Október 21,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Amikor a jószándékot felülírja a hátsó szándék

Úgy érzem, itt az ideje, hogy üzenjünk Brüsszelnek. Megint. Egy 3 milliárd keretösszegű programból sikerült 500 (azaz ötszáz) közfoglalkoztatottat (azaz közmunkást) visszaterelni a nyílt munkaerőpiacra. És mivel ez mindössze három hónap alatt történt (februártól áprilisig) senki nem állíthatja, hogy nem fényes sikerről van szó. Még kilencszázkilencvenkilencezerötszáz (999 500) kell és már meg is van az a beígért 1 millió munkahely. Ha valamit, ezt még a brüsszeli gyíkok is elismerhetnék, ha már azt képtelenek megérteni, hogy mi senki mással nem szeretnénk együtt élni, csak saját magunkkal.

Namármost. Ha igaz ez az 500 fő (kicsit túl kereknek tűnik ez a szám, de higgyül el becsületszóra), amit bizonyos Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár (mellékállásban migránsokkal riogató utazó nagykövet) vallott be töredelmesen, akkor elmondhatjuk, hogy ez a több mint 220 ezres közfoglalkoztatotti populáció 0,2%-a. Ennyien voltak képesek élni azzal a kivételes lehetőséggel, hogy piaci állást találjanak, ami mellett felvehetik azt a pénzt is, ami még járna nekik a hátralévő közfoglalkoztatotti időszakban.

A kormánypropaganda egyik alapvető pilléréről, vagyis a közmunka árán csökkenő munkanélküliségről hazai szakértők és az Európai Bizottság is évek óta magyarázzák, hogy rendkívül káros folyamatokat konzervál. Egy nem ma kezdődött súlyos társadalmi kérdést (hogy tudniillik Magyarországon tartósan alacsony az alacsony iskolai végzettségűek foglalkoztatottsága) a polgári kormány – amely zsigerileg undorodik a szegényektől – látszatintézkedésekkel, erőből törölt pofán.

Mivel szándékában nem állt a valódi megoldásokat megtalálni, a munkaerőpiac peremén vegetáló 1-1,5 millió ember élethelyzetéből (nem tudják megfelelően fűteni a lakásukat; nem jutnak legalább kétnaponta húshoz, ergo keveset és egészségtelenül étkeznek; egyáltalán nincsenek tartalékaik; jelentős lakhatással kapcsolatos tartozásaik vannak; nem tudják kiváltani saját vagy gyermekeik gyógyszereit, stb.) olyan propaganda-rendszert épített fel a kormány, amelyet nulla – vagy amint a fenti ábra mutatja 0,2%-os hatékonyság mellett – évről évre egyre drágábban működtet.

Amely a rövid távon látványos, melldöngetésre alkalmas statisztikai adatokon túl semmi másra nem jó, mint hogy újratermeli a nyomort, csökkenti a társadalmi mobilitást, nem járul hozzá a gazdasági-társadalmi értékteremtéshez, cserében megalázó és kiszolgáltatott helyzetbe hozza az abba beterelt állampolgárokat. Tudatosan és előre megfontoltan.

Mindeközben a keresztény-polgári kormány olyan csapdahelyzetet termelt újra és betonozott be néhány év alatt, amely saját jól felfogott érdeke mellett semmi mást nem szolgál. Nehéz is jóhiszeműséggel vádolni azokat a dilettáns döntéshozókat, akiknek köszönhetően Magyarországon a legfelső három jövedelmi tizedbe tartozók több szociális támogatást kapnak, mint a legszegényebb három tized.

Ugyanez a keresztény polgári csürhe az, amely komoly kutatások és vizsgálatok hiányában olyan bűzös sztereotípiákra alapozza szakpolitikai döntéseit, mint hogy itt kizárólag romákról, lusta, dologtalan, segélyből élő, zülött senkiháziakról van szó, azoknak meg már úgyis mindegy, nem? De.

És tényleg mindegy. A szociális juttatások szűkítése vagy elérhetetlenné tétele (példátlan siker az OECD-tagországok között) mentén konszolidálódik a feudalizmus, épül a neoszocializmus, ahol arra lehetünk büszkék, hogy 220 ezer emberből 500 képes volt visszakapaszkodni az emberhez méltó élet peremére legalább. A NER-hitvallás szerint ugyanis a felső három tized jóléte az alsó sok tized pragmatikus megbélyegzése és megnyomorítása árán mindenek felett megvalósítandó célkitűzés.

Bár igen nehéz bármi újat és bármi olyat hozzátenni ehhez a történethez, ami józan paraszti ésszel ne volna nyilvánvaló, azért nem haszontalan időről-időre megemlékezni róla: az összes többi mellett ez az egyik legmegbocsáthatatlanabb pusztítása ennek a kormánynak. A nyomorból, függőségből való kitörés reményét foltokban sem tartalmazó, egyre kilátástalanabb helyzetet ugyanis ez a kormány generálta és fenntartásában kizárólag ez a kormány érdekelt. A jószándékot felülírta a hátsó szándék.

Az oktatási rendszer szétverésével párhuzamosan, de azzal igen szoros összefüggésben bér- és szavazó-rabszolgákat termeltek ki és tartanak életben adófizetői pénzből. Hat éve. Amely pénzeket aztán újabb milliárdokkal fejelnek meg azért, hogy a töredék töredéke talán sikerrel integrálódni tudjon oda, ahova a statisztikailag releváns többségnek esélye nincs. Nem az oktatásra, vagy összehangolt, Európában sok helyen működő (igaz, hogy energiát, időt, hozzáértést és megfelelően felhasznált erőforrásokat igénylő) rendszerek tesztelésén, meghonosításán fáradoznak, hanem ellenkezőleg.

Az oktatás lezüllesztésével a közfoglalkoztatási rabszolgasors nem csupán összefügg, egyikből következik a másik. Aki nem csupán az államtitkári székből, vagyis közelről is látta, tapasztalta, hogy milyen megalázó módon él vissza a hatalom egyébként is kiszolgáltatott emberekkel és tudatosan alakítja így ezt a helyzetet, az tudja, hogy a dicsőséges közmunkaprogram egyetlen célja a függőségben tartott nyomorultak szavazatának „megvásárlása”. Ez a rabszolgamunkának álcázott munkanélküliség. Jóllehet megalázó, de legalább romboló is. Utasításra szavazol, tüntetsz, békemenetelsz és biodíszlet-funkciód mellett kapálhatod az uraság földjét. Éppen nem halsz éppen, de legalább folyamatosan retteghetsz, hogy mikor rúgnak ki, mert már ide sem kellesz. Bár a foglalkoztatási statisztikát javítod, valójában napról napra sérül az önbecsülésed, belefásulsz, beletörődsz, hogy a kör bezárult.

A Gyere haza, fiatal! program kirobbanó sikere közben és után ez a másik leghangosabb magyar siker. Helyi kiskirályok és Döbrögik döntenek emberi sorsokról az illiberális, munkaalapú társadalom dicsőségére. Ahol nem jönnek létre nemzetgazdaságilag hasznos munkahelyek (olyanok, amelyek költségvetési bevételt generálnak) és ahol következésképpen már olyanokat is beszív a közmunka, akik ezt korábban elképzelhetetlennek gondolták. Újabb körök zárulnak be naponta. Emberi életek tudatos elsorvasztása, cselédsorsba döntése egy szűk réteg luxuséletének megteremtése céljából. Bármi áron. Kötéltánc kötél nélkül. Ennyi.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.