Október 16,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Mi a tetves életnek kell még ahhoz történnie, hogy ezt az embert pórázon elvezessék?

Az előbb olvastam egy több kilométeres hosszúságú, a szervilis alákérdezéstől izzadtság szagú interjút Kövér Lászlóval, ami elegendő volt ahhoz, hogy idegállapotba kerüljek és újra elővegyem Rogán Antalt. A bajszos házmesterrel készült – kizárólag kötélerős idegzetűeknek ajánlott – kórdokumentum címe: A politikában hosszú távon nem lehet hazudozni és erkölcstelenül viselkedni. Ha a cinizmus fájna, Kövér az egész bandájával együtt naphosszat óbégatna, úgyhogy beszéljünk megint egy kicsit a propaganda őszinte és erkölcsös miniszteréről.

Fontosnak érzem, hogy a Rogánnal összefüggő bűncselekmények gyanújával kapcsolatos közbeszédet ne hagyjuk egy pillanatra sem nyugodni, ugyanis kormánypárti közszereplővel kapcsolatban is ritka nagy disznóságokról van szó, amelyeket éppen megúszni készül az érintett.

Portik Tamás köztörvényes bűnöző vallomását követően (igen, a komplett magyar állampárttal szemben úgy vélem, hogy a hazudozás nem kizárólag leültetett bűnözők sajátja) úgy gondolom, megbocsáthatatlan lenne leszállni Rogánról és hagyni, hogy az ügy súlya halványuljon a köz tudatában. ITT, ITT és ITT is foglalkoztunk már vele. Hogy Juhász Péter egymagában teszi a dolgát és az Együtt társadalmi támogatottsága mekkora, az mindent elmond erről a búvalbaszott országról.

Rogánról újfent kiderült valami. A korábban a propagandaelvtárs által vezetett belvárosi önkormányzat áron alul értékesített ingatlanokat. A történetről beszámoló Népszabadságtól helyreigazítást kértek Rogánék, ám az ügyben a Kúria mondta ki a végszót: a lap állításai megalapozottak, a bűnszervezet-gyanús önkormányzat áron alul adott túl az ingatlanokon.

Konkrétan a Károly körút 22–24. alatti – összesen 1500 négyzetméteres – helyiségekről van szó, amiket több mint százmillió forint kedvezménnyel, 240 millió forintért adta el Rogán és bandája. Tették ezt úgy, hogy a szóban forgó ingatlanokon – különböző kezdvezmények és trükkök bevetésével – 159 ezer forintos négyezetméteráron adtak túl, miközben az idő tájt a kerület 380 ezer forintos négyzetméterekénti átlagárat határozott meg akkor abban az övezetben.

Az már csak apró, de annál sokatmondóbb kiegészítés: a vevő a Maráczy Endréhez, a Videoton akkori ügyvezetőjéhez köthető, frissen létrehozott L. V. L. S. H. Kft. volt. Rogánék önérzetes sértődése ellenére tény, hogy a 2011-ben adócsalás miatt elítélt Maráczy és köre az átlagos árnál nagyjából 28 millió forinttal olcsóbban jutott az ingatlanhoz.

Akkor most még egyszer megkérdezem: mi a tetves, büdös, kurv* életnek kell még ahhoz történnie, hogy ezt az embert pórázon elvezessék? Minek kell ahhoz történnie, hogy a gumicsizmás futballzseni ne röföghesse bele a nép pofájába a nemzeti imacsatornán, hogy nincs mit beszélnie Rogánnal a Portik-ügyről? Meddig lehet még ezzel a nemzeti-keresztény ragacsos mázzal körbeönteni ezt az országot ahhoz, hogy a nép szeretett fia ne engedje már meg magának, hogy azt nyilatkozza: ez a téma nem éri el azt a szintet, hogy egy miniszterelnök és egy miniszter szóba hozza egymás között. És hogy az ügyet nemhogy lezártnak tekinti, de meg sem nyitotta.

Milyen további gazemberségeknek kell napvilágra kerülniük ahhoz, hogy az ilyen közpénzt herdáló, bizonyítottan hűtlen kezeléssel megvádolható, léhűtő, velejükig romlott és korrupt seggfejek, mint Rogán eltakarodjanak a közéletből, ahelyett, hogy tisztességes polgármesteri munkájuk elismeréseképpen miniszteri széket kapjanak jutalmul? Még mindig nincs bűncselekmény gyanújára utaló körülmény, ugye? Még mindig nem találják a hűtlen kezeléshez vezető szálakat, ugye?

Polt, tőled kérdezem, figyelj! Áron alul eladni önkormányzati ingatlant nem bűncselekmény? A sikkasztás, hivatali visszaélés nem mond semmit ezzel kapcsolatban? Nem, nem arról van szó, hogy egy újsághír alapján kellene eljárást indítani, hanem egy bírósági ítélet alapján. Hogy nem csalás, nem ámítás, nem szocialista ingatlanbotrány, hanem az önkormányzati vagyonnal való üzérkedésről van szó. Bírósági ítélet van arról, amit önérzetes Tóni kikért magának, hogy hazugság. Amiért Juhász Péterrel szemben személyiségi jogi pert indított. Amiatt tudniillik, hogy bűnözőnek nevezte a keményen lopó parasztlegényt. Tehát, ha a kijelentés, ami ennek a minősítésnek az alapjául szolgált, igaz, akkor a következménye is igaz. Rogán bűnöző. Ez a közönséges bűnöző miért miniszter még mindig és miért nem börtöntöltelék?

Polt, Orbán!  Mond valamit Hunvald György neve? Csak azért kérdezem, mert a VII. kerület egykori MSZP-s polgármestere pontosan ugyanilyen ügyért ült majdnem három évet előzetesben úgy, hogy ráadásul nem ő volt a főszereplő és az ingatlanokkal kapcsolatos csalás vádjában végül felmentették. A vád az volt, hogy a pénzügyi bizottság elnökével és egy hamis értékbecslést készítő ingatlanbecslő segítségével a polgármester és a képviselőtestület áron alul adott el önkormányzati ingatlanokat egy vállalkozónak. A vállalkozó később off-shore cégek közbeiktatásával jóval magasabb áron értékesítette tovább a házakat. Gondolom, így sem tűnik fel a hasonlóság.

Ha ezt az aprócska tényt és a Kúria nemrégiben hozott döntését is figyelembe vesszük még súlyosabb, hogy Orbán szerint nem éri el az ügy azt a szintet, hogy beszélni kelljen róla. Bűncselekmény hiányában sorra menti fel a bíróság a Fidesz meghurcolt ellenfeleit, miközben Rogánt nem szabad megzavarni ilyen apróságokkal, mert még a végén kihűl a homárlevese a g*cinek. Ez már megint az a szint, amikor nem lehet finomkodni veletek és keresgélni a cizellált szavakat. A magyar igazságszolgáltatás kimondta, hogy a belvárosi ingatlanpanama létezik és minden azzal kapcsolatos információ igaz. Ha még ezek után is rendben van, hogy a komplett Belvárost aprópénzért át lehet játszani bűnszervezetek kezére, ha rendben van, hogy a közvagyont ilyen aljas módon el lehet herdálni és a Kúria jogerős ítélete ellenére Rogánt még mindig nem vezetitek el pórázon, hanem miniszter lehet, akkor tényleg le lehet kapcsolni a villanyt ebben a kuplerájban.

De tudjátok mit? Én bízom a B variánsban. Hogy az ilyen kapzsi, telhetetlen maffiózóitok fogják a Fideszt kicsinálni és a szaros vödröt a fejetekbe húzni. Mert nem úszhatjátok meg, bármennyire is abban bíztok, hogy a magyarok birkák és az idők végezetéig birkák maradnak. Aztán mehettek a trágyadombra, ahova valók vagytok. Rogánostól.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.