Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Olvasói levél: Akár boldog is lehetnék! Avagy a legkisebb királyfi meséje

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Azon kevesek egyike vagyok mostanság, aki mindent elért amire vágyott, eljutott oda ahova vágyott, aki elmondhatja magáról, már nem kell mindent megtennie. Élem az életem, teszem a dolgom, akár boldog is lehetnék..

Ma délben elsuhant mellettem egy fekete Audi. Egymás után hajtottunk ki egy parkolóból, soroltunk be az autópályára, egy ideig egymás mellett haladtunk, majd egy jobb fordulóval én elkanyarodtam, vissza a városba, míg az Audi továbbhajtott mellőlem hangos dudaszó kíséretében. Én is tülköltem, mintha egy lakodalmas menetben lennék, s közben nagyokat nyeltem a torkomat szorongató gombócokból.

Az Audival elment a legkisebb királyfim is, szerencsét próbálni. Zsákjában eddigi élete apró, fontos és nem fontos kacatjaival, meleg pulcsival, palacsintával, egy laptoppal, mely életünk következő szakaszának talán a legfontosabb eleme lesz. Nem az ismeretlent kell majd meghódítania, hisz’ várják, kap majd jó szót is, ételt meleget, barát is lesz mellette.


Akár boldog is lehetnék.


Ő volt az, aki a végsőkig hitt abban, hogy jobbra fordul majd a világ, hogy lesz értelme a tanulásnak, hogy a becsülettel elvégzett munkát ki is fizetik,és az a pénz
elég lesz sok mindenre.


Régóta tudom, ábrándot kergetett, de a tudat, hogy a közelemben van, bármikor a segítségére siethetek, és amíg a kezem megtudom emelni, meg is teszem, anyai lelkem önző módon boldogsággal töltötte el.


Tudom, hogy jó helyre kerül, szorgalmát, kitartását, honorálják majd, saját lábra is áll, nélkülem. Lesz majd mindene amire vágyik, eljut oda ahova vágyik, és egyszer majd nem kell mindent megtennie. A távolság sem az már, pár óra és újból átölel.

Akár boldog is lehetnék.


Az Audi hét határon túl jár, de a gombóc még mindig a torkomat nyomja. A mesében a király legkisebb fia aranytarisznyával, táltos paripával három esztendő múltán hazatér. Vajon az én legkisebb királyfimnak elégszer olvastam a mesét?


És akkor lehetnék akár boldog is?

Mezei Gyöngyiadomány

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.