Levél Bahrein energetikai miniszterének. Vagy a királynak

jackmac34 jackmac34

Levél Bahrein energetikai miniszterének. Vagy a királynak.

Tisztelt Ali Baba!

Nem tiszteletlenségből írom ezt a nevet, csak sajnos nem tudom, mire odaér a levelem, ki lesz az energetikai miniszter. Igaz, azt se tudom, most kicsoda. De a könyvtárosunk szerint arrafelé gyakori név az Ali, a Baba valami rangjelzés, szóval hátha eltalálom.

Lenne nekem egy nagy kérésem. Itt nálunk (Magyarországon, ami egy jelentős és nagy ország) az a hír járja, hogy ott maguk felé nagyon vendégszerető népek élnek. Azt mesélik – mégpedig a kormányban, tehát biztosan így is van – hogy a miniszterelnök úr lányát – Orbán Viktor amúgy énnekem országos cimborám, kérdezzék csak meg tőle bátran – mekkora szeretettel fogadták, amikor a múltkoriban az urával kiugrott vásárolni Bahreinbe, mert akkor nálunk vasárnap még zárva voltak a boltok és a Ráhelnek elfogyott a sütőpor, pedig kuglófot akart sütni.

Szóval hogy egyből felismerték őket és meghívták kávéra, meg csokira és meséltek nekik a gyöngyhalászatról. Na, ezért írok én most, merthogy nálunk meg nagy igény lenne erre. A gyöngyhalászatra. Az történt, hogy a Margitka – ő a postáskisasszony, bár a csikófogait már elhullajtotta, de azért szemrevaló jószág még most is – szerelembe esett.

Mégpedig a Töhötöm (na, ezzel is jól kibaszkuráltak a szülei), az útmérnök iránt lobbant lángra a Margit. Kölcsönös is volt a dolog, mert a Töhötöm lánykérésre készült. Nem akart maradinak tűnni, ezért nem gyűrűt vett a Margitkának, hanem egy szép, hatsoros láncot, igazi tekla gyöngyökkel. Romantikázni akart a Töhötöm, ezért úgy tervezte, hogy a tó közepén kéri meg a Margit kezét.

Mert minálunk van tó is, ami úgy lett, hogy kellett a sóder az útépítéshez – nem a Viktorék csinálták, mert a Mészáros Lőrincet mi nem szeretjük és csak ő építhet utat, meg a Viktor apjától lehet csak sódert venni méregdrágán, de minek, ha nekünk itt a falu szélén – hanem mi csináltuk, magunknak. Miután kiléptünk a Viktorból, tetszik tudni.

Szóval kiszedtük a sódert és lett helyette egy tavunk. Szép amúgy, víz van benne. Na, ennek a tónak a közepén akarta megkérni a Töhötöm a Margitka kezét, de hát csónakunk nem volt, gumicsizmában meg mégsem olyan igazi. Hogy meg ne gátolja a lánykérést a csónakhiány, csináltunk egyet. Jenőnek volt egy felesleges malterosládája, azt felajánlotta a romantika oltárán és körbetapasztottuk gittel, hogy el ne merüljön idő előtt. A pék adott lapátot, semmi akadálya nem volt tovább a szerelmesek boldogságának.

Töhötöm berakta Margitkát a malterosládába és beevezett a tó közepébe. Letérdelt, ahogy kell, elővette a kis műanyag dobozt és már fogott volna neki a lánykérésnek. Mi meg – nincs mozi a faluban, a lavórtévé meg senkit nem érdekel – a tóparti susnyásban leskelődtünk, mert nekünk is kell a romantika. Csakhogy a Vilma – ő a hentes felesége – megcsúszott a libaszaron és belecsapódott a vízbe.

Namost a Vilma helyes asszony, csak egy kicsit nagydarab. Úgy másfél mázsa, testvérek közt is. Vert akkora hullámot, hogy a tó közepén megbillent a malterosláda és szerencsétlen Töhötöm meg ijedtében beleejtette a vízbe a valódi teklagyöngysort. Volt nagy kapkodás, meg sivalkodás! Először a Vilmát mentettük, de az ugye nem olyan egyszerű. Szerencsére van a faluban egy csörlősdaru, azzal partra vontattuk a hentesnét. Addigra Töhötöm is kievezett, Margit bőgött, mint az árvaszamár. Szóval reszeltek a romantikának, a lánykérésnek, meg a gyöngyöknek is.

Aztán amikor most hallottuk, hogy ott Bahreinben milyen vendégszerető népek vannak és még a gyöngyhalászathoz is értenek, összedugtuk a fejünket és kisütöttük, hogy kimegyünk mi oda tanácsot kérni. Kicsit hezitáltunk, de amikor ma azt mondta Lázár miniszter – amelyik mindenhez ért -, hogy maguk annyira el voltak ájulva attól, hogy a mi Viktorunk lánya meg az ura megtisztelték magukat, hogy egyből azt hazudták az újságban, hogy olajról tárgyaltak, hogy akkor jövünk mi is.

Biztosan örömmel fogadnak, mert a Ráhelék csak ketten voltak, mi meg mennénk kompletten, mert senki nem járt még ott maguknál. Szóval úgy készüljenek, hogy százhuszonhárman leszünk – bár a Vilmának két jegyet kellett vennünk a repülőre – de azért nem megyünk egyel többen. Mire kiérünk, kellene nekünk szállás is. Szóljanak már a konzulnak, az biztosan szívesen intézkedik.

Már alig lehet bírni az asszonynéppel, a feleségem meg is borotválkozik az alkalomra, hátha találkozhat a királlyal is. Egyszóval jövünk, majd nyugodtan elhenceghetnek vele az újságjukban. Tudom, mekkora megtiszteltetés ez maguknak. Jó lenne, ha nem limuzin, hanem busz várna minket a repülőtéren, hogy kényelmesen elférjünk. Meg fog ismerni a sofőr, mert mindenkin gumicsizma lesz, mint a Ráheléken. Csak mi visszük magunkkal a kapát is. Csak úgy, megszokásból. Hátha szükség lesz rá.adomány