaros, köpcös Napóleon-kezdemény győzelemre vezetheti az érvénytelen kisebbséget. És a nem létező kvótakérdéssel tematizálni tudja a közbeszédet, hogy ne jusson eszünkbe a szétlopott, ránk rohadó ország.

Ennek legkézenfekvőbb eszköze a sikamlós hazugságokra épülő árokásás, amiben Orbán 30 éve a legprofibb. És most megint lemegy kutyába. Miután a saját maga által felemelt érvényességi küszöbbel, korlátlan adófizetői pénz felhasználásával, abszolút médiafölénnyel, a zsebében Népszavazási Ilonka nénivel, elbukta a saját magának kitalált népszavazást, nem marad más hátra mint rárontani a nemzetre és ki tudja hányadszorra kisajátítani a magyarságot. Aki úgy gyűlöl, mint mi, az magyar. Aki nem hódol be nekünk, nem magyar. Sőt, nem is létezik.

A 40 százalék 98% százaléka és a magyarság közé egyenlőségjelet tevő állampártnak – élén Orbánnal – nincs más választása, mint beleállni a további megosztásba, a hergelésbe, az árokásásba. Ide süllyedt ez az ember. A gazember. Akiről – mint tudjuk – az utolsó mentsvára neki a hazafiság. Az álhazafiság. Bár fél Európa rajta röhög, nekem nincs kedvem röhögni. Súlyos ez, és még csak most kezdődik igazán.

adomany