Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Olvasói levél: Kúsztam mint egy szíriai menekült, gyakran voltam pénz nélkül, éheztem is

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Sziasztok,

sok olvasói levelet láttam az oldalatokon azokról, akik kimentek külföldre. Én is közéjük tartozom, és szerettem volna egy pár szót ejteni én is.

Már lassan 9. éve élem az életem Németországban. Azt hiszem, tizenvalahány éves lehettem, amikor először eldöntöttem, hogy a „hazámnak nevezett országot” el kell hagynom. Sok mindent átéltem Magyarországon ezután, ami ezt az érzést megerősítette bennem. 2006-ban leérettségiztem és tanári szakon el is kezdtem az egyetemet Pesten. Se a középiskolai tanulmányaim, se az egyetemi oktatás minősége nem elegített ki, így azt a döntést hoztam a 2. év közepén, hogy az első lehetőséggel végre eltűnök Magyarországról.

Észrevettem, hogy tanárként (főleg hogy töri szakon tanultam), csak az állami propagandát szolgáltam volna, ugyanúgy mint tanáraim a Gyurcsány- (illetve a Medgyessy-féle) kormányzás idején tették azt. A 2006-os illetve 2007-es események ráébresztettek arra, hogy Magyarország csak hazugságokból áll, bárki is legyen az ország élén.

2008 nyarán végre sikerült eltűnnöm. Elindultam kalandos utamra, ami több német városon keresztül vezetett. Voltam a földön, kúsztam mint egy szíriai menekült, gyakran voltam pénz nélkül, éheztem is, viszont sosem gondoltam arra, hogy visszamenjek. Történetem ezen szakasza látszólag „a maradiak” véleményét támasztja alá, akik – mint mondják – „nem akarnak vécét pucolni illetve mosogatni diplomával”, de hála a németté válásomnak megtanultam kezelni ezeket a helyzeteket is. Rájöttem, hogy a magyarok legnagyobb bajai közé a kicsinyesség és a nyavalygás tartozik, mert egyszerűbb azt mondani, hogy „bezzeg a másiknak jobb, mert…” illetve „hogy mindenki ki akar csinálni minket”, ahelyett, hogy változtassunk a dolgokon. Én nem adtam fel, hiszen visszautam nem volt.

Hosszas harcok és egy „vigécmunka” után felálltam és eldöntöttem, hogy ez így nem mehet tovább. Jelentkeztem az egyik német egyetemre (ugyancsak töri és német szakra), másik munkát kerestem magamnak, mert a helyi tandíjat (minimum 550€ szemeszterenként) és az életemet finanszíroznom kellett. Saját munkámnak gyümölcse lett, egy másik szakmában elismert szakember lettem. Tartottam előadásokat Svájcban, illetve több német konferencián és a legnagyobb elismerés sem váratott magára: egy magas pozíciójú állásajánlattal kopogtattak szobám ajtaján. Azóta saját lakásom van, amit saját magam rendeztem be, saját pénzből.

Mindez közel három éve történt, mint az elején mondtam, lassan kilencedik éve élek itt. Nem bántam meg. Megtanultam 4 idegen nyelvet magamtól  (a németen kívül, melyet már anyanyelvi szinten beszélem), továbbá elsajátítottam egy szakmát, amelyben elismerést kaptam.

Mindehhez semmi segítséget nem kaphattam a családomtól, mert szerencsétleneknek megvan a saját problémájuk Magyarországon. Magyarokkal az elmúlt években nem léptem kapcsolatba, mert csak rossz tapasztalattal végződött minden kapcsolatfelvétel itt. Ha magyar szót hallok, elfordulok.

Az előző két-három passzusban leírtak valójában lényegtelenek. Se a pénz, se a megszerzett dolgok nem érdekelnek engem, hiszen az elmúlt 9 évben ezeken felül nagyon sok mindent tanultam.

Megtanultam,

  • hogy szarból is lehet várat építeni.
  • hogy nem szabad feladni.
  • hogy semmi sem lehetetlen.
  • hogy harcolni kell, mert ha nem harcolsz, akkor az majdnem ugyanaz, mintha harc nélkül feladtad volna.
  • hogy mi az a becsületesség.
  • hogy igaz a mondás, miszerint „kezeld felebarátodat úgy, ahogyan te szeretnéd, hogy téged kezeljenek”. Ha emberséges vagy másokkal, mások is emberségesek lesznek veled.
  • hogy nem szabad önzőnek lenni még akkor sem, ha direktben nem kapod vissza azt amit adsz, az élet máskor, mással úgyis visszaadja.
  • hogy a „nemzeti érzés”, illetve a „külföldieskedés a fogadóországban” csak határokat húz fel két ember között, azaz semmi különbséget nem tesz az, hogy te vagy én honnan származunk, legyen a származási helyünk Szíria, Törökország, Kína, Németország, Anglia vagy éppen Magyarország.
  • hogy semmi sem tökéletes (a Nyugat sem), mindenen a saját kis környezetünkben kell elkezdeni a változtatást.
  • hogy hazám mindig ott van, ahol boldog vagyok.

Magyarországon sosem voltam boldog, ami részben a politikának, részben a lehetőségeimnek volt köszönhető. Mióta kint – azaz végre otthon – élek, látom, hogy a magyar világ milyen abszurd már évtizedek óta…

Sajnálom, hogy így alakult. Szüleim és rokonaim is máshogy kívánták, talán gyermekként én is.

Sajnálom, hogy ők még ott vannak és nap mint nap igáznak, hogy legyen valami és tudjanak élni. Segíteni segítem őket amennyire csak tudom, nemcsak pénzzel, hanem az itt tanult morállal is. Remélem ők is lassan útra kelnek…

Mindegy, hogy ki az ország vezetője, legyen az Viktor, Feri, Péter, Lajos vagy Gyula: az embereken múlik, hogy miként változik az ország. Ha csak patópáloznak, illetve utálkozva gyűlölnek, semmi sem változik. Változtatnunk először magunkon illetve környezetünkben kell, s csak ezután tudunk nagyobb változásokat elérni, javítani a sorsunkon.

Üdv,

D.Z.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.