Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ennek az országnak egyvalamit kell elviselnie dédunokákkal bezárólag: a ti kormányzásotok következményeit

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Legalább négy órája nem tölt be a fidesz.hu oldala (remélem, nem túlterheléses terrortámadás érte az értékes webhelyet), pedig csak meg akartam volna csodálni teljes szépségében és életnagyságában Németh Szilárd birkózó szaktekintélyt, amint legelőkelőbb ünneplőjében kisfiával együtt bedobálja a szavazatát abba a dobozba. Meg is néztem (az ebéd utánra való tekintettel megkímélek mindenkit tőle), merthogy átirányították közben az oldalt az állampárt Facebook-oldalára. Úgy látszik, mindenkit kirendeltek terepre mozgósítani, nyomják ezerrel a mindmeghalunk sms-eket, nincs aki szerkessze a weboldalt.  Mondjuk mindegy is.

Remélem, a fiúk nem fogják eljátszani, hogy megmerényelték őket (azt nemigen tudom elhinni, hogy a koreai diákok berúgtak tegnap, mint az albán szamarak, még nem józanodtak ki és eltévesztették a házszámot) a 15 órás részvételi eredményre (30,66%), vagy akármire is hivatkozva. Amiből – mint ahogy ők is pontosan tudják, csak még nem sejtik – a nagy büdös érvénytelenség következik. Akkor is, ha a koránkelőkkel együtt voksoló Orbán közölte a miheztartást: akkor is érvényes lesz, ha nem lesz érvényes.

Ez azt jelenti, hogy újabban az érvénytelen népszavazásoknak is ugyanolyan közjogi következményeik vannak, mint az érvényeseknek. Miért? Mert csak. Persze ez az ellentmondást nem tűrő kinyilatkoztatás (értsd: visszavonulót fújó beismerő vallomása annak, hogy ez a kétharmad már nem az a kétharmad) körülbelül azzal egyenértékű, mintha arra írtak volna ki népszavazást, hogy Kósa Lajos vagy Németh Szilárd fingik rózsaillatúbbat és mostanra jöttek rá, hogy valójában tökmindegy az ítélet, úgyis egyik hülyébb, mint a másik. Felváltva.

Akinek viszont még nem szóltak, hogy mit kell ma kommunikálni (mármint akinek nem rágták bele a szájába, hogy úgy kell tenni, mintha a részvétel, és ez az egész népszavazás teljesen másodlagos volna), az nyomja tovább a harci retorikát. Szép példája volt ennek Semjén Zsolt, szimbolikusan helyettes miniszterelnök, aki nem túl sokadmagával a KDNP teljes gyalogsága és nehéztüzérsége, és aki felesége és fia mellett még az édes jó anyját is felvonultatta az urna előtt. Bizonyítandó, hogy egy igazi keresztény család a nehéz időkben pontosan tudja, mi a teendő.

Mivel a kollaboráns ellenzék mellett a KDNP szervilis, közpénzzabáló, pótcselekvő, teljesen feleslegesen kitartott élősködői a leginkább felelősek azért, amiért ide züllöttünk, ahova, és mert méltatlanul kevés szó esett róluk az utóbbi időben, úgy érzem, nincs kedvem szó nélkül hagyni Semjén mai böffentését.

Ugyanis marhára nehezen viselem, ha totálisan torz, nem létező választások elé próbálnak állítani, és meg is magyarázzák, hogy miért jó az nekem. Azt még nehezebben viselem, ha ezt egy társadalmi támogatottság nélküli, a nemzet testén piócaként létező párt örökös elnöke, egy mélykeresztény hobbivadász cselekszi. Hogy azt mondja:

  • amiről most döntünk, annak a következményeit nemcsak nekünk, hanem a gyermekeinknek, unokáinknak is viselnie kell;
  • ha most a magyar nép ezt elrontja, az nem reparálható; ez nem olyan, mint egy választás, hogy majd négy év múlva választunk egy másik kormányt;
  • Bízom a magyar népnek a józan eszében és az önvédelmi reflexeiben.

Ebben a videóban hallható az egész szavazás utáni ömlengés, amiből azt is megtudhattuk, hogy Semjén a fizetéséből támogatja a hajléktalanokat, mert ő keresztény, de őrült lenne, ha 15-20 szerencsétlent hazavinne a fürdőszobába és a konyhába a feleség, a három gyerek és a mama mellé. Egyrészt én végtelenül örvendek, hogy megismerhettem a mamát, mostmár legalább tudom, hogy ki az, akire nem kevés ember oly nagy szeretettel szokott gondolni, amikor Semjénre is ugyanolyan nagy szeretettel gondol.

Számomra Semjén az az ember, akinek értékes létezéséhez egyetlen konkrétumot vagyok képes kapcsolni: amikor áhitatosan és homályos tekintettel hallgatja, amint gazdája jól megmondja a magáét a parlamentben az ellenzéknek. Amikor hazudik, dakotát játszik, hárít, tagad és ömlik a száján a pörköltszaftos népi bölcsességek netovábbja. Ott örül, vigyorog, bólogat, ő Semjén Zsolt. Ezért fizetjük. Hogy szurkoljon, tapsoljon, egyetértsen és alázatosan belesimuljon a tájba.

Azt kell mondanom, megértem a napot, amikor egyet kell értenem a nemzetegyesítő, álkeresztény fővadásszal, minden honosított magyarok védőszentjével. Én innen úgy látom ugyanis, hogy kezd győzni a magyar emberek zömében a józan ész és az önvédelmi reflex. Ami persze kicsit későn ébredt fel, ám talán még nem túl későn. Az igaz, hogy a magyar emberek józan esze és önvédelmi reflexei mélyen aludtak, amikor Semjén Zsoltot ezelőtt hat és fél évvel bekatapultálták a hatalomba. Az, hogy Semjén Zsolt pillanatnyilag ebben az országban politikai tényező lehet, pontosan mutatja, hogy mennyire szelektíven működik az a józan ész. Az, hogy Semjén Zsolt hetedik éve változatlanul hatalmon lehet, pontosan mutatja mennyire korlátozott a magyar nép bölcsessége.

Mert a józan ész öntudatra ébredésével párhuzamosan, még az is lehet, hogy a Semjén Zsoltok tündöklését a büdös életben nem heveri ki ez az ország. A kutya (még a kétfarkú sem) kért téged arra, egyáltalán nem tisztelt Semjén, hogy hazavigyél 20 hajléktalant. Arra sem kért senki, hogy menekülteket cipeljél haza önként és dalolva. De arra meg végképp nem kért senki se téged, se a bandádat, hogy a megkérdezésünk nélkül elégessetek sacckábé 20 milliárdot (ennyire tehető a népszavazás teljes költsége) egy álságos, semmit el nem döntő népszavazásra. Amiből nem mellesleg a főnököd már két napja kitáncolni igyekszik.

Semjén elvtárs! Ennek az országnak egyvalamit kell elviselnie dédunokákkal bezárólag: a ti kormányzásotok következményeit. Nem ezt az érvénytelen bohózatot, hanem annak a gyűlöletkampánynak a következményeit, ami több generáció lelkét fertőzte meg. Itt nem csak Paks II-ről, a stadionokról, a lenyúlt magánnyugdíjvagyonról, az elsíbolt európai pénzekről, az elmutyizott közvagyonról, a földekről, az olimpiáról, a Belgrád-Budapest vasútvonalról, a Várba költözésről, a Liget szétkúrásról, a Mészáros Lőrincek felhizlalásáról van szó, hanem az ország szétszakítottságáról. Arról, hogy miközben Orbán Viktor személyiségzavara tananyag lett, mindenki gyűlöl mindenkit. Magyar a magyart, határon inneni a túlit, külföldre kényszerült a kalandvágyból itthon maradottat. Évtizedekbe fog telni, amíg ezt a mocskot eltakarítjuk.

Úgyhogy te nekem ne próbáld beadni, hogy én rontom el visszafordíthatatlanul, ha nem azt teszem, amit ti mondtok. Elég volt abból, hogy ha elrontásról van szó, akkor a nép a hülye, csak ti, az álkeresztény szagtól bűzös csürhe, csak ti vagytok tévedhetetlenek. Én a te helyedben nemigen venném a számra a magyarok józan eszét, mert amint a híveitek is rájönnek, mit műveltetek velük, nincs az az önvédelmi reflex, ami megmenthetne a bosszújúktól.

Én úgy látom, így 17 óra körül, hogy működik a magyarok józan esze és érvénytelen lesz a népszavazás, ami miatt újabb súlyos milliárdokat húztatok le rólunk. Az önvédelmi reflex azt jelenti, hogy az ország nem fog az Unió ellen állást foglalni, nem akarja megerősíteni a bűnbandátokat Európa ellenében. Az lenne az igazi katasztrófa számunkra, ha a ti büdös, rothadó, bezárkózó trágyadombotokon kellene élnünk. Azt a gyerekeink és unokáink se bocsátanák meg nekünk soha. Úgyhogy igazad van, Semjén: mivel a gyerekeink, unokáink jövője a tét, nektek el kell takarodni a büdös picsába minél előbb. Egyszer, kétszer elrontottuk, de nyugodj meg, helyrehozzuk. Nélkületek, álkeresztény, megalkuvó, gátlástalanul harácsoló népségek nélkül.

adomany

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.