Szeptember 29,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Szánalmasak vagytok egytől egyig

És igen, amikor úgy gondolná az ember, hogy az Orbán-kormány fülébe és szája íze szerint bazseváló zenekar már leért a pöcegödör legaljára, akkor mindig bebizonyítják, hogy tudnak még lejjebb ásni. A miniszterek elnökének tegnapi – a parlamenti ülésszakot megnyitó – tünetegyütteséről ugyan nincs szó a kormányhirdetésekkel (és közpénzekkel) vastagon beborított kanálisban, de Juhász Péter közellenséget most vállt vállhoz vetve igyekeznek lerántani a maguk szintjére.

A zenekar új tagja, a Ripost magazin adta meg a kezdő hangot, ezt az Origótól a PestiSrácokig lelkesen átvette a jó pénzért is tehetségtelenek tábora.

Történt ugyanis, hogy Juhász Péter egy teljes hetet töltött a párjával a Riviérán.

Ripost: „Luxusútra, a francia Riviéra legdrágább helyére vitte barátnőjét a folyton pénzt kunyeráló Juhász Péter ”

Innen átvette az Origó: „Elismerte Juhász Péter, hogy Nizzában nyaralt”

PestiSrácok: „Luxusnyaralás költség nélkül? Juhász Péternek ez is sikerült Nizzában”

A 888.hu-n még nem láttam az évszázad leleplezését, de még csak reggel van. Minden irományban fő vonulat: Juhász Péter, aki kapcsolatba hozható Portik Tamással, állandóan pénzt kunyerál és most az összekoldult pénzből alighanem luxusútra vitte a barátnőjét. Az Origó ugyan megemlíti, hogy Juhász elmondta: egy ismerőse hívta meg az egy hetes üdülésre és neki nem került egy fillérjébe sem, de ezt a sajnálatosan, ám villámgyorsan fekáliává züllött Origó nem hiszi el, mert Juhász nem nevezte meg az őt vendégül látó barátot.

Ripost: „Néhány hete saját maga nyilatkozta azt, hogy barátai végre kihúzták a “szarból”, és több millió forintot sikerült összekalapoznia. Amiből azután nyomban elutazhatott a mesés  és méregdrága Nizzába, a világ leggazdagabb embereinek gyülekezőhelyére…”

Remélem, Juhász Péter feljelenti a fenti irományoknak teret biztosító akármiket. Amúgy is van erre elkülönített pénzalap az ilyeneknél – szintén a mi adónkból, drága olvasók! – és a befolyt kártérítésből további korrupciógyanús ügyeken dolgozhat Orbán Viktor egyszemélyes ellenzéke.

Ugyanis erről szól ez a történet, semmi másról. Most, amikor az Orbán-kormány semmi másról nem akar beszélni, mint a nem látható migránsokról, terrorról, keresztény kultúráról, gyilkoló, erőszakoló, rabló tömegekről, életveszélyről, halálfélelemről, háborúról és önvédelemről, Juhász nem hajlandó beállni a sorba. Van pofája továbbra is korrupcióról, Rogán Antal ingatlanügyeiről, Orbán Viktor környezetének fantasztikus gazdagodásáról beszélni.

Ha még csak beszélne! De nem csak szövegel, hanem megy, pereskedik, dolgozik (ahogy az ellenzéki pártok mindegyikének kellene és akkor nem itt tartana ez az ország, ahol) és kínosnál kínosabb ügyeket önt a köz asztalára. Pénzt is kér, naná! Hogyan is tudná saját zsebből fedezni a másfél milliós illetéket, a súlyos ügyvédi és egyéb költségeket? Egyébként bátran lehet adakozni, itt minden információ elérhető.

Tudomásul kell venni, hogy bármilyen – a kormány érdekeivel szembemenő, a magyar társadalom számára létfontosságú – tevékenység csak és kizárólag közadakozásból képes működni. Az ellenzéki média – a Szalonna éppen úgy, mint az Átlátszó, a Kettősmérce, a Direkt36 és bármi, ami nem a kormánypropagandát nyomja – csakis a civilek adományaiból, ezresekből, az el nem szívott doboz cigi árából, a meg nem vásárolt doboz csoki költségéből tudnak működni. Semmi másból.

Juhász Péter legalább annyira zavarja a kormány mutyiban gazdag ténykedését és veszélyezteti a Ripost, a PestiSrácok és a hasonló, önerőből megélni képtelen, az olvasóktól támogatást nem kapó, közpénzből fizetett reklámokból és kormány által megrendelt cikkek összebarkácsolásából élő lapok köreit, mint amennyire fontos a közélet megtisztítása szempontjából.

Nem hiszem, hogy Juhász Péter az adományokból ment el nyaralni és biztos, hogy ezt senki sem hiszi, még a mocskolódó cikkeket kiizzadó firkászok sem. Ráadásul nagy a valószínűsége, hogy fordítva sül el a kapanyél és még csak komolyabb figyelem és támogatás érkezik Juhász munkájának megsegítésére. Sőt, ha az egyszemélyes ellenzék kitenne egy posztot, miszerint nyaralásra gyűjt, szerintem igen gyorsan összejönne a pénz. Órák alatt.

A magam részéről két dolgot tudok ehhez hozzátenni. Az egyik a propagandamédiának szól: szánalmasak vagytok egytől egyig. Csoportosan is, személy szerint is.

A másik Juhász Péternek szól: HAJRÁ!adomany

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!