Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Maradunk elvtársak és remélhetőleg nem fogjátok megúszni a tetteiteket, nem tudtok elsunnyogni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Eddig sem a naivitás hatotta át életem minden pillanatát – már ami a politikából és a mi pénzünkből élő szervezettek sunyiságait illeti – de meg kell álapítsam: a nemzetközi helyzet egyre fokozódik. A tegnapi, Lázár János-féle magánvéleményt követően nem sokkal már itt is a következő élősdi, aki szintén magánemberként kilépne az Unióból.

Kovács Zoltán kormányszóvivő – aki semmiféle körülmények között nem képviselheti a magánvéleményét, lévén korányszóvivő – azt nyilatkozta az ATV Start műsorában, hogy:

Arra kérdésre, hogy személyesen a kilépés mellett szavazna-e, ha lenne ilyen referendum azt válaszolta, hogy amennyiben a migrációs kérdés kapcsán tennék fel a kérdés, akkor igen.

ATV

Ez már több, mint ijesztő. Azt alapvetően értem én, hogy mindazok számára, akik az elmúlt időszakban megszedték magukat, nem igazán fontos az Unióban maradás. Itt nem az adózott jövedelemből megtakarított százezrekre, milliókra gondolok, hanem az uniós forrásokból és a költségvetésből eltűnt ezermilliárdokra. Akik abból részesültek, azok pont leszarják a többi kilencmillió ember nyomorát, ahogy eddig is leszarták. Sem Lázárt, sem Kovács Zoltánt, Orbánt, Rogánt, Szijjártót, L. Simont és a többieket sem érdekli, mi történik Magyarországon és Magyarországgal egy esetleges Unióból történő kilépés után.

Nyugodjon meg minden keményen átvert kisember, ezek az urak jól meglesznek akkor is, ha 500 évig élnek családostul. Most is az történik, ami az elmúlt időszakban történt. Saját birtokuknak tekintik az országot, a benne élőket pedig haszonállatoknak. Rohadtul nem érdekli őket, mi fog itt történni, ha Magyarország magára marad. Nem ügy, ugyanis csakis a saját seggüket akarják menteni és ennek érdekében egyáltalán nem túl nagy ár beáldozni mindenki életét azért, hogy a néhány kivételezett dinasztia továbbra is bőségben és a számonkérés veszélye nélkül élősködhessen.

Kovács Zoltán csak hírvivője Orbán Viktor és/vagy Lázár János akaratának.

Ezek be vannak szarva attól, hogy változnak a dolgok és kiderülhet, miben mesterkednek évek óta. Borul a bili, már csorog belőle a híg fos és nincs más mód arra, hogy büntetlenséget nyerjenek, mint az ország kiszakítása Európából és elszigetelése az uniós jogtól.

Ki akarják cibálni Magyarországot a közösségből és nem úgy, ahogy a britek teszik. Szó sincs kétéves kilépési időtartamról, lassú jogrend-átalakításról. Arra nincs idő. Merem állítani, hogy ha elérhetőnek érzik a kilépést, azt hirtelen fogják csinálni. A kormány – akár Orbánnak, akár Lázárnak hívják akkor a kormányfőt – pont annyira nem fogja betartani az uniós szerződésből fakadó kötelezettségeket, mint amennyire nem tartotta be soha a magyar törvényeket, de még az általuk tákolt alaptörvény előírásait sem. Inkább átírták a törvényeket, akárhányszor átfaragták a gránitszilárdságút. Mert tehették, tették is.

Az egyetlen probléma az, hogy most nem tudnak maguk mögött társadalmi támogatottságot. Habár Orbán bőszen kavar a V4 országaival és igyekszik valamiféle kis-Uniót létrehozni – természetesen személyes vezetésével – ahová be lehetne rántani ezeket az országokat és el lehetne magyarázni az egyszerűagyú magyar kisembernek, hogy az mennyivel jobb lesz és mennyivel nemzetibb. De sem a folyamatos migránsozás nem hozta meg a várt eredményt – többek között azért, mert a lakosság elsöprő többsége még életében nem látott egy migránst sem – sem a sorok között felsejlő V4 szövetség nem vonzó az emberek számára. Konkrétan az a helyzet, hogy Orbánék minden igyekezete ellenére a magyar lakosság döntő hányada ragaszkodik az Európai Uniós tagsághoz.

Márpedig szavazói támogatottság nélkül még ez a féldiktatórikus kormány sem tudja megtenni, hogy kiviszi az országot. Támogatottág nélkül csak azt érnék el, hogy jobb esetben elbukják a népszavazást, rosszabb esetben ellenük fordul a közhangulat és ugrik a trón.

Ezért most ez lesz a közejövőben napirenden. Jönnek sorra a megmondóemberek és a fülünkbe súgják: ők bizony a kilépésre szavaznának. Természetesen szigorúan magánemberként. Én mondjuk el is hiszem, hogy ők kilépnének. Loptak éppen eleget ahhoz, hogy ne legyen többé anyagi gondjuk. De most mégis lehetek egy picit optimista, amennyiben úgy tűnik: mégis több normális ember van ebben az országban, mint ahány síkhülye.

Tehát igen sokan, többségben maradni akarunk, hiába vergődik napi szinten akár Lázár, akár Kovács, akár a teljes propagandamédia.

Maradunk elvtársak és remélhetőleg nem fogjátok megúszni a tetteiteket, nem tudtok elsunnyogni. Bizony, el fog jönni az az idő, amikor el kell számolni az elmúlt évekkel és az eltűnt ezermilliárdokkal.

Ezt természetesen szigorúan magánemberként mondom.adomány

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.