Baj lesz itt, igen tisztelt külgazdasági és külügyminiszter úr, mégpedig hamarosan

Budapest, 2016. július 29.
Markus Schäfer, a Mercedes-Benz termelésért és beszerzésért felelõs igazgatója (b) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kezet fog a minisztériumban tartott sajtótájékoztatón 2016. július 29-én. Új autógyárat épít a Mercedes kecskeméti gyára mellé.
MTI Fotó: Máthé Zoltán Budapest, 2016. július 29. Markus Schäfer, a Mercedes-Benz termelésért és beszerzésért felelõs igazgatója (b) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kezet fog a minisztériumban tartott sajtótájékoztatón 2016. július 29-én. Új autógyárat épít a Mercedes kecskeméti gyára mellé. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Szijjártó Péter örömmel bejelentette. Nem Tadzsikisztánban, nem is Azerbajdzsánban, hanem Magyarországon, azon belül Budapesten. Mégpedig azt jelentette ő be a szájával, hogy Kecskeméten új gyárat épít a Mercedes.

Hogy ezt miért a külgazdasági és külügyminiszter jelentette be, azt nem tudnám megmondani. Talán Varga Mihálynak megfájdult a torka, ez elő is szokott fordulni rekkenő nyárkor. Tehát Szijjártó jelentette be és mivel hozzá van szokva, vagy talán összekeverte a beszédeket, esetleg ki van adva parancsba mindenkinek, hogy migráncsozni kell minden alkalommal, akár van helye az adott témában, akár nincs, természetesen a mi okos külügymeiniszterünk sem hagyta ki a beszédéből a témát.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, az európai helyzet távol áll a normálistól, korábban biztonságosnak hitt helyeken a terrorfenyegetettség növekedése, a nogo-zónák létrejötte tükrözi, hogy milyen sérülékeny és sebezhető lett a világ.
Hangsúlyozta: a magyar gazdaság összteljesítményét alapvetően meghatározza a nemzetközi vállalatok bizalma.
Sikeresnek bizonyult a kormány célkitűzése, hogy Magyarország Közép-Európa termelési központja legyen, hiszen az elmúlt hat évben a magyar ipar teljesítménye 26,3 százalékkal nőtt – mondta a miniszter. Hozzátette, a gazdaság gerincét az autóipar jelenti, tavaly az ágazat termelési értéke rekordot döntött, és az idei első 5 hónapban további 5 százalékkal 3349 milliárd forintra bővült. Ezzel az ágazat az ipari kibocsátás 31 százalékát képviseli, 157 ezer embernek ad munkát, 13 százalékkal többnek, mint tavaly év végén.

MTI

Szijjártó, kedves! Bár minden munkahely jól jön, de azért nem kellene ennyire tapsikolni, aztán üdvös lenne megnézni a valóságot a propaganda mögött, mert a kettő nem mindig fedi egymást.

Az ipari termelésről ide teszek egy ábrát. Nagy ész nem kell az értelmezéséhez, hogy mi mennyi és mihez képest száguldunk. A grafikont a KSH gyártotta, nem az ellenzéki pártok.ipar

Biztosan valós a 26,3 százalékos növekedés, csak én nem látom. Majd íratok fel olvasószemüveget pár hónapon belül, ha sikerül bejutnom a rendelésre. Addig is elhiszem vakon.

Ámde. Szerintem – és a nagy baj az, hogy nem csak szerintem, hanem hozzáértő szakemberek szerint is – nem annyira nagyon jó az nekünk, ha az ipari kibocsátás 31 százalékát az összeszerelés teszi ki. Ugyanis azt nem kellene elfelejteni, hogy az autógyártók ide telepített üzemei kevés hozzáadott értéket igénylő, lényegében bérmunkában végzett tevékenységet takarnak. Azért jönnek ide, mert olcsó a munkaerő – jelzem, ez azoknak, akik nem miniszterek és nem is parlamenti képviselők, nem annyira jó hír, ugyanis a fizetésük is alacsony -, valamint a kormány közpénzből mindenféle kedvezményeket nyújt az autógyáraknak.

Az ipari kibocsátás maradéka is beteg összetételű, ugyanis az uniós források nélkül az építőipar úgy bedől, mint a huzat, saját iparunk pedig ezeken kívül nem annyira van. A munkaerő elvándorlás megkezdődött egyébként az autóiparból is. Sok munkavállaló Szlovákiába jár át – ez újdonság, azért említem – az ottani autógyárakba, ugyanis magasabbak a fizetések és több kedvezményt nyújt a munkáltató.

Nagyon örülünk a Mercedes új gyárának, de sokkal jobban örülnénk annak, ha a kormány a korrupció csúcsrajáratása helyett azon erőlködne inkább, hogy az oktatást, valamint a kutatás-fejlesztést erősítse és a magyar ipar megerősödését (persze előtte a létrejöttét) támogatná nagy erőkkel. Ha ez nem következik be, akkor a 2020-tól következő időszakban – mivel az uniós források jelentősen szűkülnek – úgy fejreáll az ország, ahogy van. Ráadásul a munkaerő-elvándorlás bérfelhajtó hatása azzal fog járni, hogy a kimondottan olcsó munkaerő miatt ide települő gyárak átköltöznek oda, ahol olcsóbban tudnak dolgoztatni. Ez tovább fogja erősíteni az elvándorlást, mert béreket csak úgy lehet emelni, ha van mögötte termelés is és hatékonyság, meg fejlődés. Ezek nélkül eszelős áremelkedésekkel fog járni, ami csökkenti a vásárlóerőt. A csökkenő számú munkavállalónak kellene fenntartania a kormány urizálásától kezdve az adósság törlesztésen át az egészségügyig, oktatásig, nyugdíjrendszerig mindent, holott ezek már most is rogyadoznak. Baj lesz itt, igen tisztelt külgazdasági és külügyminiszter úr, mégpedig hamarosan.

De egyébként magam is nagyon örülök a Mercedes gyárnak és éljen! Csak hát lehetőleg mi, egyszerű polgárok is szeretnénk élni. 2020 után is.adomány