Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Addig lesz*rom Juhász Péter Tommy Hilfiger ingét és Ray-Ban napszemüvegét, világos?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Tommy Hilfiger ing: 25 ezer forint, Ray-Ban napszemüveg: 56 ezer forint. Minden másra ott van: Portik Tamás.

Ezt a szöveget izzadta ki tehát magából a Fidelitas nevű ifjúsági szekta azon az elmésen összetákolt fotón, amelyet Juhász Péter cseszegetésére és karakterének gyilkolására készített a maffiózó párt reménybeli utánpótlása. Vagy ha nem ők izzadtak vele, akkor is ezzel a fotóval illusztrálják illusztris honlapjukon azt a hírt, amely arról szól, hogy a Fidesz óvodás csoportját és keltetőjét is ráuszították a Fidesz egyszemélyes ellenzékére.

Néhány gondolatot hadd tegyek ide a Fidelitas elnöke, bizonyos Böröcz László pénteken tartott sajtótájékoztatóján elhangzott megmondásokból. A fiatal hazafiak válaszokat várnak Juhász Pétertől, az Együtt alelnökétől a 15 évre elítélt, közügyektől eltiltott bűnöző, Portik Tamással való kapcsolatáról. Nagyon helyes – mondanám, engem is érdekelnek ezek a kapcsolatok, meg más kapcsolatok is érdekelnek. Viszont a moralizáló hőzöngés folytatása felért egy reggeli duplakávéval, úgyhogy.

Arról a Böröcz Lászlóról beszélünk egyébként, aki hogy, hogy nem annak a belvárosi önkormányzatnak az alpolgármestere, amely önkormányzatban Juhász Péter is tevékenykedik, és ahol Rogán Antal korábban évekig garázdálkodott. Nem lehet nagyon meglepő tehát, hogy a Rogán mocskos ügyleteit (amikről rendszeresen írtunk mi is) feszegető Juhászra ráuszították a jelenlegi alpolgármestert, aki ezt a sajtótájékoztatót – az ellenség megtévesztése okán, vagy miért – Fidelitas-elnökként tartotta.

Az ifjú titán, akinek családja (testvére) nyakig ül a trafikokban és Rogán szárnyai alatt jutott az alpolgármesterségig, abba a Portiknak eljuttatott borítékba kapaszkodik, amely egy sajtóhírekből álló paksamétát tartalmazott, de amelyről Juhász nyíltan beszélt eddig is. Miután a kormánypárti média már milliószor megpróbálta lehúzni a bőrt erről a hatalmas disznóságról, miután testületileg üvöltötve adagolták, hogy Juhászt egy bűnöző pénzeli a börtönből, Fidelitas László újra rárepült a foszlásnak indult hírértékre. Ami igazán lenyűgöző, az azonban a folytatás:

A Fidelitas elnöke arról is beszélt, hogy Juhász Péter kéregetni is képes. Arcpirító kéregetése azokkal szemben inkorrekt, akik ezután azzal szembesülnek, hogy az Együtt politikusa több tízezres divatmárkákban motorcsónakozik, egzotikus tengerparton nyaral, vagy havi több százezerért bérel budai panorámás lakást.

És bár Juhász Péter arról is nyíltan beszélt, hogy mibű telt neki nizzai nyaralásra, Juhász vendéglátója (Bojár Gábor, a Graphisoft és az óbudai magánegyetem alapítója is nyíltan beszélt ugyanerről, a korábban a magyarokat házmester-tempóra buzdító Rogán-csicska úgy tesz, mintha már megint leleplezte volna a patás ördögöt, és válaszokat vár Juhásztól. A kedvenceim:

  • Van-e megbízása Portik Tamástól, hogy kormánypárti politikusokat járasson le?
  • Bojár Gábortól kapott eltitkolt pénzbeli támogatásán kívül, milyen anyagi támogatásokat nem vallott még be?
  • A támogatásokkal elszámolt-e az adóhatóság felé?

Ha nem éppen most lenne terítéken, hogy miként szálltak rá államhatalomék az ellenzéki politikusokra, miként figyelteti a paranoiás rezsim a kényelmetlen csoportokat, politikusokat, szerveződéseket, civileket, ha Juhász nem éppen tegnap beszélt volna arról, hogy feltörték a telefonját, és valószínűleg egyéb aljadék módszerekkel is lehallgatják/követik/nyomoznak utána, akkor sem kerülhetné el a figyelmet, hogy ennyire futja az állampárttól.

Fiatalék, hazafiék, bűnözőgyanús egyének által egyengetett karrierű Böröczék nagyon pontosan megmutatják, mennyire elfogyott a Fidesz körül a szellemi utánpótlás, és az erkölcsi-morális alapvetéseknek már fosszíliáit sem találjuk a környéken. Ennyire futja. Böröcz László, akit baromira nem zavart egy percig sem, hogy testvére 5 darab trafik boldog tulajdonosa lett, aki abban a korrupciós fertőben lett azzá, amivé, ahol áron alul eladott ingatlanokból zsírosodott Rogán, aki elfelejtette megkérdezni pártfogójától a nyilvánosság megnyugtatására, hogy mikor óhajtja (miként megígérte) a bíróság előtt tisztázni magát a kenőpénzes vádak alól, abba száll bele páros lábbal, aki szeretne utánajárni annak, hogy miért kezeli hűtlenül a köz pénzét a Fidesz? Hogy például mibű és hogyan lett Nárcisz kutyának külön birodalma? Miért lopnak, csalnak, hazudnak következmények nélkül a kormánypárti politikusok? És külön Orbán. És külön Rogán.

Figyelj, Böröcz, mutatok valamit!

Olcsó Gucci táska munkanélkülieknek (via Index)

Olcsó Gucci táska munkanélkülieknek (via Index)

Ez a felvétel több, mint két éve készült. Egy egész ország várja évek óta a választ arra, hogy ki ez a fazon, mibű Ibiza, Hong-Kong, milliárdos luxusélet. Ezért aztán én arra lennék kíváncsi, mikor akar a Fidelitas válaszokat felmutatni – a közvélemény megnyugtatására – az alábbi egyszerű kérdésekre:

  • Ki Habony Árpád és honnan futja neki félmilliós táskákra, több milliós outfit-re, világ körüli utakra, egyáltalán milyen minőségben szüretel a közpénz-fáról?
  • Ki Mészáros Lőrinc és mibű vásárol fel mindent, ami az útjába akad, miért rá írják az állami pályázatokat, és hogy került a milliárdos jachtra nyaralni?
  • Ki Vajna András, hogy közpénzből veszünk neki tévébirodalmat és mondunk le a javára komplett piaci ágazatokról? Ő elszámolt már az adóhatóság felé, és miért nincsenek bekötve a félkarú rablói a NAV-hoz?
  • Ki Rogán Antal, aki bűnözőgyanús egyéneknek szórta szét a Belváros ingatlanait, aki a gyanú szerint kenőpénzeket vett át és nem hajlandó tisztázni magát, ellenben bujkál és szarik a fejünkre?
  • Kik a Mengyi Rolandok, Farkas Flóriánok, kicsoda a Matolcsy György dinasztia, és kik mindazok, a mindig ugyanazok, akik adófizetői pénzek milliárdjai fölött diszponálnak, és akik nem hajlandók soha semmivel elszámolni?

Tisztelt Fidelitas! Amikor ezekre a kérdésekre – tekintve a nagyságrendeket, a helyzet súlyát és a közérdeklődést – sikerült magnyugtatóan válaszolni, amikor minden bűzös korrupciós ügyet sikerült tisztázni (pártállástól függetlenül), a bűnösöket felelősségre vonni, az eltulajdonított pénzeket visszafizetni, akkor beszélhetünk Juhász Péterről. Amíg a Gucci nem üti ki a szemeteket, addig senkit nem érdekel a Hilfiger.

Legyen nagyon világos, szervilis seggfejek! Juhász Péter nem adófizetői pénzt zabál, mint ti és az ordenáré, migránsokba belezavarodott nemzeti kormány. Juhász Péter egy büdös percig nem titkolta, hogy az a munka, amit Polt Péter és a magyar rendőrség helyett/által akadályozva végez, az pénz nélkül nem végezhető. Juhász Péter sokadmagával bérel (!!!) egy budai lakást, míg a Fideszben lassan nincs olyan ember, aki az egyébként semmire nem jó vagyonbevallását ki tudná/merné tölteni, mert azt sem tudja jódolgában, hogy mi van a nevén. Tényleg, kurvanagy lábon él az, akinek adományokból (nem a semmire kérte, hanem a munkája elvégzésére!) és munka mellett telik egy középkategóriás budai lakás bérlésére! Tényleg, jól mondod, Böröcz, hallatlan!

25 ezer forintos ingekért kell magyarázkodni ott, ahol milliárdok tűnnek el naponta a Fidesz nevű maffiaszervezet hetedik éve tartó ügyködése nyomán? Ti tényleg ennyire hülyék vagytok, vagy mindenki másról azt feltételezitek, hogy ennyire hülye? A saját választóitokat nézitek ennyire kreténnek? Már őket is, válogatás nélkül? Egy Ray-Ban szemüveg luxus? Orbán Ráhelék bahreini kirándulása nem zavart, Mészáros milliárdos jachton töltött nyaralása rendben volt? Juhász Péter nizzai nyaralása bűncselekmény?

Igen, Juhász Péter, a ti ocsmány rezsimetek egyszemélyes ellenzéke nyíltan és hivatalosan felvállalta, hogy politikai tevékenységét nem tudja adományok nélkül végezni. (Mint ahogy mi is felvállaltuk, mielőtt újabb karaktergyilkossággal kínlódnátok.) Veletek ellentétben, akik azoknak a seggét szolgáljátok agyatlanul, elvek és morál nélkül, akik törvényerőre emelték a lopást, akik titkosítják a közpénzek útját, akik egy egész országot tekintenek fejőstehénnek. Melyik a tisztességtelen? Lenyúlni az adófizetői pénzt, vagy önkéntes, senki által ki nem kényszerített adományokból végezni társadalmi munkát? Legközelebb, amikor ilyen irdatlanul ocsmány böffentésre adod a fejed, gondolkodj, Böröcz! Tévedésben vagy, öcsém! A kormánypárti politikusokat már nem kell lejáratni, hetedik éve folyamatosan lejáratják magukat. Mindenki eltűnt a környezetetekből, aki ért valamit, és már csak az ilyen intellektuálisan alultáplált, hajlékony gerincű káderek maradtak, mint te. Akiknek izzadtságszagú erőlködésén már röhögni sem lehet.

Itt nem Juhász Péter titkolózik, hanem a Fidesz. Rogántól Habonyig, Orbántól Böröczig. Itt nem Juhász kéregetése arcpirító, hanem az az erőszak, amivel az állampárt megkérdezés nélkül, erőszakkal kifosztja ezt az országot és amiről soha nem esik egyetlen szó sem. Úgyhogy ameddig ez így marad, addig leszarom Juhász és bárki 25 ezer forintos ingét. Ameddig a szánalmas Böröcz Lászlók, fideszes utánpótlásként a korrupt maffiózókat védik a Juhász Péterektől, addig reménytelen ez az egész. Ezek a fiatal izék rosszabbak, mint a dinoszauruszaik. Pedig.

adomany

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.