Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ha már megkedvelni a büdös életben nem fogunk titeket

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Arra jutottam a magammal folytatott párbeszéd folyományaként, hogy Rogán Antal viselt dolgai olyannyira elvették a figyelmemet a honi celebvilág nagyjairól, hogy ideje lenne alámerülni a pocsolyába. Még a reggeli posztban írtuk (nem én voltam), hogy Vajna András kaszinómogul és parókakészítő kedves felesége is jelen volt Leonardo DiCaprio jótékonysági bálján Dél-Franciaországban, ahová is magával vitte a kedves húgát is. Nyilván nem először fordul elő, hogy a nagypapáját hites férje urát ellenben nem hurcolja maga után.

Ez egy közepesen érdektelen hír. Lenne. Ha nem naponta jönnének szembe az ehhez hasonló, ingerültségre közepesen okot adó hírecskék. Arról, hogy a Vajna Tímeák éppen hol, mikor, kivel villantották meg közérdeklődésre számot tartó bájaikat, hány milliós szettben csapatták a világ különféle sarkaiban. Los Angelestől Cannes-ig, Saint-Tropez-től Londonig rendre feltűnik ez a tehetséges nő és róla szólnak a hírek.

Engem végtelenül irritál ez a fehérnép és nem azért, mert irigykedem rá, amiért megfogta Andy Vajna amerikai-magyar félisten lábát, hanem mert azon kívül, hogy megélhetési feleség és megélhetési üzletasszony, mégis kicsoda ez a Vajna Andrásné (ex-Damuné), hogy állandóan szembejön bármerre nézek? Vagy ha már valaki – és én nem tudok róla – akkor miért nem örül csendben annak, hogy bejött neki az élet? Miért tolja bele magát az arcomba állandóan? Ki a f*szom az a Vajna Tímea (lánykori nevén Palácsik), aki például a Saul fia készítőinek cannes-i sikerfotóiról vigyorgott bele a nemzet arcába (mégis milyen minőségében)? Aki most történetesen a húgával (aki szintén kicsoda?) Franciaországban turnézott Leonardo DiCaprio jótékonysági buliján. Aki ha épp nem egy ibizai, akkor az egyéb ötcsillagos luxusnyaralásairól jelentkezik be, és róla szólnak a hírek, a papa médiájában hüledeznek zsé kategóriás bulvárújságírócskák az ő utolérhetetlen bájain.

Nem vagyok idióta, tisztában vagyok a széles néptömegek bulvár iránti éhségével, és azzal is, hogy azt kell eléjük rakni, amit jó étvággyal, tömött sorokban elfogyasztanak. Vajna Tímeáról viszont érdemesnek találok pár szót ejteni. Van szerencsénk tudni róla, hogy még Palácsikként a 2008-as Miss Universe Hungary versenyzőjeként próbált szerencsét a showbiz világában, hogy a miskolci egyetemen tanult nemzetközi üzleti marketinget és Gattyán György – második leggazdagabb magyar – online pornóval foglalkozó cégénél hirdetési menedzserként dolgozott (gratulálok). A hírnevet, csillogást, rivaldafényt viszont részben a csúf véget ért Damu-ügy, istenigazából pedig Vajna András dúsgazdag filmproducer és adóelkerülő, parókakészítő és kaszinócsászár, médiatulajdonos és filmügyi kormánybiztos hozta el neki.

Nagyon örülök. Ahhoz képest, hogy pár éve még azt sem tudtuk kicsoda, ahhoz képest, hogy pár éve még hétköznapi adottságaihoz mért teljesen hétköznapi tervei voltak (4 éve óvodát akart nyitni és gyerekekkel foglalkozni), mára a Miss Universe Hungary (ez a Hajdú Péter-Sarka Kata-Rogán Cecília nevével is fémjelzett tágabb családi vállalkozás) menedzselésével foglalkozik, van neki castingügynöksége és drágakövekkel foglalkozó vállalkozása is.

Akkor háborodott fel a gyomrom először ettől a kisugárzás nélküli főállású feleségtől és megélhetési celebtől, amikor  Vajnával kötött házassága másnapján rögvest filmszerepet kapott egy, a hites urához köthető – huszadrangú, silány, az erkölcstelenség köré épülő, zsarolásos csavarral megspékelt – mozifilmben, amelyet alig 230 millió forint közpénzzel támogatott a hülye magyar. Nyugi, pár napja már azt is tudjuk, hogy az állam által több mint egymilliárd forinttal támogatott Pappa pia című filmben is jut neki lehetőség néhány pillanatnyi extrovertálódásra.

Vajnáné tavaly februárban akasztotta ki igazán a cinizmus-mérőt, amikor a Valentin-nap hevében egy 2 millió forintos nyakékkel feldíszítve közösségi oldalán üzent a nemzetnek: reméli, hogy minden nő valami hasonlót kapott ajándékba. Mert minden nő megérdemli a csillogást. És mert a gyémánt örök. Volt pofája neki.

Ez egy teljesen esetleges történés, hogy éppen Leonardo diCapro jótékonysági (!) partija kapcsán éreztem szükségesnek tollat ragadni, már számtalanszor megtehettem volna. Erről a nőről egy normális világban nem születhetne egy ilyen cikk és másmilyen se nagyon. Egy árva, eltévelyedett karaktert nem érne meg. Sőt: egy ilyen beteg világban sem lenne semmi probléma vele, élje az életét, örüljön, hogy elérte, amit akart. De ez a nő minden áldott nap beletolja az arcunkba, hogy iskolapéldája annak a nagyképű, szerteáradó női ostobaságnak, amely a kormány körül tébláboló maffiózók egyikének-másikának tartozéka. Annak a minimális erkölcsi jóérzést is nélkülöző, túlcsorduló magamutogatásnak, amely még normális, azaz szerencsésebb helyzetben lévő országokban sem aratna osztatlan sikert. Tessék, egy példa:

Hogy nesztek, idióták, van mibű! Végül is tőletek kaptuk nászajándékba a ti pénzetekkel kitömött TV2-t, ami után máshol adózunk, a kaszinópiacot tokkal és vonóval, a ti idiótaságotok is kellett ahhoz, hogy négy év alatt (a tavalyi és idei év nincs benne) 33,3 milliárd forint árbevételt teremjenek a megélhetési bevándorló producer-zsenihez köthető magyar társaságok, hogy osztalékként 3,5 milliárd kerülhessen az offshore hátterű külföldi tulajdonosokhoz.

Szóval nem az a baj Vajna Tímeával, hogy szép vagy csúnya, hogy ért valamihez, vagy a világon semmihez, hanem hogy ellopott adóforintokból urizál és kérkedik vele, hogy beteges kényszert érez arra, hogy mutogassa magát, pózoljon és magabiztosan röhögje szembe azokat, akiknek a pénzéből olyan szép kerek a családi pénztárca. Csak azért mert a férje a köztudottan nem vagyonos miniszterelnök strómanja.

Szóval az van, Vajnáné, hogy bár kétségtelenül több pénzt, kocsit, szőrmebundát, luxusnyaralást, gyémánthegyet hoztál ki a fideszes bűnbandából, mint például Selmeczi Gabriella egész karrierje során, még ezt is elnéznénk neked. Tudniillik azt, hogy a mi pénzünket szórod Los Angelesben, Saint Tropez-ban, Londonban, Párizsban és a Kanári szigeteken. Leszarnánk, hogy hány milliárdból shoppingoltok, relaxáltok a világ exkluzív helyein, milyen partikon hány milliós ruhákban mutogatjátok magatokat, ha nem lenne ez az irritáló feltűnési visztekeség, ez a minden jóérzést és visszafogottságot nélkülöző viselkedésetek.

Engem egyáltalán nem érdekel, hogy diCaprio kiket hív meg a saját bulijára, ha ehhez van gusztusa, felőlem fogyassza jó étvággyal Vajna Tímeát. De a bulvársajtó egészségtelen érdeklődésén túl azért tisztázzuk: Vajna Tímea foglalkozása semmi más, mint hogy egy közpénzt eltüntető, kőgazdag maffiózó felesége. Ez a nő semmit nem tett le az asztalra, ami miatt megérdemelné, hogy reggeltől estig őt kelljen nézni, amint idétlenül pózol és kényszeríti ránk a luxusba fulladt magánéletét.

Vajna Tímea is egy csatolt mellékterméke ennek keresztény, nemzeti, polgári, konzervatív kormányzásnak. Amely értékközpontú világképre épül, amelyben az érvényesüléshez kizárólag szorgalom, munka és teljesítmény szükségeltetik. És ami a legfontosabb, hogy alapvetőnek tartják a mértéktartást, az erkölcsös, szerény viselkedést. Ja, nem.

Kedves Tímea, ha már ennyi fölösleges karaktert pazaroltam rád, akkor kibököm a lényeget. Vajna András feleségének lenni nem érdem. A fél országba belerúgni 2 milliós nyakékekkel, egyenesen undorító. De ha már a férjeduraddal a nyakunkon élősködsz és szórod a pénzünket, megtennéd, hogy szólsz neki: a legközelebbi luxusturnétok árát tolja már át mondjuk a Dóri Háznak. Tudod, ez az, ahol haldokló gyerekek életének utolsó heteit, napjait próbálják megkönnyíteni, elviselhetővé tenni. Ahol nemrég az áramot is kikapcsolták, mert nem tudták kifizetni a számlát. Ha már magától nem jutott eszébe a közönséges adóelkerülőnek, és neked se jutott eszedbe a számomra mélységesen visszataszító pózolásaid közepette, akkor én most szólok.

Igen, annak ellenére is szólok, hogy rendkívül népszerű közösségi oldaladon mások is kértek már erre és azt ígérted utánanézel a Dóri Háznak. Remélem megtörtént. Bár idén olvastam egyszer, egyben először és utoljára arról, hogy szerinted mennyire jó adakozni és te magad is szoktál, se előtte, se azóta. Mindenhol a luxus, pálmafák, Kalifornia, pezsgő, fényűzés. Pedig mint bizonyára tudod, ezernyi más hely van, ahol minden fillér jól fogna, ahol emberek emberhez méltatlan életét lehetne átmenetileg jobbá tenni. Ha már megkedvelni a büdös életben nem fogunk titeket, legalább tegyetek úgy, mintha emberből volnátok. Két luxusnyaralás és masszázs között ez lenne a minimum.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.