Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VIBRÁTOR


Soros György beszivárgott és ezentúl ő akarja megrendezni a Nemzeti Színházban Az ember tragédiája című darabot

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A hosszan elnyúló kánikulának mindig megvannak a maga következményei. Nem csak az, hogy nekem például piszkosul melegem van, valamint a fű is kiég (ha nem locsolom) és éjjel sem alszom jól. Feltételezem, hogy nem csak nálam jelentkeznek ezek a problémák, de nekem a magam kínjára van rálátásom. Most azonban rá kellett jönnöm, hogy az imént felsoroltak eltörpülnek azok mellett a tünetek mellett, amelyek tartós, vissza nem fordítható károsodást is jelezhetnek. Vagy valami.

Haladjunk sorban.

Földi László biztonságpolitikai történelemtanár és titkosszolgálati nyírfácska befáradt a Migráns1 közpénzcsatornához és megmondta a frankót. Pacekba(be) – nem tudom, hogy helyes. A megmondást leközölte a hirado.hu, mégpedig nem is akármilyen színvonalon. Ilyenek vannak benne:

„Azért nem tudunk védekezni, hiába van a titkosszolgálatok látókörébe néhány potenciális merénylő, mert a béke eszközei állnak rendelkezésünkre.” 

Itt szeretném jelezni az én kollégámnak (miután más lehetőségünk nem lévén egymást olvasószerkesztőjavítjuk), hogy ez betű szerinti másolat, nem én felejtettem el az anyanyelvemet és nem javítom ki akkor sem, ha hülyén fest.

Megmég ilyeneket lehet olvasni a veretes lapban:

„A háborúnak két célja van: az ellenséges terület elfoglalása és az ellenséges védelmi rendszer megsemmisítése. Jelenleg ez folyik Európában: megszámlálhatatlan muszlim hadsereg érkezik illegálisan, akiket később lehet majd aktivizálni, illetve a védelmi rendszereinket teljesen összekuszálja az a helyzet, hogy még akkor sem vagyunk képesek korrektül védekezni, ha tudjuk, ki a terrorista, mert a joghelyzetünket nem tudjuk megváltoztatni. Utóbbiért egyébként a politika a felelős – szögezte le.” 

Ez valóban szörnyű, hogy jönnek a megszámlálhatatlan muszlim hadseregek, akiket aktivizálni lehet. A továbbiakban lényegében azon kesereg Földi töritanár és titkosan ügynök úr, hogy milyen pocsék dolog ez a demokrácia, meg a sok hülye törvény, amiket be kell tartani. Mert az lenne az igazán hatékony megoldás, ha nem utólag és bírósági döntés alapján lehetne elítélni valakit, hanem preventíve le lehetne vadászni a gyanús alakokat. Csak úgy, érzésre. Hát az tényleg rendkívül jó lenne. A megoldás kulcsa az lenne – mármint Földi szerint – ha kimondanánk, hogy Európában háború van és akkor jól be lehet vezetni a statáriumot, vagy valami hasonlót.

Nem ehhez kapcsolódik szervesen (amúgy de), hogy ugyanitt, a hirado.hu-n foglalják összefele Csizmadia Lászlót, aki nem a migránstévében, hanem a Kossuth Rádióban osztotta az észt.

„Most, amikor a valóság beköszöntött az Európai Unióba, Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter, demokrata elnökjelölt-aspiráns elküldte első számú földerítőjét, Soros Györgyöt az Európai Bizottságba, hogy tesztelje jövőbeni politikáját és annak a visszhangját.” 

Ezek szerint jelen állás szerint kettő darab felderítővel rendelkezünk. Az egyik Földi László – ő saját termés -, a másik pedig Soros György beszivárgó.

Csizmadia nem elégedett meg ennyivel, a lepel többi darabkáját is lerántotta.

„A globális kapitalizmus mögött most valóssággá is vált a pénzügyi háttérhatalom, hiszen senki sem képes megdönteni egy politikai apparátust anélkül, hogy előtte átvegye az irányítást a kulturális tényezők felett. Arról van szó, hogy ez a háttérhatalom az európai keresztény kultúrát akarja szétverni, így tudja majd megszerezni a világ globalizálásához való teret.” 

Tehát amennyiben jól értelmezem, Soros György beszivárgott (a háta mögött az USA sompolyog) és ezentúl ő akarja megrendezni a Nemzeti Színházban Az ember tragédiája című darabot, majd pedig nyilvános keresztényüldözéseket fog szervezni, vidám esti keresztrefeszítésekkel színesítve.

Ezen túlmenően Sorosnak van még egy nagy terve – mármint Csizmadia szerint – mégpedig a következő:

„Soros azért támogatja a migránsokat, hogy ha betelepülnek Európába, le lehessen szorítani a béreket, el lehet lehetetleníteni a szakszervezeti mozgalmakat.” 

Most én egy kicsit itt összezavarodtam. Ezek szerint Soros egyrészt el akarja foglalni az országot oly módon, hogy kiirtja a keresztény kultúrát, majd pedig megdönti a kormányt, ezt követően pedig betelepíti a migránsokat, akikkel leveri a világhírűen bőkezű magyar béreket és ezzel tönkrevágja a szakszervezeteket?

És ha mindezt megcselekedte, mit csinál? Ide költözik Hillary Clintonnal és ők ketten fogják irányítani a migránsoktól hemzsegő országot?

Szerintem Csizmadia László bátran megnyugodhat. Nem kell mást tennie, mint összefogni Földi Lászlóval. Földi még azelőtt levadássza Clintont, Sorost és a migránsokat, mielőtt azok akár csak egyet is pislanthatnának ebben az erős szakszervezetektől határolt keresztényi kultúrában.

Amúgy szerintem nagy hőségben jót szokott tenni a tarkóra helyezett nedves mosogatórongy. Megelőzi az agylágyulást. Állítólag.adomány

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.