Kérdezem én Rogán Antal gazdasági-diplomáciai zsenit és tenyérjóst

Fotó: MTI/MTVA / Kovács Attila. Fotó: MTI/MTVA / Kovács Attila.

Már azt hittem, minden magyar politikus uborkát rágcsálva várja a soros focimeccset, de ezt a benyomásomat nagy erőkkel cáfolta Rogán Antal, aki interjút adott  a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában és mintegy fél kézzel megoldotta a Brexit nyomán kialakult válsághelyzetet is.

A rendívüli nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező, lakástágítási ténykedése mellett a Miniszterelnöki Kabinetirodát is vezető miniszter szokása szerint lézerélesen átlátta a nemzetközi helyzetet, levonta a következtetéseket és megmondta a megoldást, végül megjelölte a bűnösöket és haszonlesőket.

Rogán Antal szerint többek között azért is döntöttek a britek a távozás mellett, mert elegük lett Brüsszel bevándorláspolitikájából, abból, hogy Brüsszel sok hatáskört központosítani akar és el akarja venni a nemzetállamoktól a döntések jogát.

Tegyük fel azt a szinte valószínűtlen lehetőséget, hogy esetleg a briteknek abból lett elegük, hogy az adófizetők pénze nem arra fordítódik, amire ők azt szánták. Képzeljük el, hogy esetleg a briteket az bosszantja, hogy az általuk megtermelt javakból bizonyos országokban stadionokat és kisvasutakat építget a gyermekkori traumáit soha ki nem heverő, ezzel szemben rohamosan súlyosbodó állapotú populista diktátorocska. Mert például a brit adófizetők úgy gondolták, hogy egy Európai Unió úgy tud majd erős és hatékony lenni, ha a gazdagabb országok betesznek a közös kalapba és abból a kalapból a szegényebb országok kivesznek. Nem valamiféle alamizsnának szánták ezt, hanem kőkemény üzleti érdeke fűződik mindenkinek ahhoz, hogy a gyengébbek megerősödjenek, gazdaságilag versenyképes, demokratikus országokká váljanak. Ugyanis egy közösség érdeke soha nem az, hogy mutogathasson a másikra, hogy bebeeee, te milyen csóró vagy, hanem az, hogy összekapaszkodva egy jóval nagyobb erőt tudjon képviselni.

Aztán ezek a gyengébb gazdaságú országok a felzárkózás, a saját ipar, gazdaság és társadalom megerősítése helyett az erre kapott pénzeket inkább részben baromságokra költik, nagyobb részben az ország vezetői ellopják. Közben teli pofával ócsárolják azokat, akikhez önként és nem kis erőfeszítéseket téve csatlakoztak.

Szóval csak úgy kérdezem én Rogán Antal gazdasági-diplomáciai zsenit és tenyérjóst, mi van akkor, ha a briteknek például az ő táguló vityillója, Orbán Ráhel saját lába, a miniszterelnök kertje végébe épített stadionkomplexum, az üresen zakatoló kisvasút, a miniszterelnök szomszédjának milliárdosodása nem tetszik? Esetleg még a Magyarországról Angliába kényszerült magyarok sem tetszenek, mert úgy ítélik meg az ottani polgárok, hogy tőlük veszik el a munkát a migránsok (ez butaság persze, de a mi dicső polgáraink is megetethetőek minden populista hülyeséggel, ahogy a britek egy része is) és úgy gondolják a brit szavazók, hogy ők konkrétan azért adnak nem kevés pénzt a saját adójukból Magyarországnak, hogy szíveskedjünk itthon megoldani a munkanélküliségünket és ne exportáljuk oda magunkat.

Félreértések elkerülése végett: eszembe sem jut azt állítani, hogy a britek egy centivel okosabbak általában, mint a magyarok, románok, lengyelek, vagy hottentották. Azt sem mondom, hogy a politikusok feltétlenül becsületesebbek, mint Európának ezen a felén. De azt állítom, hogy ott azért van némi kontroll és nem engedheti meg magának tartósan egyetlen politikus sem azt, amit Magyarországon röhögve megenged. Gondolok itt a hazudozásra, korrupcióra, féktelen gazdagodásra, nagypofájú populizmusra.

Nagy-Britannia nem szentek gyülekezőhelye, de ki fogják heverni a Brexitet, ahogy az Unió is ki fogja heverni. Abban azonban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy egy ilyen velejéig hazug, korrupt, öncélúan nacionalista, nagypofájú, telhetetlen kormánnyal Magyarország is ki fogja heverni.

Az Egyesült Királyságban már keresik a módját a sebek gyógyításának, igyekeznek nyugtatni a kedélyeket, meggyőzni a polgárokat, hogy próbálják tolerálni egymás véleményét. Ezzel szemben a magyar kormány napról napra hangosabban óbégatja a nemzetállami lózungokat és még csak nyomokban sem mutat hajlandóságot arra, hogy a maga választotta közösségen belül elfogadja a közös játékszabályokat.

Ha az Unió túljutott az első sokkon, akkor lehetséges – én remélem, hogy így lesz -, hogy komolyan átgondolja a továbbiakat. Nem kizárt az a forgatókönyv, hogy a közösség ellen hadakozó, azt teli pofával gyalázó, minden létező módon bomlasztó, közben azon élősködő mitugrászokat tarkón csapják egy szívlapáttal. A baj csak az, hogy az nekünk fog fájni.adomány