NEHAZUGGY

Ezt hívják szolidaritásnak. Emberségnek. Bátorságnak. Ezt hívják országnak

Forgács Erzsébet | 2016. Október 3, Hétfő | 13:01

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Mert vannak nagy győzelmek és vannak még nagyobbak. Amikor az ember úgy érzi, hogy reménytelen, akkor kiderül, hogy mégsem. Nem vagyunk teljesen fásultak és nem lehet bármit megtenni ezzel az országgal.

Tudom, hogy a teljes kormánypropaganda minden erejével azon van, hogy elhitesse velünk: esélytelen szembemenni az ő akaratukkal. Pedig nem az. Minden hazugság ellenére sem az. Akkor sem esélytelen, ha a kudarcot melldöngetve sikerként ünneplik. Ők is tudják, hogy nem siker és mi is tudjuk.

Legalább ennyire fontos az, hogy létezik a civil kurázsi és képesek vagyunk kiállni egymásért és az elesettekért. Ezzel szembesült a fővárosi önkormányzat, amikor ma délelőtt megpróbálták kilakoltatni az Iványi Gábor vezette Oltalom Karitatív Egyesület fenntartásában működő József nádor téri átmeneti női szállót. Nem sikerült, mert Iványi Gábor ellenállt, mert Erzsike, a szálló vezetője nem engedte és nem sikerült, mert nagyjából 50 civil a segítségükre sietett.

Nem, nem kevés az 50 civil. Nem volt többre szükség és nincs értelme nagyobb nyomást gyakorolni az eredményességhez. Az Egyesület női szállóját ki akarták lakoltatni. Erről itt írtunk.

Iványi Gábor nem azért fordult szembe az önkormányzattal, mert örömét leli benne. Nem is azért, mert meg akarja mutatni, hogy ki az erősebb. Ő csak annyit kért, hogy olyan épületbe költözhessenek a lakók, ahonnan az ott élő nők képesek bejutni a munkahelyükre. Csak ennyit kért és ha megkapják, szó nélkül költöznek. De nem kapták meg, mert a hatalmi gőg előbbrevaló volt az emberségnél. Most is. A város szélére, a Gyáli útra, egy munkásszálló emeletére akarták költöztetni ezeket az asszonyokat.

Oda, ahonnan szinte lehetetlen bejutniuk a munkahelyükre – a legtöbben takarítónőként dolgoznak, sokan most is hajnalban indulnak munkába. Ráadásul a munkásszállóval az Oltalom Karitatív Egyesületnek semmilyen kapcsolata nincs. Így Iványi Gáborék elveszítették volna a lehetőségét annak, hogy tovább segítsék és gondozzák ezeket a nőket. Így nem egyezett bele a költözésbe, mert nem fordíthat hátat azoknak, akik bíznak benne.

Pedig bizonyára egyszerűbb lett volna fejet hajtani a hatalom akaratának. Ahogy egyszerűbb lett volna a civileknek is otthon maradni, mert mi közük van 64 szerencsétlen nőhöz? Semmi. Pedig de, sok közük van. Ezt hívják szolidaritásnak. Emberségnek. Bátorságnak. Ezt hívják országnak. Nem a térképen látható vonal keretezte földdarabot, hanem ezt. Ettől jó – már amennyire jó – itt élni.

Sikerült megakadályozni a kilakoltatást. Egyelőre. Vissza fognak jönni, rendőri segítséggel. Én remélem, hogy a rendőrök, akiket ezzel az utasítással küld ki a főnökük, képesek lesznek azt mondani, hogy ebben nem vesznek részt. Legalább páran. Legalább egyikük. Tudom, hogy parancsot teljesítenek, de a parancsot meg lehet tagadni. Azt is tudom, hogy a munkahelyüket kockáztatják, de van, hogy kockáztatni kell.

Azt is remélem, hogy ha szükség lesz rá, újra lesz 50 ember, aki ott lesz és megvédi azokat a társainkat, akik nem képesek az önvédelemre. Ha nem lesz elég 50 ember, akkor odamegy 100, 1000, vagy megyünk mindahányan. Mert ez fontos. Fontos miattuk és fontos önmagunk miatt.

A hatalom gőgjét nem szabad elfogadni, nem szabad eltűrni. Szembe kell fordulni vele, mert magától nem változik soha, semmi. A hatalomnak – akár önkormányzat, akár kormány – meg kell tanulnia, hogy a forrása mi vagyunk. Hogy értünk van és nem fordítva. Hogy mi adtuk, civilek és vissza is vehetjük. Mert a valódi hatalom mi vagyunk, csak ezt nehezen ismerjük fel.

Hálával és tisztelettel tartozunk Iványi Gábornak, amiért kitart, nem törik meg és nem adja fel. Pedig a hatalom – ez esetben a magyar kormány – mindent megtesz azért, hogy eltiporja mindazt, amit a MET létrehozott. Az egyházi státusz megvonásától kezdve a lejáratásig, az anyagi ellehetetlenítésig mindent megpróbáltak. Sikertelenül. Jó lenne bátorságot meríteni abból a kitartásból, ami Iványit és az őt körülvevő embereket jellemzi és soha fel nem adni, bátran kiállni azért, amiben hiszünk. Ez most sikerült és sikerülni fog újra és újra. Ameddig csak szükséges. Mert így kell lennie. adomany

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!