Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Jó utat, Péter! Mi nagyon köszönjük

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A hír mellbevágó. Könyörtelen. És földhözragadt. Elment Esterházy Péter. Rég nem fordult elő velem, hogy valami igazán, mélyen felkavart volna. Hosszú idő óta most ezt éreztem. A hír banalitásával együtt rendkívüli és rendkívüliségében banális. Igen, veretes közhely. Mint ahogy az is – egyelőre nem tapasztalból tudom, csak sejtem -, hogy a meghaláshoz minden bizonnyal halálmegvető bátorság kell. Mert a halált megvetni (=túlélni) még senkinek nem sikerült. Esterházy Péter jól kiröhögne érte. Igaza lenne.

Kevés olyan ember van (tegnaptól eggyel kevesebb), akivel nem találkoztam személyesen, de messziről mindig csodáltam (nem, nem fanatikusan, ahogy a bálványokat szokás imádni), fontosnak éreztem, hogy ott van, hogy mondja, elmondja, megmutatja, leírja miről szól ez itt körülöttünk. Nem állítom, hogy betéve ismerem az életművét, és még egy jónak szánt cikk kedvéért sem álszenteskednék azzal, hogy Esterházy művein nőttem fel. Mindazonáltal a Harmonia caelestis, a Javított kiadás, vagy a Kis Magyar Pornográfia ott van bennem. A helyén.

Tegnap este, miután a nap történéseit összefoglaltuk, és a mindannyiunkat sokkoló hír ellenére megpróbáltuk beilleszteni a megszokott kerékvágásba a néhány soros, ömlengéstől mentes, ám méltónak vélt megemlékezést, valaki azt írta: Esterházy Pétert méltatni és búcsúztatni méltó, egy lapon írni a haláláról a honi mocsokkal – kegyeletsértő. Tegyétek ezt helyre!

Értetlenül és dühösen álltam a komment előtt, még akkor is, ha azt maximálisan tiszteletben tartom. Számomra Esterházy – a szó legfeszesebb értelmében – páratlan irodalmi munkássága, az általa beszélt nyelv (ami semmi másra nem hasonlít, amellyel olyan sajátos viszonyt ápolt, mint talán senki más; Kazinczy ide vagy oda) és a magyar honi mocsokban fogant közéleti gondolatai elválaszthatatlanok. Szemforgatás volna úgy tenni, mintha az író életműve nem abból a kis magyar pornográf valóból táplálkozott volna, ami körülvesz bennünket, mintha ő nem élte volna meg ennek a mocsoknak minden kínját.  Nem, nem arról van szó, hogy a halottal szembeni kegyeletsértés belerángatni a politika, a közélet mocskát a gyászba. Ez a mocsok már nem független sem az életünktől, sem a halálunktól.

Éppen ezért – bár valamiféle amorf megütközés homályosítja a tisztánlátásomat – nem tehetem meg, hogy szó nélkül elmenjek amellett az arcpirító tény mellett, hogy (lassan 24 órával Esterházy halála után) sem az államelnök, sem a miniszterelnök nem volt képes egyetlen részvétnyilvánító sort sem leírni. Sem az MTI-ben, sem azon a népszerű Facebook-oldalon nem jelent meg semmi. Hogy végre, eggyel kevesebben vannak azok. Vagy bármi, akármi.

Áder János köztársasági elnök ma reggel őszinte részvétét fejezte ki a csütörtöki nizzai terrortámadásban elhunyt áldozatok rokonainak és hozzátartozóinak Francois Hollande francia államfőnek küldött táviratában, de Áder János, a nem létező köztársaság szótlan és mogorva elnöke annyira nem méltatta Esterházy Pétert, hogy egy sorban biztosítsa családját az együttérzéséről. Akkor is, ha képtelen erre az életérzésre.

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, aki Nárcisz kutya viselt dolgaitól az Európa ellen folytatott – Kínán, Azerbajdzsánon, Indonézián, Kazahsztánon és Oroszországon átívelő – szabadságharcáig, a futball Eb-n készült szelfiktől, az önigazoló, na ugye típusú csatakiáltásokig számolatlan szavazatra ácsingózó történéssel fossa tele végtelenül népszerű, több nyelven kommunikáló közösségi oldalát, mélyen hallgat Esterházy Péter halálhíréről.

Beszédes, üvöltő csend.  Amelynek másik oldalán dübörög a politikai népszerűséget hajhászó félművelt tahók, polgári kultúra hiányában magukat polgárinak nevező héják vijjogása. Ama ártatlan áldozatoknak a holttestébe való kapaszkodás, amitől gyomorforgatóbbat elképzelni nem lehet. Ugyanazoknak a percembereknek az artikulálatlan hörgése, akik a tudatlanság, primitivizmus és rosszhiszeműség okán rúgtak bele az íróba, amiért betegsége miatt nem tudott részt venni tavaly a göteborgi könyvvásáron.

Bár olvasók, barátok, rajongók, kollégák ezrei gondoltak rá naponta, Esterházy Péter – minden kortárs írók legnagyobbika (nekem legalábbis) – nem gyógyult meg. Megszámlálhatatlan levegővételre volna szükség ahhoz, hogy műveit, hazai és nemzetközi díjait, kitüntetéseit, elismeréseit fel lehessen sorolni. Mindazok, akik betegsége tényének nyilvánosságra kerülése óta vágyják gyógyulását, most valószínűleg vigasztalhatatlanok. Az sem vigasz, hogy csak a teste ment el. Ő nem. Hogy sokkal több maradt belőle, mint amennyit az emberek többsége valaha is lerak arra az asztalra. Igazságtalan. A veszteség szó is szánalmasan semmitmondónak tűnik.

A magyar kortárs irodalom világszerte ismert, és elismert írója távozott. Áder Jánosnak és Orbán Viktornak ez egyetlen szót nem ért meg. Mert ezek a magukat politikusoknak nevező élőlények nem csupán politikusnak, de embernek is silányak. Egyetlen pillanatra nem képesek felülemelkedni a napi mocskon, az ideológiai barikádokon, nem képesek tisztelni azokat az értékeket, amelyek előtt a világ most tisztelettel hajol meg. Esterházy Pétert – miként életében tisztelték, úgy halálában is tisztelik a világ számos szegletében. Az idegenszívű New York Times-nak is belefért egy rövid nekrológ, Orbán Viktor viszont nem süllyed ilyen mélyre. Esterházy ugyanis – értelmiségiként, az értelmiségi státuszból fakadó felelőssége jegyében – mindig könyörtelenül és pengeélesen elmondta, mit gondol a polgári kultúra hiányában polgári maskarába öltözött, úri vonások hiányában urizáló kormányról.

Ettől függetlenül kultúrkörökben, civilizált társadalmakban ilyenkor egy államfő, egy miniszterelnök felülemelkedik végtelen emberi kicsinyességén és együttérez a gyászolókkal. Bár tudom, hogy sokkal többen gyászolják a világon ebben a pillanatban Esterházy Pétert, mint amennyien néhány év múlva tudni fogják, ki volt az az Áder vagy Orbán, mégis szégyellem magam. Hogy ennek az országnak ilyen végtelenül selejtes, aljas vezetők jutottak. Akik saját jelentéktelen lényük minden rezdülésével árkokat ásnak, tehetség hiányában gyűlölködnek, műveltség hiányában képtelenek tisztelni azokat, akik – bár más nézeteket képviselnek -, sokat tesznek azért, hogy jobb hely legyen ez a világ és benne Magyarország.

Szégyellem magam Esterházy Péter előtt e futball- és szotyola imádó tahók miatt, akik a büdös életben nem vettek kezükbe egy Esterházy kötetet. Nem, nem az a baj velük, hogy nem tudják értékelni az értéket, hanem hogy tiszteletben tartani is képtelenek. Esterházy Péter nélkül nehezebb lesz elviselni ezt a bűzös mocsarat, ezt a jelent, amelyben fegyverek közt hallgatnak a múzsák. Egyedül az vigasztal, hogy bármikor levehetek a polcról egy-egy kötetet. Jó utat, Péter! Mi nagyon köszönjük.

Frissítés: MTI, 2016. július 15, 17:37Áder János köztársasági elnök részvétet nyilvánított a gyászoló családnak Esterházy Péter halála miatt – közölte az államfő sajtófőnöke az MTI kérdésre. Altorjai Anita tájékoztatása szerint mint minden ilyen szomorú alkalommal, Áder János ezúttal is személyes levélben fejezte ki őszinte részvétét. Hogy a levél nyilvánosságra kerül vagy sem, az a család döntése. Vagy úgy. A nyilvánosságra csak a franciákkal való együttérzés tartozik. Értem.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.