Ha majd elegen kapnak májgyulladást egy sterilizálatlan fecskendőtől

Fotó: Facebook / Helyzetkép(ek) - Magyar EÜ 2015. Fotó: Facebook / Helyzetkép(ek) - Magyar EÜ 2015.

Azt írja az újság, nem is akármelyik, hanem a kormánypárti, hogy a kitörő sikerekre való tekintettel – az oktatás mintájára – az egészségügyben is érkezik a Klik. Csak nem úgy fogják hívni, hanem kancelláriának. Ezek, b*zmeg, nem tudnak hibázni. Genetikailag egyszerűen képtelenek rá.

Nem szeretném, ha az a vád érne, hogy mindenféle ok nélkül páros lábbal szállok bele mindenbe, amit ez a drága jó kormány intézkedik, ezért ízlelgessük egy kicsit ezt a hírt.

A kormány előterjesztése szerint megszűnik a kórházak gazdálkodási önállósága, jogilag pedig beolvadnak a tervezett kancelláriákba. Az indok: tarthatatlan, hogy az ellátással kapcsolatos összes döntés a kórházak falai között születik. A tervek szerint, a felsőoktatás mintájára az egészségügyben is szétválna a jövőben a szakmai és a gazdálkodási, illetve háttérfeladatok irányítása.

Egy kancelláriához 8-10 intézmény tartozik majd, az új rendszertől már 2017-ben tízmilliárd forintos nagyságrendű megtakarítást várnak. Jó munkához idő kell, a rosszhoz még több, ezért az államtitkárság egyenesen három verziót dolgozott ki: mindegyik csökkentené a kórházi főigazgatók autonómiáját és helyi érdekérvényesítő képességét, de ezáltal hatékonyabb és átláthatóbb lehet a gazdálkodás, és „több korrigálásra lesz lehetősége az ágazatirányításnak azzal, hogy külön irányítás alá helyezik a háttér- és a szakmai kiszolgálófunkciókat.”

Ahogy az lenni szokott, a kormány valószínűleg a legradikálisabb tervet fogadja el, amivel az intézmények minden gazdasági önállósága megszűnik, és jogilag teljesen a kancelláriákba olvadnak majd bele „nem költségvetési szervként működő, jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egység formájában”. A kancellároknak még szélesebb hatáskörük lesz, és egyes szakmai kérdésekben is dönthetnek majd.

Szavakat találni sem könnyű és főleg nem könnyű nem általánosító szentenciákat megfogalmazni. Szakemberek nagyon sokszor rámutattak a nem tegnap óta rothadó, sem nem igazságos, sem nem szolidáris finanszírozásra épülő egészségügyi rendszer fenntarthatatlanságára. Miután Magyarország kevesebb, mint felét fizeti az egészségügyre, mint a fejlett országok, hajmeresztőnek találom ezt 10 milliárdos megtakarításról szóló lázálmodozást. A magyar egészségügy jelenlegi állapotában a több tízmilliárdos veszteségből akarnak tízmilliárdos megtakarítást? Aztán mégis hogyan? A semminél kevesebből hogyan lesz valami? Úgy főleg, hogy a lopási együtthatóval is számolni kell.

Az a helyzet, hogy próbálok jóhiszeműen hozzáállni ehhez a jószándékú tervezethez, de azt látom, hogy ami már egyszer megbukott más szinten, az itt is jó eséllyel bukásra van ítélve. Ugyanazt a sikeres reformot átültetni az egészségügybe, ami az oktatás esetében eltaknyolt (bár persze tovább erőltetik), nem kicsit abszurd.

Lehetne ez az intézkedés persze pozitív irányú is. Nem itt és nem most. Ami látszik belőle, az ugyanaz a koncepció nélküli baromság, hogy ha valami nem megy, akkor államosítsuk, hátha jó lesz. Persze kétségtelen, hogy vannak kórházak, amelyek rosszul gazdálkodnak. Vannak kórházigazgatók, akik kvázi kiskirályokként működnek és önkényesen, ésszerűtlenül döntenek a rájuk bízott jogosítványokkal is visszaélve akár. De azt végképp nem értem, ha egy ilyen kiskirály mellé, vagy több ilyen kiskirály mellé rendelnek egy kancellárnak öltözött x-edik kiskirályt, mitől lesz változás? Attól, hogy nem a helyi kiskirály baráti cége szállítja a fertőtlenítőt, hanem a Lázár Jánosé, vagy a Seszták Miklósé?

Milyen átláthatóság, milyen hatékonyság? Kik lesznek ezek a kancellárok egyáltalán? Kontraszelektált pártkatonák, vagy szakemberek? Bürokraták, vagy az egészségügyi rendszert pontosan átlátó menedzserek? Vajon miért van az az érzésem, hogy ez a hangulatjavítónak szánt, reformnak alig nevezhető dilettantizmus csak a pénz útját tapossa, aminek ugyanoda kell visszfolynia, ahova minden másnak: az állampárt kasszájába? Hogy megint az állampáthoz közel álló vállalkozók helyzetbe hozásáról van szó.

Nem látom be, hogy a kórházak függetlenségének megvonása által hogyan fognak lerövidülni a kórházi várólisták és hogyan javul a megfelelő egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés? A meghirdetett spórolást figyelembe véve, hogyan fog növekedni a botrányos GDP-arányos egészségügyi ráfordítás? Hogyan rendeződik az egészségügyi dolgozók arcpirítóan alacsony bérezésének és túlterheltségének kérdése? A paraszolvenciával, a hálapénzzel mi a helyzet? Mennyi időbe telik majd, hogy a bürokrácián átfusson egy gyógyszer-, fertőtlenítő-, gumikesztyű megrendelés? És mi lesz addig? Ha a megtakarítás a fő szempont és már most is a beteg viszi magával az ellátásához szükséges hozzávalókat, akkor ezután hogy lesz? Csapvízzel fertőtlenítenek, többször használnak egy tűt, amíg a kancellár elvtárs jóváhagyja az igénylistát? Ezek a kiváló gazdasági szakemberek (akik például mennyit is fognak keresni?) milyen egyéb szakmai kérdésekbe kívánnak beleszólni? Hogy kivel érdemes foglalkozni és kiről kell lemondani? Őszintén szólva belegondolni sem merek.

Azon kívül, hogy néhány orvos-kórházigazgató-oligarcha nem fog örülni ennek a döntésnek, nem látom be, hogy egy olyan rendszerben, ahonnan állandó forráskivonás történik, milyen jótékony változásokat eredményezne ez a három változatban elkészült ámokfutás. A működésképtelenséget nem lehet racionalizálni, azt felszámolni kellene. Nem a tünetet kezelni, hanem a gennyes fekélyt. De mert nem ez a cél – drága polgárok a 300 forintos vizitdíj elleni tömeges felháborodásban – most jön az eddiginél is nagyobb fejetlenséget és káoszt sejtető állami vízfej. Amely, mint látjuk, a további forráskivonáson ügyködik majd.

Ha  most sem világos, hogy ennek mi a célja, akkor leírom: épül a fizetős magán egészségügyi rendszer. Azoknak, akik meg tudják fizetni. Akik meg a 300 forinton megrökönyödtek anno, azoknak marad minden a régiben, csak még néhány fokkal rosszabb színvonalon. Mert ennek a kormánynak egyetlen célja van: minél kevesebb ráfordítással megúszni az ilyen fölösleges szakterületeket, mint az oktatás meg az egészségügy. Érthető is, hiszen kell máshova, ahonnan a többszörösét le lehet nyúlni.

Lehet köpködni Sándor Máriát (mint ahogy sokan már meg is tették, közöttük persze olyanok főleg, akiknek tökéletesen megfelelt az eddigi helyzet), és lehet várni fentről a megváltást. Nem lesz megváltás. És amíg ezt nem értjük meg, hogy a hatalomnak nem érdeke javítani a helyzeten, addig semmi nem lesz. Maradnak a várólisták, a szar fizetések, a középkori körülmények, az újrahasznosítható tűk, gumikesztyűk, otthonról vitt elemek, gyógyszerek és a vízzel fertőtlenítés.

És ha már elegen kapnak májgyulladást egy sterilizálatlan fecskendőtől, akkor talán felnövünk. És akkor talán még mindig be lehet állni Sándor Mária mögé. Talán.