Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Így kell gazdagodni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Tavaly történt, hogy az a (szemét, gyarmatosító) Európai Bizottság akciót indított a korszerű táplálkozás megismertetésére. Ennek keretében ezek a rohadékok belenyúltak a függetlenségünkbe, és rákényszerítettek minket, hogy fogadjunk el körülbelül 135 millió forintot. Hogy pontosan mennyit, azt nem lehet tudni, mert az akció magyar felelősei eltitkolták. Persze érthető, mert ha nyilvánosságra hozták volna, akkor pontosan lehetne tudni, hogy ebből mennyit loptak el, és talán még azt is, hogy ki lopta el.

Ebből a körülbelül 135 millió forintból egy éven keresztül 3500 családnak kellett volna minden hónapban egy ajándékcsomagot kapnia a megismertetésre szánt zöldségekből és gyümölcsökből. Kiszámolható hát, hogy egy-egy ajándékcsomagba körülbelül 3200 forint értékű zöldséget és gyümölcsöt lehetett volna tenni. Ezzel szemben az akció bonyolítói a csomagokat összeállító cégtől 2 euró (kb. 600 forint) értékű csomagokat rendeltek.

Hova lett a csomagonkénti 2600 forint, vagyis az összesen 109 millió forint különbözet? Persze biztosan le van papírozva. Nyilván megvannak a számlák a szállításról, az akció reklámköltségeiről, hatástanulmány készítéséről és a Fideszhez közeli bonyolítók béréről. Ennyiben biztosan különbözünk a harmadik világbeli diktatúráktól. Ott nem papíroznak, csak zsebre vágják a pénzt. De azért érdemes összegezni: az Európai Bizottságtól kapott pénz 26 százaléka ment a csomagokra, vagyis az eredeti célra, és 74 százaléka nem tudni, hova. Érdemes hát titkolózni!

Így aztán nem csoda, hogy a megismertetésre szánt zöldségek és gyümölcsök között nem volt semmi különös. Nem volt brokkoli, padlizsán, spárga, jégsaláta, cukkini, rukkola, papaja  vagy mangó. Az egyik hónapban kiosztott csomagban volt egy negyed tök és három cékla, a másik hónapban pedig négy szál újhagyma és egy kiló alma. Ez minden bizonnyal kimeríti az arcátlanság (vagy ha fideszfülnek jobban tetszik: a pofátlanság) szótári jelentését.

A csomagok beltartalma arra utal, hogy a fenti 100 milliós lenyúlás mellett a tápláléklánc utolsó előtti helyén álló kisragadozó, a beszállító is lecsíphette a maga fillérjeit. (Próbaképp vettem öt szál újhagymát és egy kiló almát. Az egész kijött 419 forintból, tehát még maradt 181 forintom a két euróból. Ha nekem kellett volna 12 hónapig mind a 3500 csomagot összeállítanom, akkor 7,6 millió forintom maradt volna tisztán és adómentesen.)

Íme, itt áll előttünk teljes pompájában Orbánország, amelynek minden zugában és eresztékében mindenki, aki kapcsolatba kerül a közpénzzel vagy az állam közvetítette uniós pénzzel, lop, csal, hazudik és titkolózik. Nem merné az akciót bonyolító vállalkozás ezt csinálni, ha nem a legfelső körökből jönne a minta. Ha a csúcson lévők nem erősítenék meg minden nap, hogy büntetlenül lophatnak, és te ugyan nem lophatsz, de ha hűséges vagy, akkor elnézzük neked. Ez az egész országot átjáró méreg, amit Orbán Viktor fecskendezett be, már mindenhová beszivárgott, a legkisebb falusi polgármesterig, az utolsó közterület-felügyelőig és a zöldséges csomagot összeállító kisvállalkozóig.

Bukhat Orbán és rendszere, de mennyi idő kell ahhoz, hogy ez a méreg kiürüljön az ország testéből, és Magyarország egy jó hely legyen?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.