Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Ha a válasz Lázár János, akkor mi lehet a kérdés?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Mindjárt az elején jelzem: nem a valódi parasztokról beszélek. Őket ismerem. Tudom, mennyit dolgoznak, mennyi mindenhez kell érteniük. Tudom, hogy hittel és rengeteg munkával termelik meg azt, amit sokan csak a boltok polcairól ismernek.

Inkább a sakktábla parasztjaira gondolok. Azokra a jelentéktelen kis figurákra, amikből sok van, tök egyformák, egymással felcserélhetőek és feláldozhatóak. Ilyen parasztokból Orbánnak is sok van. Tolja őket előre, cserélgeti, feláldozza. Nekünk meg szinte mindegy is, hogy Selmeczi, Giró-Szász, Budai, L. Simon, Kovács, Rogán, vagy kicsoda hazudik a képünkbe.

Van egy nagyobbacska paraszt a kicsik között. Durvábban faragott, eléggé ormótlan, de ő a főnök kedvence. Lázár elvtárspajtás, a keményen odacsapó, megmondó harci paraszt. Ő a kedvencem, hogy a fene vinné el az árnyékát is. Ő mostanság rendszert csinál abból, hogy nagyon megmondja a tutit. Visszaszól Brüsszelnek, beszól, kiszól. Hetente egyszer. Minimum. Ez most az ő dolga. Meg interjút ad, mert az is az ő dolga. A Napi Gazdaság című kormányfüggetlen (na jó, vicceltem) médiaipari felületen el is magyarázta, miért enged meg magának hol akármit, hol pedig bármit. Nem most mondta, hanem egy évvel ezelőtt. Mi azonban gyorsan felejtünk, pedig nem ártana emlékezni, főleg annak fényében, ahová egy év alatt eljutott Lázár János mindenminiszter.

„Orbán Viktor számára sok ügyben nem a probléma, hanem a megoldás vagyok”

Így már minden világos. Megoldás elvtárs azt is nyilatkozta ebben a cikkben, hogy a kormány, Orbán Viktor és Megoldás János teljes mellszélességgel befogadják a kárpátaljai menekülteket, de addig is:

„A magyar kormány minden kárpátaljai magyar pedagógus bérét kiegészíti, minden kárpátaljai magyar gyermek étkeztetését kifizeti, és segítjük a nehéz helyzetbe került önkormányzatokat is.”

Ez így rendben is van. Már csak az a kérdés, hogy a szerencsétlen módon Magyarországon született, itt élő és dolgozó pedagógus, nővér, mentőápoló, szociális munkás, tűzoltó bérét mikor szándékoznak kiegészíteni? Főként az egészségügyben és a szociális szférában dolgozók bérét. Vagy azzal most nem foglalkozik szeretve tisztelt kormányunk? Igaz, minek is? A nővérke el fogja látni a beteget akkor is, ha egyébként magának sem telik gyógyszerre. A mentő el fog menni a betegért akkor is, ha a sofőr napok óta nem evett. Teszi a dolgát mindenki, mert nem tehetik meg azt, amit mondjuk a repülési irányítók, hogy leállítják a forgalmat. Ugyanis pontosan tudják: abban az esetben nem az lenne a tét, hogy húsz repülő késik három órát. Akkor az lenne a tét, hogy meghal az újszülött, elvérzik a beteg, egyedül és kínok között hal meg valaki.

Persze nem a parasztok közül valaki, nekik kiemelt ellátás jár. Csak egy egyszerű valaki. Kovács bácsi a szomszédból, vagy Mari néni unokája. Nem ügy.

Aztán még azt szeretném megkérdezni Megoldás elvtárstól, hogy készült-e valami tanulmány arról, hogy akik 22.800 forint havi ellátást kapnak, de véletlenül tényleg és igazán munkaképtelenek, azok mennyi idő alatt fognak kipusztulni?

Az is érdekelne, hogy vannak-e adatok az éhező gyeremkekről? Tudom, kap ingyen ebédet sok rászoruló, de egyrészt távolról sem minden rászoruló, másrészt pedig nem ingyen étel kellene, hanem munka a szülőknek. Nem mindenki tud megállni a maga lábán, nem mindenki tud vállalkozni, vagy külföldre kalandozni. Azoknak az embereknek munkahelyekre van szükségük, nem betűtésztás paradicsomlevesre. Azt megteremteni a kormány dolga. Azért fizetjük az adót. Gondolom én.

Akik önhibájukon kívül nyomorult helyzetben vannak, azokat nem igazán vígasztalja a tudat, hogy ugyan ők szarban vannak, de Matolcsy pajtás milliárdokért vásárol festményeket, a kormány milliárdokért reklámozza önmagát, Orbán Ráhel a maga lábán áll és Lázár János Boldizsár jó parti lesz a hódmezővásárhelyi lányos anyukák nagy örömére. Tudom én, hogy „mindenki annyit ér, amennyije van”. De aki nem akar politikusnak állni, hanem csak úgy egyszerűen élni szeretne? Dolgozni és a munkája arányában jól-rosszul megélni? Azzal mi lesz?

Meddig lehet ezt így folytatni? Nem félnek? Néha? Nem. Megoldás elvtárs erre a kérdésemre is volt szíves válaszolni:

„Kétségtelen, soha nem szoktam félni, és azt vallom, hogy a politikában egy politikus legfontosabb fegyvere a bátorság.”

Én nem vagyok politikus, tehát lehet, hogy rosszul látom. Egyszerű mezei senkiként azt gondolom, a bátorság NEM a legfontosabb ismérve a politikusnak. Fontosabb az, hogy jó szakember és becsületes ember legyen. Aztán lehet bátor.

A jelenlegi politikai elit (vagy micsoda) tagjai között sem hozzáértő szakembert, sem becsületes embert nem igazán látok. Kormányon pedig igazán nem látok. Egyet sem. Pedig mindennek ára van. Az ingyen ebédnek is, a sajátlábnak is és a majdan jó partinak számító csemetének is. Mindennek. Hol előre kell fizetni, hol utólag, de fizetni mindig kell.

A végére egy dielmmám maradt: ha a válasz Lázár János, akkor mi lehet a kérdés?adomány