Április 23,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Hozzánk nem méltó

A kormány népszavazást tart, közel ötmilliárd forintért. A kormány kereskedőházakat hoz létre Kambodzsától Kínán át Ománig, hatmilliárd forintért. A kormány 2,5 milliárd forintot különített el az Olimpia előkészítésére. Lehetne sorolni hosszasan a Várba-költözéstől a Felcsútra tervezett új sportkomplexumig.

Tegnap ugyan még hír volt, mára azonban elmosta a vihar: a pécsi Dóri-ház az életéért küzd. Ahogy az ott ellátott kicsik is az életükért küzdenek. Bár nem szeretünk beszélni erről, de az életünk véges. Ez még akkor is fájdalmasan nagy teher egy család számára, ha a távozó családtag hosszú életút végén búcsúzik. Ha azonban egy kisgyermekről van szó, aki esélyt sem kaphat arra, hogy felnőjön, az mindennél fájdalmasabb.

A Dóri-házban főként gyógyíthatatlan gyermekek családjain igyekeznek segíteni úgy, hogy évente néhány napra, hétre átvállalják a beteg gyermek gondozását. Hogy a szüleinek, a családjának legyen néhány éjszakája, amikor nem kell felugrani és rohanni. Hogy pár napig majdnem normális életük lehessen. A 2011-ben megnyitott intézmény a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermek családját igyekszik felkészíteni a búcsúra és az utolsó napokban ott állni a gyermek és a szülők mellett, támaszt nyújtva és segítve a végső percekig.

Magyarországon két gyermek-hospice intézmény működik. Összesen kettő. Eből az egyik a Dóri-ház. A működést jórészt magánadományokból finanszírozzák. A magyar állam, illetve az egészségbiztosítási pénztár nem erőlteti meg magát, hogy kivegye a részét a finanszírozásból. Bár évek óta szó van róla, hogy forrásokat csoportosítanak át a gyermekek életvégi ellátására, semmi nem történt. A beígért 5 millió forint támogatást hónapok óta várja az intézmény.

Ízlelgessük ezt. 5 millió forint. Nem 5 milliárd. Csak 5 millió.

Senki sem azért vállal gyermeket, hogy elveszítse. Senki nem azért jön erre a világra, hogy pár rövid – sok esetben szenvedésekkel teli – év után mennie kelljen. Az élet nem igazságos. Szülőként nem tudok borzalmasabb érzést elképzelni, mint amit ezeknek az édesanyáknak, édesapáknak, testvéreknek át kell élniük. Úgy nézni a gyermeked szemébe minden nap, hogy tudod: nem láthatod felnőni. Nem feszíthetsz büszkén a ballagásán, sem a diplomaosztóján. Nem veheted ölbe az unokáidat. Csak néhány év, vagy csak néhány hónap adatott, több nincs. Amit tehetsz: annyi szeretetet és törődést belezsúfolni ebbe a rövid kis életbe, amennyit csak lehetséges.

Ezzel a teherrel sok család nem képes egyedül megbirkózni. Azt hiszem, nem is lehet. Nekik segít a Dóri-ház. Felkészült szakemberekkel, testi és lelki gondozással és a végén talán csak annyival, hogy amikor vége van, ott egy kéz, amit meg lehet fogni.

Erre nincs pénze a magyar államnak, Magyarországnak, a magyar kormánynak. Mindegy, hogyan fogalmazunk. Nincs rongyos ötmillió forint és semennyi sincs. Értem én.

Egy haldokló kisgyermekkel nem lehet propaganda-fotózást rendezni. Egy kicsi koporsót nem lehet ünnepélyesen átadni. Itt csak fájdalom és gyász van. Nem lehet politikai hasznot húzni belőle. Ezért úgy tesz a kormány, mintha úri passzióról lenne szó. Mintha egy rákbetegségben haldokló kisgyermek ellátása azonos lenne egy ráncfeltöltéssel, mellnagyobbítással. Mindenki oldja meg maga.

Nincs pénz. Arra sincs, hogy egy idős ember méltósággal mehessen el és ne a demens osztály elfekvőjében, benyugtatózva, a saját ürülékében fekve váljon meg a szenvedéseitől. Arra sincs, hogy egy felnőtt méltó körülmények között búcsúzhasson az élettől, ha az orvostudomány nem képes már segíteni rajta.

És arra sincs, hogy egy kisgyermek a neki jutó rövid időt a lehető legnagyobb biztonságban és kényelemben élhesse le. Kell a pénz másra. Fontosabbra.

Teljesen mindegy, hogy valaki ellenzéki, kormánypárti, vagy nem érdekli a politika. Minden különbözőségünk ellenére valamiben hasonlítunk: emberek vagyunk. Szülők, nagyszülők, testvérek vagyunk. Ha semmi másban nem is, ebben azonos módon kellene gondolkodnunk és elvárni, megkövetelni a kormánytól, hogy haladéktalanul biztosítson forrást a két gyermek-hospice intézmény működéséhez, valamint az évek óta tervezett, de anyagi forrás hiányában máig csak tervben lévő harmadik ilyen intézmény felépítéséhez.

Itt tartósan nem megoldás, hogy összedobjuk a pénzt. Mi, civilek, mint annyiszor és annyi mindenre. Itt folyamatos, kiszámítható finanszírozásra van szükség, hogy a Dóri-ház munkatársai teljes erőbedobással a gyermekekkel, családokkal foglalkozhassanak, nem pedig az adománygyűjtéssel. Ezek az emberek úgy mennek be nap, mint nap dolgozni, hogy soha nem tudják, megkapják-e a fizetésüket abban a hónapban. Holott nincs annyi pénz, amivel meg lehetne fizetni azt, amit ők tesznek. Csak tisztelni és megköszönni lehet. Meg néha azt mondani: bocs, nincs pénz a fizetésedre. Próbálj beszélni a szolgáltatóval, hogy ne kapcsolják ki az áramot.

A biztonságos működéshez talán annyi pénz kellene, amennyiből Orbán Viktor új irodáját berendezik a Várban. Hogy méltó legyen egy miniszterelnökhöz.

Méltó. Miközben haldokló gyermekeket ellátó intézmény időnként áram nélkül marad, mert nem tudják fizetni a rezsit. Méltó berendezés.

Ez az egész nem méltó. Az országhoz, a polgárokhoz nem méltó. A politikusok viselkedése nem méltó. A miniszterelnök nem méltó. Hozzánk nem méltó.adomány

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS