Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Kovács Ákos Dalcsináló úr leért a magmáig és találkozott Soros Györggyel

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ha nem hallom a saját fülemmel, akkor azt hittem volna, hogy a hamuba sült pogácsás-tarisznyás miniszterelnök úr intézett szózatot hozzám, magyar néphez a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság címűjének hullámain keresztül. Pénteken.

Ez azért vicces, mert bár a Vasárnapi Újság vasárnap lett volna, akkor ugye már nem lehet frontálisan kampányolni a kormány gyűlöletnépszavazása mellett, ezért az állampárt rádiója hamarabb műsorra tűzte a Pataky Attila-díj Nógrádi György-tisztikeresztje várományosának agymenését.

Az az igazság, hogy Dalcsináló Ákos úr nagyot ment a kampányfinisben, és ha valaki esetleg véletlenül átaludta a show-t, az feltétlenül hallgassa meg ITT. A közel 8 perc minden mozzanata aranyba foglalásért kiált. Foglaljuk össze:

  • A migráció nagyon súlyos probléma, ezek az emberek a hódítás szándékával jönnek, és úgy is viselkednek, mint a hódítók.
  • Nem valószínű, hogy sok ezer dollárt képesek fizetni az embercsempészeknek, és a háború elől menekülők nem követelőzéssel kezdik a napot, a valós háborús helyzet elől menekülők pedig valószínűleg nem mennek vissza Szíriába nyaralni a befogadó állam pénzén.
  • „Mindnek a kezében ott zizeg egy Soros György Open Society Foundations által nyomtatott kis brosúra, hogy merre kell menni, mik a fő irányok.”
  • Erőszakkal, nagyon komoly anyagi és politikai eszközökkel Európa részbeni iszlamizációja zajlik, és ebben a menekültek áradata csak egy eszköz.
  • Ez egy fontos jelzés volna (mármint az érvényes népszavazás) azoknak a saját választási csoportjaiktól teljesen elszakadt brüsszeli bürokratáknak, hogy szegények hiába próbálják a valóságot hozzáidomítani az ideológiához, ez nem fog menni.
  • Figyelemreméltó, hogy ezek az emberek egyszerre indultak el és egy irányba, nem pedig a szélrózsa minden irányába.
  • Rövid távon lehet manipulálni az embereket, félrevezetni a szavazókat, különösen egy olyan egyenirányított médiakonglomerátumban, ami például Németországban működik. Ez azonban előbb-utóbb megszüli a maga ellenkező pólusú erejét.
  • Szerencsére a Kárpát-medencét mindez nem érinti. Mégpedig azért, mert itt másképp látják a kérdést, mint tőlünk nyugatabbra, talán azért, mert ez a térség megtapasztalta a diktatúrát, és ezért a diktatúra jeleire érzékenyebb. És azért is, „mert nem voltunk gyarmattartók, soha nem más vérén építettük fel a hazánkat és a házunkat”.

Ez igen, öcsém, ezt nagyon odatetetted! Ezt brutálisan odatetted. Nem voltam soha túl népszerű azzal a véleményemmel, hogy Kovács Ákos művészi teljesítményéről az elismerés hangján érdemes beszélni, de ezt valamiért változatlanul így gondolom. Az viszont, amit 2012-ben odaítélt Kossuth díja fejében művel azóta, ugyanazt a megvetéssel vegyes undort váltja kibelőlem, mint amikor Pataky Attila ufó szaktekintély védelmébe veszi a nemzeti kormányt a liberótákkal szemben. Ugyanolyan hiteles és ugyanolyan szánalmas.

Dalcsináló Kovács okfejtésében ugyanúgy központi helyet foglal el az európai és az általában vett liberalizmus halála, mint pártja és kormánya propagandajában, és bár a nihilistázás nem szerepelt ebben a megmondásban, igen rossz szájízzel tapasztalom, hogy a szokásos féligazságok, csúsztatások, a valóság morzsáival keveredő ostoba panelek mentén hogyan nyer teret az aktuális politikai kurzus által jól tartott, lojális művészek, állítólagos kultúremberek agybaja és hisztérikus világképe.

Kovács Ákosnak szíve-joga úgy szavazni október 2-án, ahogy azt a pártállami törekvések iránti imádata (nevezzük lelkiismeretnek, hehe) megköveteli tőle. Kovács Ákosnak szíve-joga Soros Györggyel kapcsolatos paranoiájával együtt élni, gyalázni a liberalizmust, és rettegni attól, hogy mindmeghalunk. Kovács Ákos kiszolgálhatja a rendszert és belesimulhat a tájba, felőlem akár dalt is írhat a rögeszméiről. Állami támogatással. Akkor viszont engedtessék meg nekem is, hogy elmondjam a véleményemet Kovács Nőiprincípium Ákos Fidesz-szócső politikai szakértővé avanzsált ténykedéséről.

Amiről azt gondolom, hogy ugyanaz érvényes rá, mint ami a kormány legnagyobb bűne: tudatosan mérgezi a szellemi-lelki kutakat és csatlakozik ahhoz a hamis, eltúlzott, túltolt néphülyítéshez, amely hosszú hónapok óta tereli a figyelmet. Kovács Ákos elefántcsonttornyából szemlélve a migrációnál nincs fontosabb, húsbavágóbb kérdés Magyarországon, és ez nyilván érthető is az ő szemszögéből. A Fidesz ölelő karjaiban Kovács Ákosnak semmibe nem kerül besétálni a Kossuth rádióba és felmondani a leckét. Nem él az egzisztenciális fenyegetettség árnyékában, nem küzd a napi és a holnapi napi megélhetésért, nem tudja, milyen az élet egy Szabolcs megyei zsákfaluban, nem érdeklik a kormány maffiára emlékeztető húzásai, nem zavarják a napi törvénytelenségek, a jogállam elleni rendszerszintű merényletek.

Kovács Ákos létezését egyedül Soros György fenyegeti, aki ott van mindenütt a világon, ahol pénzelni kell a muszlim inváziót. Kovács Ákos a maga felszínes, jobbára a propagandából ismert, torz igazságokat tömörítő okfejtése következésképpen kísértetiesen egybeesik az orbáni áligazságokkal. Tárgyi tévedései és ostoba szűklátókörűsége nemcsak nevetségessé, de dühítővé is teszi lázas igyekezetét, amivel megszolgálja a pénzét. Sebaj, az egységsugarú rajongó szintjére felfejlődött művész urat sem az eszéért szeretik, akik szeretik.

Tényszerűen nem igaz, hogy a menekülthullám egy irányba indult volna el, mint ahogy az is hazugság, hogy ez az áradat célzottan Európa ellen irányulna. Nem szokás róla beszélni – hogy csak egyetlen példát mondjak – de miközben Kovács Ákos a 2015-ben érkezett 1,1 millió menekült miatt van pánikhangulatban (anélkül, hogy ismerné a tényeket), egyedül Libanon fogadott be ugyanennyi menekültet. Az EU népességének létszáma 500 millió, Libanoné 6 milló. Jordániába tavaly 640 ezer menekült érkezett. Lakossága 9 millió.

Kovács Ákos ugyanúgy köpködi Európát, ahogyan Orbán Viktor, és ugyanúgy képtelen a józan ész hangján megszólalni erről az összetett kérdésről, mint az a nemzeti kormány, amelynek a léte függ attól, hogy képes lesz elhitetni elegendő polgárával, hogy Magyarországnak Európa ellen küzdve van lehetősége életben maradni. Németország és a német média kényszeres mocskolása igen furán hangzik Kovács Ákos szájából egy olyan országban, ahol a kormány legaljasabb ténykedéseinek egyike éppen a médiapluralizmus és szólásszabadság megfojtása, a kormányéval ellenkező álláspontot képviselő, kritikus sajtóorgánumok kivéreztetése és ellehetetlenítése, ahol súlyos közpénzek bánják azt a törekvést, hogy lehetőleg mindenhonnan kizárólag a propaganda visszhangozzék.

Egy olyan országban, ahonnan több százezer ember kizárólag egyirányba és egyáltalán nem a szélrózsa minden irányába elindulva hagyta el az országot az utóbbi években, ahol a munkaerőhiány és a munkanélküliség egyidejűleg súlyos, már tagadhatatlan méretek ölt,  a nemzet ünnepelt művésze  Soros brosúrájának zizegéséről halandzsázik az épülő diktatúra árnyékában. És van képe a Kárpát-medence és Magyarország diktatúrára való érzékenységével megmagyarázni, hogy minket elkerül az a hullám, amivel Európának kell szembenéznie, nem nekünk.

Miközben Kovács Ákos nemzeti kormánya a brüsszeli bürokraták szeme láttára, a brüsszeli és nyugat-európai adófizetők pénzét milliárd- és raklapszámra tüntette el néhány évnyi dicsőséges kormányzás alatt, miközben egy nagyon szűk réteg mérhetetlen gazdagodása hátán egy egyre szélesebb réteg válik földönfutóvá (tudom, én vagyok a demagóg), a Dalcsináló a legpenetránsabb, legócskább összeesküvés-elmélettel tolja az okafogyott kamunépszavazási kampány szekerét. A huszonnegyedik órában. Vasárnapról péntekre előrehozva.

Ha eddig nem, azt hiszem most kijelenthetjük, hogy Kovács Ákos Dalcsináló úr leért a magmáig. Ami az ő esetében (is) megbocsáthatatlan. A megvezethető átverhető, tájékozatlan, fogalmatlan rajongókkal, fanatikusokkal szemben Kovács Ákos ugyanis véleményformáló. Aki pontosan tudja, hogy egy velejéig rohadt, számító, az alapvető emberi szabadság ellenében működő, kártékony rezsimet támogat és az emberi ostobaságot meglovagolva, mégis aljas módon beáll szekértolónak. Ha őszintén és komolyan gondolja, még rosszabb a helyzet. Mindenesetre én ama Soros-féle borsúra zizegésén túl mocskos bankjegyek zizegését is hallani vélem. Mert rövid távon lehet manipulálni az embereket, félrevezetni a szavazókat. De csak rövid távon. adomany

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.