Tündérország sikertörténet lenne, ha a gaz külföld nem szívná el az agyunkat

Kép: elBarto Kép: elBarto

Érdekes cikk jelent meg a mai Magyar Hírlapban az elvándorlásról. A leginkább érdekes az volt benne, hogy tényszerűen írtak a problémáról, egy Gyurcsánybajnai sem volt benne. Az olvasói kommentekről ezt már nem lehet elmondani, de ne legyünk telhetetlenek.

Az elvándorlás valós probléma és távolról sem csak Magyarországot érinti. A baj az, hogy mi a tápláléklánc legalján helyezkedünk el. Létezik elvándorlás (időleges, vagy végleges) más országokban is, Nagy-Britanniából, Németországból, Ausztriából is elmennek máshová a munkavállalók. Még Új-Zéland is küzd ezzel a problémával, mert a közeli Ausztrália elszippantja a dolgozókat a jóval magasabb fizetésekkel. Tehát nem mi és nem most találtuk ezt fel. Csakhogy.

Németországba, Ausztriába, Nagy-Britanniába, de még Új-Zélandra is özönlik a munkaerő más országokból. Ezzel szemben Magyarországra nem annyira özönlik, mert nincsen rá semmi ok, hiszen néhányszáz kilométerrel távolabb már kétszeres, akár háromszoros fizetést lehet elérni. Aki más országból érkezik, annak ez elég is, hogy ne is lassítson nálunk.

Aki magyarként Magyarország elhagyására szánja el magát, önmagában a magasabb fizetés talán nem jelentene akkora vonzerőt, hogy nekiinduljon. Meggyőződésem, hogy a mostani elvándorlók töredéke menne csak el akkor, ha egyébként itthon meg lehetne élni a fizetésekből. Ha lenne perspektíva. Ha lennének lehetőségek. Ha valóban rajta múlna az, hogy gyári melós lesz, vagy dúsgazdag vállalkozó. Nem mennének el ennyien, ha egyébként ez egy élhető ország lenne. Politikailag és társadalmilag is élhető.

Itt van az ideje, hogy az idézett cikk egyik kommentjét előhozzam, mert nagyon sok mindenre rávilágít az elvándorlás okait illetően. Szerintem.

„ Nem más ez, mint a szegényebb országok munkaerejének legordenárébb kizsákmányolása a gazdagabb országok által és ehhez kell a liberrált ideológia, amelynek köze nincs a szabadsághoz.
A legördögibb dolog az agylopás: a gazdagabb országok pofátlanul lenyúlják a szegényebb országok pénzén képzett szakembereket, ezzel esélyt sem adva arra, hogy a szegényebb országok valaha is behozzák lemaradásukat.
És a liberráltak szerint nekünk ehhez még tapsolnunk is kellene…” 

Szerintem ez az egyik nagy baj. Úgy általában egyébként. Az állandó mártírkodás, a valósággal szembenézni képtelen önsajnálat. A problémák megoldása helyett a bűnbakkeresés és bűnbakgyártás. A szegény, kifosztott, kihasznált, ám mindenkinél jobb, szebb és okosabb népről szóló önbecsapás. Bónuszként pedig a tulajdon, még az országban élő honfitársaink gyalázása. Az talán már csak apró bibircsók az egyébként is ragyavert gondolkodáson, hogy mindezt egy külhoni magyar írta le.

Ideje lenne befejezni ezt, ameddig még van munkaképes, jól kvalifikált szakember az országban. Ameddig el nem üldöztük azokat is, akik maradnának, de nem bírják ezt a fojtogató légkört és nem akarják, hogy a gyerekeik egy gyűlölködő, háborúzó, irigy, rosszindulatú és gonosz közegben nőjenek fel.

Nincs agyelszívás. Illetve van, de az azért nem vonatkozik mindenkire, aki csak kőművesként, esztergályosként, fodrászként, agysebészként, szakácsként, segédmunkásként elhagyja az országot. Munkaerőt ilyen mértékben elszívni onnan lehet, ahol nincs a gazdaságnak és a társadalomnak megtartóereje. Az a fiatal, vagy nem annyira fiatal, aki Magyarországon szerezte meg a tudását, képesítését, többnyire úgy tervezte, hogy itt is fogja azt hasznosítani. De amikor újra és újra azzal szembesül, hogy nincs szükség a tudására, vagy szükség van rá, de embertelen körülmények között, napi 10-14 órányi kemény munkával annyit sem tud megkeresni, amennyiből nyugodtan megél, családot alapítani, gyermeket eltartani, nevelni pedig esélytelen, el fog menni.

Ezen az sem segít, ha esetleg vállalkozóként szeretné kipróbálni önmagát, de azzal szembesül, hogy már a legelején ezer bürokratikus csapda, rengeteg (egyébként szükségtelen) engedély, költség várja és amennyiben túl is jutott ezen, ott a mindenkit bűnözőként és ellenségként kezelő adóhatóság, a bevétel hiányában is fizetendő terhek, az elképesztően magas elvonások, közterhek és a kiszámíthatatlan jogi környezet. Arról nem beszélve, hogy a központilag irányított gazdaság és a leosztott piacok nem sok mozgásteret hagynak.

Egyszóval a magyar gazdaság nem működik. Nem működik ezért a munkaerőpiac sem, az ipar döglődik, a bérek gyalázatosan alacsonyak, a közterhek világcsúcstartók, az egész rendszer korrupt és úgy szar, ahogy van.

Márpedig az ember – fiatal és nem annyira fiatal, segédmunkás és agysebész – nem azért tanult és nem is azért dolgozik, hogy élete végéig éhbérért robotoljon, miközben a politikai elithez tartozók röhögve kifosztják őt is, körülötte az országot is.

Ennyire egyszerű ez.

Pici ország vagyunk, viszonylag egyszerűen és gyorsan helyre lehetne hozni a dolgokat, de legalább irányba állítani az országot. Csak börtönbe kellene csukni a tolvajokat – mindet, kivétel és párthovatartozás nélkül -, össze kellene állítani egy szakértői kormányt, vissza kellene állítani a demokratikus alapjogokat, meg kellene tisztítani a piacot, visszaszorítani a korrupciót, mérsékelni a nagyon magas közterheket, csak a szükséges bürokráciát meghagyni. A fejlesztési forrásokat fejlesztésre fordítani, a főváros mellett a vidéket is egyenrangú partnernek tekinteni és engedni, hogy kialakuljon egy polgári réteg, ami fizetőképes keresletet tud generálni. Mert ez most nincs. Kevés nagyon gazdag, néhány jólétben, biztonságban élő és rengeteg reménytelen szegénységben tengődő van.

Tehát nem köpködni kell a gazdagabb országokat, hanem eltanulni, amit ők jobban csinálnak, mint mi. És talán az sem árthat meg, ha mindenki önmagában kezdi először keresni a hibát, nem pedig a másikat ócsárolja.

Esetleg.adomány